Kereső toggle

Egy lelenc útja Hollywoodba

Elhunyt Art Linkletter, Amerika „nevettető nagypapája”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb műsorvezetője, író, színész, humorista, üzletember, drogellenes aktivista, szerető férj és még sok minden más. Art Linkletter azon kevesek egyike volt, aki úgy tudott lépést tartani a 20. század lüktető változásaival, hogy közben nem veszítette el eredeti értékeit – és humorérzékét.

1912. augusztus, meleg nyári reggel. A Moose Jaw (Jávorszarvas Állkapocs) nevű kanadai kisváros baptista imaházának küszöbén egy fehér kis batyu mozgolódik. Amikor a helyi lelkész megtalálja a csomagot, megdöbbenve észleli, hogy tartalma nem más, mint egy néhány hetes törvénytelen csecsemő. A prédikátor, Fulton Linkletter és felesége, Mary örökbe fogadják a kisfiút, aki az Arthur („Art”) Linkletter nevet kapja. Ez a szerencsétlen-szerencsés életkezdés mintegy előjele annak az eseménydús, változatos életnek, amely a mit sem sejtő bébire vár.  
Fulton Linkletter civilben cipész volt. Hétközben talpakat szegecselt, vasárnaponként pedig prédikált. Szerényen éltek, de mindig jó hangulat uralkodott az otthonukban. A bibliai hitre nagy hangsúlyt fektetett a családfő. Artnak mindennap fel kellett olvasnia a Bibliából az „öreg suszternek”, aki egyébként betéve tudta az egész Szentírást. Meghatározó élménye volt még a fiúnak, hogy a papa rendszerint olyan hosszan imádkozott étkezések előtt, hogy Art – állítása szerint – tizennégy éves volt, mikor először igazán meleg étel került a szájába.
Art kistinédzserként rengeteget olvasott, tanult, és mindig dolgozott valamit iskola után. A jó eszű gyerek két évvel korábban, tizenhat évesen végezte el a középiskolát, majd összecsomagolt, és tíz dollárral a zsebében elindult szerencsét próbálni. Így jutott el New Yorkig, ahol 1929 nyarán felvették egy Wall Street-i bankba gépírónak.
1929 októberében kitört a nagy gazdasági világválság. Azon a bizonyos „fekete kedden” Linkletter gyanútlanul ment be munkahelyére, ahol azt látta, hogy mindenki sír, zokog és a világ végéről beszél. „Valamit nagyon elgépelhettem” – gondolta magában, de mikor látta a tőzsdeügynököket, akik kiugrottak az ablakon elkeseredésükben, már nem viccelődött. Hazatért azzal az eltökélt szándékkal, hogy tanár lesz. A főiskola alatt folyamatos pénzhiánnyal küzdött, mindenféle alkalmi munkával kereste meg a betevőt. Gondolkodás nélkül igent mondott, amikor a helyi rádiónál bemondói állást ajánlottak fel neki. Ezen múlt, hogy Art sosem lett tanár, bár a gyerekszeretet, a mókázás és a média ötvözete mégis valamiféle különös pedagógust faragott belőle.

Sírig tartó szerelem

1935-ben ismerte meg Lois Foerstert. A férfi így mesélt erről: „A kislány érettségizős volt, én pedig nagymenő a főiskolán. Amikor először találkoztunk, ott helyben eltökéltem, hogy ő lesz a feleségem. Kedves-csendes szépség volt, rendezett otthonnal, én pedig egy világot járt, nagyszájú csavargó. Mindenki azt jósolta, hogy ez a házasság nem lesz tartós. Nos, még abban az évben megesküdtünk – és azóta is dúl a szerelem!”
Tény, hogy a Linkletter házaspár hetvenöt évig tartó frigyét az egyik leghosszabb házasságként tartják számon az amerikai hírességek (ha úgy tetszik „celebek”) körében. Idősebb korában a humorista előszeretettel ajánlgatta fiatalabb hallgatóságának az „egynejűséget”, vagyis az életre szóló házasságot ugyanazzal a személlyel, hiszen, mint érvelt: „A jó házasságnak stresszoldó hatása is van. Kimutatható, hogy a házas férfiak hosszabb és boldogabb életet élnek, mint az egyedülállók. Számos kutatás bizonyította be, hogy férfiak ezrei élnek teljesebb életet, mert van mellettük egy asszony, aki vigyáz rájuk. Nos… nekem boldog életem volt, és tudom, hogy ezt Loisnak is köszönhetem.”
Art Linkletter szerint a boldog házassághoz jó humorérzék és kommunikáció szükséges. Sose feküdjünk le aludni addig, amíg dühösek vagyunk! És ha egy nézeteltérés kezdene elfajulni, inkább fordítsuk tréfásra a szót… „Nekünk Loisszal egyszer sem volt komoly veszekedésünk, vitáink legtöbbször nevetésbe fulladtak” – állította a férfi. Az esküvő előtt Lois egyébként azt ígérte, hogy ha Isten megadja Artnak a sikert, ő majd gondoskodik róla, hogy alázatban maradjon. A házaspárnak három lánya és két fia született.

Sikersztori

Első rádiós munkája során kiderült, hogy Linkletter könnyen megszerettette magát hallgatóságával. Egyik rádiós felkérést kapta a másik után. 1942-ben újból rámosolygott a szerencse, amikor összefogott egy John Guedel nevű úriemberrel, és elindították „Az emberek viccesek” című szórakoztató kvízműsort az NBC rádióban, melyet az elképesztő siker következtében további rádió-, majd később tévéműsorok követtek. Linkletter egykettőre bennfentes lett Hollywoodban. „A televíziózás előtt a rádió volt az első számú családi médium – emlékezett a régi szép időkre Linkletter néhány évvel ezelőtt. Nyugodtabb, kedvesebb korszak volt. A tizenéves gyerekek álmukban sem káromkodtak volna. Az ötvenes években a tévé még mindig kísérleti stádiumban volt, kevés csatorna, kevés készülék állt rendelkezésre. A műsorok stílusa is különbözött a maitól. A harmincas években, ha élő adásban valaki kiejtette a száján a terhes szót, azonnal kikapcsolták a közvetítést – ma meg talán azt is élő adásban láthatjuk, hogyan lesz valaki terhes…”
Linkletter az egyetlen személy a televíziózás történetében, akinek egy időben öt különböző műsorát sugározták. Családcentrikus adásainak célközönsége elsősorban a háziasszonyok voltak. Úgy vélte, hogy a legjobb interjúalany-kategória a tíz év alatti gyerekek, mert ők mindig kimondják, ami épp’ eszükbe jut. Műsorainak csupán kicsiny részét tette ki a gyerekszájak öt perce, mégis ez tette Art Linkletter nevét országszerte, sőt a határokon túl is ismertté.
Az évek alatt Art 27 ezer gyereket interjúvolt meg. Két szabályhoz tartotta magát a beszélgetések során: 1. sose sugalld a lurkóknak, mit mondjanak; 2. sose sugalld nekik, mit ne mondjanak. Az a fajta ember volt, akihez ösztönösen vonzódnak a gyerekek. Gyakran előfordult, hogy interjú közben a nyakába ugrottak, spontán megölelték, vagy éppen táncra perdültek vele. A felvételek előtt nem tartottak próbát, így az őszinte elszólások eredeti, hamisítatlan humorforrást – no és persze hatalmas sikert jelentettek. Sikerének titkát egy mondatban foglalta össze a műsorvezető: „Bátran kiállok a kiskutyák, az amerikai zászló, az édesanyák és a Biblia mellett – ezért szeretnek az emberek.” És valóban, a kicsikhez intézett kérdéseinek nagy része bibliai történetekre, háziállatokra és a szülőkre irányult. Megdöbbentő, hogy a múlt század közepén még milyen alapos bibliaismerete volt egy átlag amerikai gyereknek. Általában részletesen el tudtak mesélni egy-egy epizódot; igaz, olyan is akadt, aki a „Melyik a kedvenc bibliai történeted?” kérdésre rávágta, hogy „a Hófehérke”…
Linkletter azonban nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a pénz világában is kibontakozott. Rendkívül jó üzleti érzékét eredeti ötletekkel kombinálta, így az egykori alkalmi munkásból néhány év alatt tehetős ember lett. Nevéhez fűződik a hulahoppkarika Amerikában való elterjesztése. Amikor az ötvenes években a „hulahoppbiznisz” egyik fő szponzoraként műsoraiban is népszerűsíteni kezdte a játékszert, hónapokon belül hulahoppőrület tört ki az egész országban: az óvodásoktól kezdve a nyugdíjas nagymamákig mindenki riszálta a műanyag karikát.

Sorscsapás és küldetéstudat

Linkletter felhőtlen boldogsága 1969-ig tartott. Ekkor ugyanis a hatvanas évek lázadó drogkultúrája magával ragadta legfiatalabb gyermeküket. Diane húszéves volt, amikor kiugrott hatodik emeleti lakásának ablakán. Az esetet felkapta a sajtó, érzékeltetve az amerikai társadalommal, hogy lám, a hippikultúra még olyan látszólag mintacsaládokat sem kímélt meg, mint Linkletterék. Art nem húzódott vissza a közéletből, hanem a kábítószerek elleni küzdelem élharcosává vált. „Nem akarom, hogy az emberek sajnáljanak, felállok, és felveszem a harcot a drogokkal szemben” – nyilatkozta az apa. A Nixon-érában az elnök személyes tanácsadója volt drogügyekben, az azt követő években pedig
előadás-sorozatokat tartott szerte a világon. Összesen 16 tiszteletbeli doktori címet adományoztak neki, három Emmy-díjat nyert, és számtalan kitüntetést. Nagy adakozó volt, és missziós munkát is végzett.
Hosszú élete során 28 könyvet írt, melyek közül némelyik évtizedeken keresztül bestseller maradt. Egyik felkapott könyvének címéhez méltón (Az időskor nem puhányoknak való) még utolsó éveiben is síelni, szörfözni járt, kiváló egészségnek örvendett. Elégedetten, kilencvennyolc évesen távozott az élők sorából: „Jó férj voltam, keményen dolgoztam, nem kell szégyenkeznem semmiért. Boldog életem volt.”

Olvasson tovább: