Kereső toggle

Rémálmok, rasszizmus, halál

The Cure: az emokultúra gyökerei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Épp 35 esztendeje adta első koncertjét a brit populáris goth banda, a The
Cure. A postpunknak induló trió a kilencvenes évekre a világ legnépszerűbb
alternatív rockzenekarává avanzsálódott. 20 albumukból háromszor annyit
értékesítettek, mint amennyi Magyarország összlakossága. A The Boston Globe
pedig így nyilatkozott róluk: „Talán a Pink Floyd kivételével soha más
rockzenekar nem adott elő még ilyen lenyűgöző szomorúságot.” Hangulatuk nem egy
emberéletet követelt már.

Robert Smith, az együttes frontembere egy négygyermekes, gyakorló katolikus
család harmadik sarjaként jött világra, és már hatévesen gitározni kezdett.
Tizenhárom évesen kapta meg élete első elektromos gitárját. Jimi Hendrix és
David Bowie hatására már ekkor arról álmodozott, hogy „egy hegy tetején ülve
haljon meg”. Egy alkalommal fekete női bársonyruhában, kisminkelve ment
iskolába, máskor meg búcsúkoncertet adott az iskolájukból kirúgott homoszexuális
tanárának tiszteletére. Talán nem csoda, ha tizennyolc évesen kicsapták az
iskolából, ezt követően pedig segélyekből élt. Ekkorra már azt is látni vélte,
hogy nem éri meg a huszonötötöt, ha más nem, hát a saját keze segíti át a
halálba…

Az eredetileg The Obelisk néven verbuválódott banda 1973 áprilisában adta első
koncertjét. Az akkor még gitáron játszó, zimbabwei származású Michael Dempsey a
Szent Wilfrid katolikus középiskolából érkezett, míg a többiek a Notre Dame
padjait koptatták. Perkásuk, Lol Tolhurst ötödik gyermekként látta meg a
napvilágot, és még óvodás korában barátkozott össze Smith-szel.

1978-ban jelent meg első kislemezük Killing an Arab (Egy arab meggyilkolása)
címmel. A Camus írásából ihletett dal világszerte elhintette a rasszizmus
magjait a „halálváró” gruftie mozgalomban. A szöveg ugyanis arról értekezik,
miként sikerül lelőnie a „főhősnek” a szemébe tükröződő nap ellenére az
„Arabot” a tengerparton. Nem is csoda, hogy nasville-i koncertjükön feltűntek a
brit Nemzeti Front tagjai. Az emomozgalmat közel negyven évvel lekörözve látott
napvilágot következő kislemezük, a Boys Don’t Cry (A fiúk nem sírnak), amely a
szerelmi csalódását megéneklő fiúról szól, aki könnyeivel küszködik…

Ezt követően a Sid Vicioust (a későbbi Sex Pistols) is kitermelő Siouxsie & The
Banshees goth-punk banda vette szárnyai alá, és invitálta turnéra őket. Néhány
alkalommal Smith helyettesíthetett a Bansheesben a színpadon, s ekkor döbbent
rá, hogy mekkora hatalmat érez magában zenélés közben. Innentől kezdve dalaik
Robert Smith sötét, depresszív, szuicid álmaira koncentrálnak. „Megtanítottam
magamat emlékezni az álmaimra, és lejegyezni mindegyiket, mert segítenek a
dalok írásában… Amikor depressziós vagyok, mindig dalszerzésbe fogok” –
nyilatkozta.

A nyolcvanas évek eleje a gótika jegyében telt a The Cure háza táján, olyan
albumokkal, mint a Faith (Hit), melynek a borítóján látható ködös, szürke épület
nem más, mint a Boston Apátság. Ezt a nihilista Pornography követte, melynek
rögzítése során Robert „mentális stressz” problémákkal küszködött: „Az »Egy
faszén arc a kezembe harap« sort egy könyvből szemeltem ki, amiben egy beteg
embereket rajzolt faszénnel, akik életre keltek rémálmaiban. A Hanging Garden
akkor született, mikor otthon voltam, és hallgattam ahogy a macskák odakint
nyávogtak… Különös hatással volt rám… Ki akartam menni a kertbe… Így is tettem…
meztelenül és esztelenül…” – engedett bepillantást a kulisszatitkokba Robert
Smith.

Az album pedig a slágerlistákon a nyolcadik helyen végzett. Ekkor váltottak
imázst is, és jelentek meg fekete tupírozott frizurával, elmaszatolt rúzzsal,
kinyúlt fekete pulóverekben a színpadon. Miután a világhírnév ölükbe hullott,
úgy gondolták, mindent megtehetnek. Turnéjuk során szétvertek egy szállodai
szobát, és megírták a Head on the Door (Fej az ajtón) albumot, melynek címe
szintén Smith gyermekkori rémálmaiból ered. „Annak idején, mikor lefejezték az
embereket, a fejüket póznákra tűzték, amitől az ember minden porcikája
elborzadt”– nyilatkozta a dal címének jelentését firtató kérdésre egy ízben
Robert.

A The Blood (Vér) című nótát pedig „Az Isten könnyei” nevű portugál parasztbor
inspirálta: „Ha az ember fél üveggel megiszik belőle, félelmetes látomásai
lesznek tőle.

A címkén Szűz Mária az egyik kezében a kis Jézust, a másikban pedig egy üveget
tart!”

Lemezbemutató körútjuk során, Los Angelesben megtörtént az első rajongói
öngyilkosság is: egy tinédzser leszúrta magát, amint a banda elhagyta a
színpadot. Ezt követően Lol Tolhurst alkoholizmusa számtalan fellépést
keserített meg, és végül kirúgásához vezetett. A zenekarba időközben visszavett
Gallupot pedig kábítószer-túladagolással szállították egy alkalommal kórházba.

Új albumuk, a Disintegration (Felbomlás) felvételeit tűz szakította félbe,
dalszövegeik hajszál híján odavesztek. Az albumon hallható Lullaby (Altatódal)
videoklipjében Robertet egy hatalmas pók falja fel, ám a forgatás során a
rendező nem engedélyezte a közelképeket, mert úgy ítélte meg, hogy Robert
szemfestéke és rúzsa ijesztő a fiatal nézők számára. Ezt követően Prágában
végzett magával egy rajongójuk a WC-ben.

A kirúgott Lol Tolhurst beperelte a zenekart a névhasználatot illetően, Porl
Thompson pedig kilépett, hogy együtt zenélhessen a zeppelines Robert Planttal
és Jimmy Page-dzsel.

A Gone! és a Strange Attraction dalokkal pedig a sikerszéria is megtorpanni
látszott, sokan a The Cure feloszlásáról kezdtek pletykálni.

Az új évezred okkultista reneszánsza, valamint az emo divathulláma – mely
egyfajta gruftie retrónak is értelmezhető – kihúzta őket a csávából. Sőt mi
több, a 2000-es Bloodflowers (Vérvirágok) című albumukat Grammy-díjra is
jelölték. 2007-ben ismét új albummal rukkoltak elő, és idén márciussal
bezárólag Európa nagyvárosait igyekeztek behálózni fellépéseikkel.

Olvasson tovább: