Kereső toggle

Hagymás bab és csihi-puhi

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egzotikus távol-keleti és vadnyugati helyszíneivel, hatalmas bab- és
omlettadagjaival, csattanós, vértelen pofonjaival és az azt követő
fogköpködésekkel Bud Spencer önálló stílust teremtett a mozilátogatók
generációinak legnagyobb örömére. A tehetségben éppen nem szűkölködő, bátran
mondhatjuk: polihisztor egyéb oldalait azonban csak kevesen ismerik.

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 1929. október 31-én, hat kilóval
született Nápolyban. Elég jó tempóban végezte tanulmányait: ötévesen volt első
osztályos, ötödik osztályból került a gimnáziumba, s tizenhat évesen már a római
egyetem vegyészkarán tanult. A textilmérnöki diploma és négy nyelvismeret mellé
begyűjtött még egy jogi diplomát is.

A luxuskörülményeket megelégelve elrepült két és fél évre autóutat építeni a
venezuelai őserdőbe. „Kezdetben valóságos sokként ért ez a helyzet. Éjjelenként
sírtam, mert annyira más volt minden ahhoz képest, amit addig tapasztaltam.
Ekkor kezdtem megérteni önmagam. Olyan kérdéseket tettem fel magamnak, amikkel
nem sokan néznek szembe. Ki vagyok valójában? Ki voltam eddig? Nagyon fontos
ezekre választ kapni. Mindenkinek el kellene jutnia erre a pontra” – emlékezik
vissza az embert próbáló évekre a későbbi sztár. Még Rómában ismerkedett meg
Maria Amatóval, – későbbi feleségével –, akivel folyamatosan levelezett, míg
haza nem utazott, hogy elvigye magával Venezuelába.

1950-ben a százméteres gyorsúszás bajnoka lett, majd ugyanebben az évben az
olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert, amihez két évvel később
egy olimpiai ezüstöt is begyűjtött. 1956-ban, a melbourne-i olimpia után vonult
vissza, utolsó mérkőzését pedig épp Budapesten játszotta. Mivel filmes karrierje
ez idő tájt kezdődött, arra kérte a magyar válogatott tagjait, hogy óvják meg az
arcát. A mieink belementek a dologba, feltéve, ha az esti vacsorán elénekel
nekik egy dalt. A meccs során persze számtalanszor megtréfálták, úgy téve,
mintha be akarnának húzni neki egyet. Válogatottunk végül hét háromra nyert, Bud
pedig ép arccal fakadhatott dalra.

Színészkarrierje 1950-ben kezdődött: a Rómában forgatott Oscar-díjas Quo vadis
című filmben alakított római őrt. Csihi-puhi filmjeit azonban csak a hatvanas
évek végén kezdte el forgatni. Mivel neve túlságosan a sporthoz kötődött,
kedvenc sörmárkája és hollywoodi színésze után Bud Spencerré változott.
Legkedveltebb filmjeiben partnerével, Terence Hill-lel verte laposra huszonhárom
centi átmérőjű öklével a gengsztereket.

A vissza-visszatérő alapötlet szerint, amint a mosolygós, szőke öcsi feltűnik,
oda a magányos hős Buddy nyugalma…

Faragatlan, gyakran priuszos előéletű, ám mégis vajszívű karakterei mindig egy
nemes ügy mellé állítják, legyen akár szó a sport tisztaságáról (Bombajó
bokszoló), az állatvilág természetes élőhelyének megőrzéséről (Én a vízilovakkal
vagyok) vagy a vallási kisebbségek jogvédelméről (Az ördög jobb és bal keze).
„Filmjeimben nem öltem, csak pofoztam, és mindig a mások, valamint a magam
védelmében. Megvédtem a gyengét az erőssel szemben, és az egész bő humorral volt
átitatva. A karakterem lényege az volt, hogy mindig egy kicsit kevésbé legyek
okos, mint a közönség. Így mindenki ki tudta számítani, mit csinálok
legközelebb” – nyilatkozta a hagymás babot kereskedelmi mennyiségben fogyasztó
bunyós.



Bud Spencer egykor



és ma

Nem is csoda hát, ha a hazai bunyós filmek karakterei is, Ötvös Csöpi és
Kardos doktor megszületése egy római forgatáshoz köthetők, amikor is a magyar
hangját kölcsönző Bujtor István személyesen találkozott Bud Spencerrel. A
beszélgetés során megemlítette, mennyire jópofa őt szinkronizálni, és milyen jó
volna ilyesmiket filmezni is… Erre Bud önzetlenül elárulta a siker receptjét:
semmi más nem kell hozzá, csak egy jó sztori, egy jó helyszín, egy kisgyerek,
vér nélküli pofonok és egy tuti happy end.

Apropó kisgyerek… a Piedone sorozatban megismert Bodo és Yoko alakjai mellett
természetesen három saját gyermekkel és öt unokával is büszkélkedhet. Nem is
csoda, ha egy gyermekruhára szakosodott textilgyár boldog tulajdonosa is egyben,
ahol – ki gondolta volna – saját maga tervezi a kis „bambinók” ruháit!

Idős korára jól menő vállalkozásokat futtatott fel Olaszországban: légitaxikat
üzemeltet, és Bud Food néven gyorsétterem-hálózatot működtet, amelyben kizárólag
olasz ételeket kínál. Hatvankét évesen, Christina lányával beiratkozott az
egyetemre, ahol szociológiát hallgattak.

Hetvenöt évesen a Forza Italia színeiben elindult az olasz fővárost övező
tartomány, Lazio önkormányzati választási listáján, ahol Francesco Storace
kormányzó oldalán jelent meg a jobboldali pártszövetség reklámfilmjében.

Barátai szerint Budnak van egy páratlan tulajdonsága: a pénz nem változtatta
meg, s a leforgatott száz film ellenére a sztárokra jellemző hisztériákat hírből
sem ismeri. Ha Rómában megállítják az utcán, mint bármelyik egyszerű olasz,
barátságosan elbeszélget az ismeretlennel. Számos visszatérő mellékszereplő
köszönheti neki ismertségét, gondoljunk csak az ősz hajú, fogköpködős Riccardo
Pizzutira, a „bunkó Bugsy”-t játszó Claudio Ruffinire vagy a WBF bokszbajnok Joe
Bugnerre, azaz Bugner Józsefre. Filmjei jóvoltából számos ez idáig a világon
ismeretlen olasz zeneszerző dalai deríthették jókedvre a mozilátogató
közönséget, mint például Guido és Maurizio de Angelis (Banana Joe), Carmelo és
Michelangelo La Bianda (Kincs, ami nincs), Walter Rizzati (Én a vízilovakkal
vagyok) vagy Franco Micalizzi (Nyomás utána). Bud Spencer maga is kiválóan
énekel, gitározik, amiből néhány moziban ízelítőt is kaphattunk (Akit
Bulldózernek hívtak).

Felesége, Maria asszony egy alkalommal elárulta róla, hogy egyre gyakrabban
látja őt lefekvés előtt forgatni az evangéliumot: „Öreg korára nagyon
megérintette őt Jézus élete és tanításai.” És hogy mégis hogyan vélekedik az
öregségről maga Bud? „Harmincévesnek érzem magam, csak éppen közel nyolcvannak
vagyok maszkírozva. És ezen már nem lehet változtatni…”

Olvasson tovább: