Kereső toggle

Akire három angyal vigyáz

A zuhanás világában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A biatorbágyi viadukt korlátján áll. Előre dől, majd elugrik a mélység felé.
Nincs rajta ejtőernyő, és alatta ekkor még semmi sincs. Huszonhárom méter
magasból zuhan. A kezeivel, lábaival úgy mozog, mintha keresne valamit. A
zuhanás minden pillanatában tudatánál van, kívülről is látja magát. Közeledik a
földhöz, miközben komótosan alágördül egy teherautó. A platón üres dobozok
vannak szépen elrendezve. A test nagy sebességgel a dobozok közé csapódik.
Néhány másodperc csend. Majd mozgást hallani, és a dobozok közül, aki előbb még
zuhant, kimászik és mosolyog. Mosolyog, mert sikerült, és jól van. Ő Piroch
Gábor, a kaszkadőr. Ebben a különös elhivatottságot igénylő mesterségben az
egyik, ha nem a legnagyobb és legismertebb.



Ugrás a bizonytalanba. Eddig még sikerült Fotó: Shutterstock

Minden idők legtöbb Oscar-szobrát – a Ben-Hur mellett – a Titanic című
filmnek osztották ki. Minden idők egyik legjelentősebb tiszta nyereségét
termelte a film. Ebben a filmben egyetlen magyar jutott szerephez, méghozzá
„főszerephez”: Piroch Gábor.

Olyan feladatokat oldott meg, amelyekről még a rendező, James Cameron sem
álmodott. A legveszélyesebb helyzetek agyszüleményét a saját szakértelmével,
tapasztalatával még tovább feszítette. A hatás fokozása az ő világa.

„Csillaghegy a hazám, 1953-ban születtem itt, a Nefelejcs utcában, a házunkban.
Ide kötnek a gyökereim, itt nevelte, »verte« belém édesapám a sport szeretetét.
Apám jó ökölvívó volt, így én is rendszeresen kesztyűt húztam. Ötéves koromtól
focizni jártam, majd jött egyik fő sportom, a dzsúdó. Tehetségesnek mondtak,
ezért ha jöttek a toborzók válogatni, mindig megtaláltak” – mesél a kezdetekről
a kaszkadőr.

Akkoriban még nem tudta, milyen sokat fog jelenteni a későbbiekben, hogy több
sporthoz is szorosan kötődött: atletizált, úszott, kajakozott, az előbb
említetteken túl.

Majd következtek a mai munkájához nélkülözhetetlen sportok: torna, műugrás,
vívás, lovaglás, sziklamászás. A krosszmotor és a sportautózás már
filmtartozéknak számított. Piroch Gábor ma is hálásan emlékezik egykori
mestereire: Ferdinándi Géza öttusázóra és Pap Bertalan olimpiai bajnok
kardvívóra.

„Tizenöt évesen kerültem a forgatások közelébe, és tizenhat évesen, úgynevezett
»gyalogos kaszkadőrként« jutottam első gázsimhoz: százötvenezer forintot
kerestem, ami majdnem a négyszerese volt egy statiszta bérének. Tetszett ez a
világ, éreztem a kiteljesedés lehetőségét, ahol majd nemcsak a veszélyes
helyzetek megoldásáért, hanem a saját gondolataim, ötleteim megvalósításáért is
élhetek.”

Piroch hamar bekerült a „szamuráj csapatba”, innen választották ki a dublőröket.
Nyáron folyamatosan volt „munka”, télen azonban nem. Mivel már családjáról is
gondoskodnia kellett, a holtszezonban újságkihordást, lovászkodást, szállító- és
rakodómunkát, telefonfülke-takarítást vállalt. Közben persze az edzéseket sem
hanyagolta. És egyszer csak elkezdtek jönni a filmek; sok-sok film. Olyan
feladatok, melyeket kevesen vállalnak, vagy senki. Mert tíz méterről sokan
leugranak, harmincról kevesen. Ötven-hatvan méterről már senki – érzékelteti
Piroch a szakma rétegződését.

„Egy autószalon megnyitó ünnepségéhez felkértek, hogy ugorjak le egy hatvan
méter magas épület tetejéről. Izgatott a feladat, elvállaltam. Pedig onnan
fentről az a négyszög, ahol a dobozok vártak, nagyon kicsinek tűnt. Felmentem.
Tízezer néző figyelte, hogy megtalálom-e a célt. Megtaláltam. Abban az évben
huszonöt százalékkal több autót adtak el az említett autószalonban.”

Egy szintén emlékezetes feladat során a Margit hídról egy hattonnás autóbuszt
kellett a Dunába vezetni. Eredetileg öten vállalkoztak a munkára, ketten
visszamondták. Piroch vezette a buszt, s mind a hárman tudták, ha életben
akarnak maradni, zuhanás közben, mielőtt vizet érnének, ki kell jutni a buszból.
„Szép munka volt, sok kamerával dolgoztak, látványos kockák maradtak fenn az
utókor számára” – összegzi az eredményt a „sofőr”.

Piroch Gábor manapság már télen sem pihenhet, hiszen nemcsak fizikai, hanem
szellemi feladatok is várnak rá: sok forgatásnál dolgozik supervisorként. Nyers
ötletekből kell látványos jeleneteket rendeznie.

Munkája során mintegy harminc országban – többek között Thaiföldön, Marokkóban,
Mexikóban –, közel kétszáznyolcvan filmben dolgozott. Olyan rendezőkkel
alkothatott, mint Woody Allen, Steven Spielberg, Charles Beeson, Vic Armstrong,
Chuck Russel vagy a magyarok közül Kern András és Koltai Lajos.

„Sok ismert színésszel dolgoztam együtt, és dolgoztam »helyettük«. Arnold
Schwarzenegger, Brad Pitt, Angelina Jolie, Orlando Bloom, Tom Cruise, Silvester
Stalone – bátran állíthatom – becsültek és megkedveltek.”

Minden színész és kaszkadőr álma, a „nagy film”, Piroch Gábor számára is a
Titanic volt. A film nagy része a Mexikói-öbölben készült, naponta átlagban száz
kaszkadőrt alkalmaztak. Piroch a legveszélyesebb jelenetekben szerepelt.

„Amikor kettétörik a hajó, az egyik utas – ez voltam én – a szétvált hajótest
közé zuhan. Sajnos ennél a részletnél meg is sérültem, egy kiálló vasgerendába
csapódott a sarkam, napokig járni is alig bírtam. Egy másik jelenetben a hajó
süllyedni kezd, megbillen, és a tat megemelkedik az ég felé. Innen kellett
lezuhanni, majd némi trükk segítségével a korlátra esni és rácsavarodni. Ezek a
jelenetek veszélyesek, és sok-sok ismétlést igényelnek, de ez az én munkám.”

Az átlagemberben valószínűleg az első kérdés, ami felmerül, hogy „nem fél?”.
Piroch Gábor nem titkolja: időnként fél. Azonban nem a fájdalomtól, nem a
balesettől, hanem a sikertelenségtől, attól, hogy meg tudja-e oldani a
feladatot. A sérülés, a fájdalom kezelése együtt jár ezzel a foglalkozással, s
mivel jó anyagból „gyúródott”, jó a fájdalomtűrő képessége. A veszéllyel, s
azzal a filozofikus kérdéssel kapcsolatban, hogy mibe tud kapaszkodni zuhanás
közben, szintén van magyarázata: „Egyszer azt mondta egy barátom: tudja, hogy
rám három angyal vigyáz. Azt gondolom, hogy valóban kell valakinek lennie, aki
ezekben a helyzetekben mellettem van, megóv. Ezt érzem, és ez jó.”

Olvasson tovább: