Kereső toggle

Sikeres volt-e a neokonok külpolitikája?

Gavra Gábor publicisztikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az időközben a demokrata impeachment-hoax kulcsfigurájává előlépett John Bolton egykori nemzetbiztonsági tanácsadót élteti és amerikai beavatkozást sürget Iránban az ajatollahok rendszerének megdöntése érdekében a kitűnő Seres László, a Neokohn főszerkesztője és a Hetek rendszeres külső szerzője.

Seres László szabadság iránti elkötelezettsége, Izrael és az Egyesült Államok melletti kiállása éppoly tiszteletreméltó, mint az övéhez képest eltérő vélemények iránti nyitottsága. Most azonban súlyosan téved.

Seres László szerint „a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia békés exportját hirdető neokon külpolitikai elveket, következetességet és főleg morált vinne Amerika diplomáciájába, és lássuk be, ezek mindegyikére szüksége is van”, ezért aztán azt sürgeti, hogy az Egyesült Államok exportáljon szabadságot és demokráciát Iránba, nyilván békés úton. Hiszen a rezsimváltások és a demokráciaexport már csak így, békés, diplomáciai úton terjednek a világon.

Seres László John Boltont, Trump elnök tavaly ősszel menesztett nemzetbiztonsági tanácsadóját idézi, aki annak a reményének adott hangot január elején a Twitteren, hogy Kaszim Szulejmáni likvidálása „az első lépés a rezsimváltáshoz Teheránban”.

Seres „a Trump-adminisztráció egyik utolsó republikánus héjájaként” méltatta  Boltont, külön kiemelve érdemeként, hogy nem értett egyet az amerikai–észak-koreai enyhüléssel, valamint az évtizedek óta tartó afganisztáni és iraki kaland rövidre zárásával, és azzal, hogy a Trump-kormányzat lemondott az iráni rendszerváltás kikényszerítéséről.

A neokon külpolitika antidemokratikus és kudarcos

Bolton gondolatmenetével az a legnagyobb probléma, hogy mélységesen antidemokratikus. Figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy Donald Trumpot nem a Bush-féle neokon külpolitika folytatójaként választották meg az amerikaiak 2016-ban – ha egy újabb neokont akartak volna a Fehér Házban látni, akkor Jeb Bush nem vérzett volna el már a republikánus előválasztáson.

A másik probléma, hogy a neokonok (és a hozzájuk külpolitikai elképzeléseiben közel álló Hillary Clinton) külpolitikája az elmúlt évtizedekben kudarcot kudarcra halmozott. Szemben a fent idézett állítással ugyanis nem igaz, hogy a neokon külpolitika bárminek – akár a demokráciának, akár az emberi jogoknak – a „békés” exportjára törekedne. A neokon külpolitika háborús politika, ez világosan kiderült George W. Bush elnökségének két ciklusából. Az általuk kirobbantott háborúkat azonban a neokonok nem tudták megnyerni. Afganisztánt a Szovjetunióhoz hasonlóan az Egyesült Államok is képtelen volt pacifikálni (pedig óvatos becslések szerint is ezermilliárd dollárt költött az ott folyó hadműveletekre és az Amerika-barát kabuli rezsim fenntartására), Irakot pedig az amerikai beavatkozás konkrétan Irán karjaiba lökte, elindítva Teheránt a regionális nagyhatalommá válás útján.

Trump és a „harmadik út”

Az elmúlt évtizedek amerikai Közel-Kelet politikája – az idősebb és ifjabb Bush elnökök sorozatos háborúi éppúgy, mint Bill Clinton és Barack Obama megbékítési politikája – kudarcot vallott. Donald Trump egy „harmadikutas” megoldással próbálkozik. Bárkivel kész a békés egymás mellett élésre (mint azt Észak-Korea esete mutatja), de akár a békekötésre is, amennyiben az illető rezsim nem fenyegeti létében szomszédait vagy éppen magát az Egyesült Államokat, ám kíméletlenül visszapofoz a határai mögé minden, birodalomépítésre törekvő Amerika-ellenes rendszert. Trump külpolitikája nem háborús politika – nem véletlenül fogalmazott úgy az elnök, hogy ha John Boltonra hallgatott volna, az emberiség a hatodik világháborúnál tartana.

Egyelőre annál racionálisabb megoldást, mint az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel szemben ellenséges államok önmérsékletre kényszerítése, egyelőre senki nem kínált. Sem a galamblelkű demokraták, akik máig siratják az Iránnal kötött nukleáris megállapodást – ám a hazájukat eredménytelen háborúk sorozatába berángató neokonok végképp nem.

Olvasson tovább: