Kereső toggle

Nyolc nap - Gavra Gábor publicisztikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kevesebb mint nyolc nap – ennyi telt el a felsőoktatási törvény módosításának Országgyűlés elé terjesztése és elfogadása között. Ha a „CEU-ügy” kirobbanását az Origón a Magyarországon működő külföldi fenntartású felsőoktatási intézmények működési szabálytalanságaival foglalkozó cikk megjelenésétől számítjuk, akkor is csak néhány órával telt el több az ügy kezdete és vége között. Nyolc nap elegendő volt ahhoz, hogy a magyar Országgyűlés kormánytöbbsége kivégezze a Közép-európai Egyetemet, vagy legalábbis megteremtse a kivégzés feltételeit.

A statáriális tempó meglepetést okozott azoknak, akik az 1996 óta Budapesten működő, a legerősebb magyarországi felsőoktatási intézménynek számító Közép-európai Egyetemre a hazai politika által érinthetetlen rezervátumként tekintettek. Pedig a Norvég Civil Támogatási Alap pénzéből működő NGO-k elleni 2014-es kormányzati támadás óta nem kétséges: a kormánypárt hosszú ideje a magyar politikai élet nem legitim szereplőinek tekinti azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek külföldi forrásokból gazdálkodnak. A gondolatmenet nem különösebben bonyolult és nem is túl eredeti: a kormányzati logika szerint ezek a szervezetek magukat civilnek „álcázva”, valójában ellenzéki erőkként lépnek föl, mindezt ráadásul – folytatódik a gondolatmenet – külföldi érdekek szolgálatában. Ez a logika világosan visszaköszön a kormány friss, az NGO-k működését szabályozó törvényjavaslatából.

Néhány hónapja az is tudható, hogy a számos magyarországi NGO-t támogató Soros György által alapított CEU-t a kormánypártok nem tekintik többnek, mint a magyarországi Soros-birodalom zászlóshajójának. Narratívájuk szerint tehát most sem a kormány avatkozik a CEU ügyeibe, hanem Soros György Magyarországéba, így mindaz, ami a Közép-európai Egyetemmel történik, pusztán reakció erre a beavatkozásra. Erről beszélt Orbán Viktor is februári évértékelőjében, amikor „öt nagy támadás” elhárítását nevezte meg az év programjának 2017-re.

Utólag rekonstruálható, mire gondoltak a Hetek fideszes forrásai, amikor arról beszéltek munkatársunknak február közepén, a kormány kísérletet tesz arra, hogy a Közép-európai Egyetemet – úgymond jogszerű eszközökkel – „kiszorítsák” Budapestről. Pontosabban: olyan ösztönzőket igyekeznek bevetni, amelyek arra inspirálhatják Sorost, hogy költöztesse el az egyetemét más országba (lásd: Orbán Viktor öt nagy támadást akar kivédeni. Hetek, 2017. február 17.).

***

Nos, a fentiekből következik, hogy a fideszes szótárban a „jogszerű eszköz” nagyjából annyit tesz, mint hogy a kiszorítani kívánt intézményre/ szervezetre szabott törvényt hozni, teljesíthetetlen feltételeket állítva a szóban forgó szervezet működése elé, így gyors ütemben ellehetetlenítve a munkáját.

Ne legyünk se naivak, se cinikusak: a felsőoktatási törvény módosítása olyan egyértelműen a Közép-európai Egyetemre szabva készült, hogy fölösleges is azokkal az érvekkel foglalkozni, amelyek szerint a módosítással valamiféle rendszerszintű anomáliát akart volna kiiktatni a kormány. Éppen ezért Palkovics László szavait, amelyek szerint a kormány sajnálná és komoly veszteségnek tartaná, ha a CEU elhagyná Magyarországot, kegyeleti okokból nem minősítenénk.

Az sem kérdés, hogy már az előterjesztés is, pláne a végül elfogadott, a tervezetthez képest még szigorúbb szabályozás eleve teljesíthetetlen elvárások elé állította a Közép-európai Egyetemet. Az még csak a CEU magyar egyetemekkel szembeni versenyelőnyét csökkentené, hogy a továbbiakban nem adhatna külön amerikai és magyar diplomát, az pedig áthidalható kellemetlenségnek tűnik, hogy az Európai Unión kívüli országokból érkező oktatók budapesti munkáját külön munkavállalási engedélyhez köti a jogszabály. Ám az gyakorlatilag kizárt, hogy a CEU néhány hónapon belül felhúz és működtetni kezd egy amerikai kampuszt, ahogy erre a törvénymódosítás kötelezné. Ahogy az is elképzelhetetlen, hogy a végleges jogszabály szövegéből következően az Egyesült Államok szövetségi kormánya és a magyar kormány rövid időn belül megállapodik a CEU budapesti működésének zökkenőmentes folytatásáról. (A 2004-ben Magyarország kormánya és New York állam republikánus kormányzója, George Pataki által tető alá hozott megállapodás tehát nem elég a folytatáshoz.) Pláne, hogy az Orbán-kormánynak a jelek szerint sikerült a Trump-adminisztrációt is kész helyzet elé állítania a Lex CEU-val, ami az Obama-korszak távolságtartása után kifejezetten reménykeltően alakuló magyar–amerikai kapcsolatok fényében végképp érthetetlen.

***

A CEU körüli események drámaiságát az adja, hogy az egyetem egyszerre a legkiválóbb magyar felsőoktatási intézmény és jelképe annak a Braun Róbert HVG-ben megjelent publicisztikájában neokolonialistának nevezett politikának, amely a kommunista rendszerek összeomlása óta a közép-európai régió (kudarcos) „felzárkózását”, azaz feltétel nélküli alkalmazkodását hirdette az amerikai (és német) érdekek által meghatározott globális világrendhez. Braun szerint a CEU „azon túl, hogy a nyílt társadalom barátait képezte, egyszersmind annak jelképe is, ami a csatlakozás-nyugatosodás kudarcaként látszott: keveseknek sikerül, a többségnek nem; aki bekerült, annak van kutatási pénze, presztízse, mestere. Épp, mint a globális délen az imperializmus korában. Ott is voltak helyi elitek, akik élték a nyugati gyarmatosítókkal közös elegáns életet.”

Nehéz lenne vitatkozni Braunnak azzal az állításával, hogy a CEU, alapítójával együtt egy fájó kudarcot és az abból következő, mélyen gyökerező frusztrációt jelképezi a magyar jobboldalon; a nyugati világhoz történő felzárkózás kudarcát, ami ugyan a rendszerváltó elit számára (NATO- és EU-tagságostól) sikertörténet volt, ám az állampolgárok többsége számára a helyi politikai elitet korrumpáló nyugati vállalatok térnyeréséről, a kiszipolyozott beszállítókról, a befagyasztott bérekről szólt. „Ez, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, a neokolonializmus új formája” – írja a HVG-ben Braun, és ezzel megint csak nehéz lenne vitatkozni. Ezért nem tűnik valószínűnek, hogy a CEU kivégzése „forradalmat”, vagy bármi ehhez hasonló mozgást indítana el az országban – a rendszerváltás utáni évek politikájával és a korlátlan migrációval azonosított „nyílt társadalom” eszméje egyszerűen népszerűtlen ma Magyarországon, Orbán Viktor valószínűleg helyesen látta meg, hogy a CEU bedöntése éppen ezért nem találkozik a társadalom ellenkezésével.

***

Ám attól, hogy valamit különösebb nehézség nélkül megtehet a kormány, vajon miért következik automatikusan, hogy meg is teszi? Amiről eddig szó volt, az egy egészséges közéletben sokkal inkább egy nyílt, tabumentes vitát kellene hogy generáljon a kisiklott rendszerváltásról, vagy akár Soros Györgynek az átmenetben játszott szerepéről. Ám ilyen vita nincs, és belátható időn belül nem is lesz. Helyette személyre, pontosabban intézményre szabott, statáriális jogalkotás, teljesíthetetlen feltételekkel nyolc nap alatt kivégzett egyetem, meg végtelen kormányzati gyávaság és cinizmus van.

Ugyan mire véljük, ha a miniszterelnök csalással és egy olyan jogszabály be nem tartásával vádolja meg a CEU-t, amelyet még el sem fogadott az Országgyűlés? Miért ne kacagjunk fel, amikor Palkovics László oktatási államtitkár arról beszél az InfoRádióban, hogy „veszteség lenne, ha elmenne a CEU”? És azzal mit kezdjünk, hogy a fentiek után három nappal Orbán Viktor azt mondja az Országházban az érdeklődő újság-íróknak, hogy „higgyenek a kormány [természetesen a CEU felé tanúsított] jó szándékában”?

A sunnyogás azért is magyarázhatatlan, mert évek óta nem hallunk mást a kormánypártok részéről, mint a politikai korrektség béklyóitól megszabadított, szabad viták szükségességéről szóló szóvirágokat. Klassz lett volna, ha megtisztelték volna az érintetteket és a választóikat, hogy nyílt sisakkal szállnak ringbe Soros György, valamint az általa támogatott szervezetek (ezeken a hasábokon számtalanszor kritizált) migrációügyi, vagy akár családról alkotott nézeteivel. 

Ehhez azonban bátorság kellett volna, míg a jogrendszer újbóli megerőszakolásával végrehajtott statáriális eljáráshoz elég volt a hatalom. A következmények messze hatóak. Azok, akik most a CEU kiszorításának örülnek, jól teszik, ha belegondolnak: mostantól nyolc nap alatt bárki elintézhető. n

Olvasson tovább: