hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az operafesztivál fantomjai

2007. 07. 24.
Tisztelt szerkesztőség! Könnyen elképzelhető, hogy reakcióm – lévén az előadás már lezajlott – aktualitását veszítette, az olvasására fordított idejüket így duplán is köszönöm. Gyakorlott Therion koncertlátogató vagyok, ezért ez ügyben kiterjedt tapasztalatomra hagyatkozva, ezúton is szeretném megnyugtatni Önöket, hogy a cikkükben vélelmezett „kiterjedt szektahálózat” ezeken az eseményeken nem képviseltette magát, én ebből – lehet, optimista módon – annak nemlétére következtetek.

Nem terhelném Önöket az életemet érintő felesleges részletekkel, de
szükségesnek tartom kijelenteni – szavahihetőségemet az Önök szempontjából
alátámasztandó –, hogy soha nem vettem részt „sátánista” szertartáson, nem ittam
vért, és egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy a „Sátán”-t mint olyat
imádnom kéne. Ugyanezt teljes bizonyossággal állítom rengeteg koncertlátogató
barátomról és ismerősömről.

Elhiszem, hogy a cikk íróját felháborítják az együttes szövegei, valamint azt
is, hogy nem szeretné, hogy a fiatalokat ilyesfajta ideológiák befolyásolják.
Egyet nem értek vele, de megértem.

Ami miatt mégis billentyűzetet ragadtam, az az egyszerű tény, hogy nem lehet egy
ideológia alapján – felteszem az adott művek ismerete nélkül – egy zenéről,
könyvről, sőt bármiről, ami az alkotói szabadság tárgykörébe tartozik, helytálló
véleményt formálni. Az ideológiáról lehet. Az alkotásról nem. Könnyen
beláthatják, hogy hasonló féltés vezetett sok könyvégetőt a történelem folyamán,
és a nem túl távoli múltban hasonló okok miatt már kiadásra sem kerültek
bizonyos művek.

Kérem, ne kívánják vissza!

Tisztelettel: pHsF

Tisztelt Olvasónk!

Mivel írásom számos bírálatot váltott ki különböző internetes fórumokon,
magazinokban, ezúton szeretnék néhány félreértést tisztázni.

Christofer Johnsson gitáros jelenleg is annak a Dragon Rouge elnevezésű,
nemzetközi okkultista szektának a tagja, amelynek alapítója a Therion házi
szövegírója, Thomas Karlsson, s amely tényleges fekete mágiát folytat
svédországi, olaszországi, németországi, lengyelországi és csehországi
szervezetein keresztül. Úgy gondolom, ily módon helyes az a megállapítás, hogy
az említett szekta tanainak legismertebb népszerűsítője maga a Therion zenekar.


Maximálisan egyetértek az alkotói-, szólás- és vallásszabadságról alkotott
nézeteivel, így semmi sem áll távolabb tőlem, mint a könyvégetés vagy a hatósági
tiltás gyakorlatának a visszasírása. Viszont én is élni kívánok a
véleményszabadság biztosította lehetőségemmel, és kifejezni nemtetszésemet a
Therion hitbeli meggyőződésemet sértő szövegvilágával kapcsolatban.

Legvégül és legfőképp, mint adófizető állampolgár nehezményezem, hogy
adóforintjainkat a kereszténységet sértő ideológiák terjesztésére fordítják,
ráadásul mindezt az „opera műfaj ifjúság körében történő népszerűsítése” címén
teszik. A Therion-koncertek megrendezésének, amennyiben fizető kereslet vagy
üzleti szponzoráció van rá, természetesen semmi elvi akadálya nincs.
Feltételezve a szervezők jóhiszeműségét, remélem, hogy a jövőben nagyobb
körültekintéssel járnak el az államilag támogatott kulturális rendezvények
fellépőinek megválasztása során.

Szívélyes üdvözlettel: Göndör Ottó

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!