Kereső toggle

Az iszlám és a Nyugat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyugati – főként balliberális – értelmiségi körökben a "politikailag korrekt" szemléletmód maga után vonja, hogy szeptember 11-e kapcsán pusztán az iszlám szélsőséges megnyilvánulásait lehet kritizálni, felelősségre vonni. E nézet szerint a muszlim vallással minden rendben van, csak a fanatizált kisebbség üzent hadat a Nyugatnak. Az Egyesült Államok háborúja ennek megfelelően főként katonai-biztonsági konfliktus, és nem vallási-civilizációs. Az elmúlt hónapokban Magyarországon is nagy vihart kavart könyvével Oriana Fallaci olasz írónő, de a sokat idézett amerikai szociológus, Samuel Huntington is gyökeresen másképp gondolja mindezt. 

Bernard Lewis, a tekintélyes nyugati orientalista szerint a muszlimoknak a Nyugattal szemben érzett dühe ezernégyszáz éves, azaz eredete a vallás megalakulására tehető, azóta állandó a konfliktus a két civilizáció között. Huntington állítja, hogy "a Nyugat számára nem az iszlám fundamentalizmus jelenti az alapvető problémát, hanem maga az iszlám, ez az eltérő civilizáció, amelynek népei meggyőződéssel hirdetik kultúrájuk felsőbbrendűségét, s ugyanakkor hatalmuk kisebbrendűségétől szenvednek". 
Míg nyilvánvaló, hogy a muszlimok milliói békésen élnek, a radikális muszlimok az iszlám teológiában, hagyományokban, történelemben és jogban mélyen gyökerező szövegekből indulnak ki, s velük igazolják cselekedeteiket. Ezek a radikális muszlimok világszerte képesek terroristákat toborozni és felbujtani e szövegek felhasználásával. Fallaci az általa prédikációnak nevezett A harag és a büszkeség cím? kötetében arra figyelmeztet, hogy "vallásháború zajlik. Háború, melyet dzsihádnak hívnak. Háború, amely talán nem a földünket akarja meghódítani (talán?), de arra biztosan irányul, hogy meghódítsa a lelkünket, és megszüntesse a szabadságunkat." Az ilyesfajta érveket a "politikailag korrektek" azonnal rasszistának, bigottnak, tudatlannak bélyegzik. A konfliktus természetén és hevességén valóban lehet vitatkozni, mindenesetre a helyzet komolyságát jelzi az, hogy az iszlám országokban nemrég elvégzett közvélemény-kutatások alapján Oszama bin Laden terroristavezér a legnépszerűbb vezetők közé tartozik.

A küldetés

A posztmodern látásmód, mely szerint a különböző kultúrák és életmódok egyenlő értékkel rendelkeznek – legalábbis senki nem veheti magának a bátorságot, hogy ítéletet alkosson –, együtt, egyszerre emlegeti a protestáns és iszlám fundamentalizmust. Amerikában a protestáns fundamentalisták a fő ideológusok, míg az iszlám világban a muszlim fundamentalisták, egyik kutya, másik eb – gyakorta hallható érvek magyar közegben is. Az utóbbi megállapítás többször elhangzott a nyilvánosság előtt egy olyan neves magyar iszlámszakértő szájából, akinek protestáns fundamentalizmusban való jártasságát az is jelzi, hogy a teljes evangéliumi keresztényeket evangélikusokként emlegeti. 
Az elmúlt évtizedek gyorsan növekvő vallási irányzata, az evangéliumi kereszténység a bibliai értékekhez való visszatérést hirdeti, igaz, ezeket az értékeket egyetemesnek fogja fel. Szakértők szerint éppen ebben van a keresztény gyökerű, valamint az iszlám civilizációk közötti éles ellentét lényege: mindkét vallás univerzalista, azaz egyetemes irányultságú. Részben ebből fakadtak az amerikai kormányzatok ellen megfogalmazott kritikák, melyek szerint ezeket az értékeket mindenáron "exportálni" akarják, akár olyan kultúrákba is, melyektől ezek az értékek idegenek. Az evangéliumi keresztények szerint viszont vannak olyan egyetemes (erkölcsi) értékek, amelyek kultúráktól függetlenül a világ bármely táján számon kérhetők. Ezek az értékek az (Istentől eredeztethető) természetes emberi jogok, melyek az állami törvényektől függetlenül léteznek. Egy közösség addig elfogadható, amíg nem jelent veszélyt az egyén természetes jogaira. Bush elnök nemrégiben így érvelt egy beszédében: "Mivel hiszünk minden ember Istentől kapott méltóságában, küldetésünk több, mint a hatalmi egyensúly megteremtése vagy egyszer? érdekérvényesítés." Az ilyesféle állításokat nemcsak az iszlám kultúrában fogadják ellenszenvvel, de az európaiak többsége is ideges lesz, ha az amerikaiak Istenéről és küldetéséről hall. Ezek a fogalmak az öreg kontinensen már rég lejáratódtak, míg az amerikai idealizmus és az a vágy, hogy másokon segítsenek, éppen a protestáns fundamentalista meggyőződésben gyökerezik, amely az amerikai nemzet formálásában a kezdetektől nagy szerepet játszott.
Az iszlám fundamentalizmus viszont éppen ezekre az egyetemes erkölcsi értékekre jelent veszélyt az amerikai érvek alapján, amikor a teljes iszlám közösség egységét, az "ummát" helyezi előtérbe, s ezzel azt az elvet, hogy a közösségnek elsőbbsége van az egyénnel szemben. A Nyugat és az iszlám konfrontációjának egyik fő területe éppen ezért az emberi jogok és a demokrácia. Az iszlám és a demokrácia sokak szerint nem fér meg egymással, mivel a muszlim vallásgyakorlattal nem egyeztethető össze a vallásszabadság, a szólásszabadság valamint a nők és a férfiak egyenlősége. A Bush-kormányzat ellenfelei viszont azzal érvelnek, hogy az amerikai külpolitika agresszívan és egyoldalúan lép fel a világpolitikában, s éppen ez váltja ki az elkeseredett támadásokat az Egyesült Államok ellen. A londoni Economist ezzel szemben figyelmeztet arra, hogy az amerikai külpolitika irányvonalának engedékenyebbé válásával aligha szűnne meg az iszlám fundamentalizmuson alapuló terrorizmus. Elemzők rámutatnak még arra is, hogy a nyugati (főként baloldali) közvélemény által sürgetett toleranciát az iszlamisták mindig is gyengeségként fogták fel.

Iszlám újjászületés

Az iszlám fundamentalizmus csak az egyik eleme az "iszlám újjászületés" jelenségének, az elmúlt évtizedekben az iszlám országaira jellemző "retradicionalizációs" folyamatnak. Az olajárrobanás után a gazdagodó muszlim államok elérkezettnek látták az időt arra, hogy véget vessenek a Nyugattal szembeni alávetettségnek, és némileg bosszút álljanak a gyarmatosítás okozta sérelmekért. A muszlimokat sok megaláztatás érte 1798-tól, amikor Napóleon korszer? haditechnikát felvonultató serege legyőzte Egyiptomot, s ezzel elkezdődött az iszlám világ gyarmatosítása, s egyben kialakult az európai felsőbbrendűségi tudat. Az arab országok anyagi erősödése az 1980–1990-es években együtt járt az általános Nyugat-ellenességgel, kialakultak az elnyugatosodás elleni mozgalmak. Az iszlám helyreállítása egyet jelentett a Nyugat, az amerikai befolyás elutasításával a társadalomban, a politikában, az erkölcsökben. 
Az iszlám hívek szemével a nyugati kultúra materialista, korrupt, dekadens és erkölcstelen. Az iszlám vonzereje éppen ebben az erős morális beállítottságban van, azonban – mint azt a tapasztalatok mutatják – más emberek erkölcstelenségének leleplezése még nem vezet feltétlenül makulátlan életvitelhez. A szaúd-arábiai középosztálybeli vallásos férfiak például előszeretettel látogatják víkendjükön az egyiptomi éjszakai mulatókat, ahol titkon ki tudnak rúgni a hámból. Hazatérve folytatják "szent" életüket, mintha mi sem történt volna. A szaúdi királyi család némely tagja hírhedt feslett életmódjáról, de az önmagukat olyan előszeretettel erkölcsi magaslatokra állító terroristák között is feltűnően sokan a pornográfia hívei.
Az iszlám újjászületést természetesen az iszlám országok kormányzatai is észlelték, s úgy igyekeztek meglovagolni a társadalmi tendenciákat, hogy maguk akartak az élre kerülni. Kiterjesztették a vallási oktatást az állami iskolákra, aminek következtében egyre erősödött az iszlámhívő tanárok és az iszlám eszmék befolyása. Az iszlám világban ma is csak olyan politikai erők számíthatnak tömegbázisra, amelyek nem akarnak szakítani az iszlám vallás kereteivel. Ráadásul bonyolítja a helyzetet, hogy az iszlám lojalitás fő iránya egyrészt a család és a törzs, másrészt a vallás (ez utóbbi a legerősebb identitásformáló tényező is!). Mindezt nehéz a nyugati embernek megértenie, hiszen az ő számára a lojalitás csúcsa az állam, annak is szekularizált formája. Ezért sokak szerint lehetetlen nyugati normák szerinti társadalmakat kialakítani a muszlim államokban, különösen mivel a 19. század óta a liberális demokrácia nem tud gyökeret verni a muszlim társadalmakban. 

Az iszlám mint ideológia

Az iszlámmal szemben ma megfogalmazott kritikák olyan jellemzőkre irányulnak, melyek már a legfiatalabb világvallás kialakulásakor is jelentkeztek: antiszemitizmus, keresztényellenesség, harciasság. Mohamed a zsidókat tekintette legádázabb ellenfeleinek, mivel nem akarták elfogadni messiásként. (Igaz, a középkorban a zsidók jórészt bántatlanul éltek az iszlám kultúrákban.) A Korán szerint a nem muszlim emberek előtt három lehetőség áll: vagy betérnek iszlám hívőnek, vagy másodrend? polgárai lesznek az iszlám uralomnak, vagy – ha ezt a két lehetőséget elutasítják – meghalnak.
Az iszlám minden vallással szemben felsőbbrendűnek hirdeti magát, mert az előtte létezett vallási jelenségeket úgymond beépítette: merített a judaizmusból, a kereszténységből, az iráni vallásokból s az arábiai törzsek iszlám előtti pogány rituáléiból. (Mohamed az iszlám előtti arabok holdistenét, al-Ilahot, rövidítve Allahot tette meg az iszlám egyetlen istenévé.) Felsőbbrendűségét még azzal is indokolja, hogy spirituális-lelki téren megelőzi a Nyugatot. Bár a Nyugatnak van technológiája, de devianciák is jellemzik, elhanyagolja a spirituális-lelki tényezőket. Az iszlám a tömegek szemében mindaz, ami erkölcsös, jó. Az iszlám szó (arabul szalima) a szalám szóból ered, ami azt jelenti: \'béke, biztonság\'. A muszlim hívek szemében az iszlám maga az élet – állítja Rostoványi Zsolt iszlámszakértő.
Némileg ellentmond ennek, hogy Mohamed halála után követői rövid idő alatt hatalmas hódításokat tudtak végrehajtani – erőszakkal. Perzsia, Szíria, Egyiptom, Észak-Afrika, Afganisztán száz év alatt uralmuk alá került, de eljutottak egészen Kínáig és Indiába is, majd 711-ben Európa kapujában, Gibraltárnál is megjelentek. Huntington figyelmeztet arra is, hogy az iszlám az egyetlen olyan civilizáció, amely a Nyugat fennmaradását eddig legalább kétszer veszélybe sodorta (a másik alkalom az oszmán török hódítás volt a 15. század közepétől). A Koránban számos vers szól a békességről és toleranciáról, ugyanakkor több hely a hitetlenekkel szembeni erőszakra buzdít. Azok, akik az iszlám és a "keresztény" Nyugat közötti megbékélést keresik, előszeretettel hangsúlyozzák az előbbi részeket, de megfeledkeznek a Korán értelmezésének arról a szabályáról, hogy ha ellentétes értelm? versekkel találkozik az ember, akkor a később keletkezett érvényteleníti a korábbi kijelentéseket. Sajnos az erőszakot hirdető részek kerültek bele később a muszlimok szent könyvébe. Jean-Francois Revel az Amerika-ellenességet taglaló, nemrég megjelent könyvében rámutat, hogy a toleráns iszlám eszméje mítosz, amely három tévhiten alapul: először, hogy a Korán toleranciát tanít; másodszor, hogy a muszlimok többsége nem ért egyet a terrorizmussal; harmadrészt pedig abban is téved a nyugati értelmiség jó része, hogy létezik nyugati muszlim civilizáció. 
A nyugati embernek nehéz megértenie a muszlim társadalomszemléletet, mivel az iszlámban nem különül el egymástól a vallás, a politika, illetve az állam és az egyház. Az iszlámot totalitásként érdemes felfogni: iszlám társadalmi közegben mindenki a vallás normatív hatása alatt áll. Az iszlám kollektivista ideológia: társadalmi gyakorlatát sokszor az emberi szabad akarat semmibe vétele határozza meg, az iszlám nevében való fellépés jegyében. Az iszlám a predesztinációra hivatkozva el tudja érni a hívek sorsba való belenyugvását, de a teljes fanatizálást is. 
Amennyiben a politikailag nem igazán korrektnek hangzó Huntingtonnak és Fallacinak van igaza, ugyancsak nagy fába vágta a fejszéjét az amerikai kormányzat, amikor elhatározta, hogy "demokratizálja" a Közel-Keletet. Viszont éppen ebben az esetben van igazán nagy szükség gyors és hatékony beavatkozásra, de ugyancsak fontos lenne, hogy a mérsékelt muszlimok egyértelműen elhatárolódjanak az erőszakhoz vezető teológiától. 

A dzsihád négy ellensége

Nem az amerikai háborús gépezet jelenti a legnagyobb veszélyt a muszlimokra. Valójában az amerikai demokrácia fenyegeti leginkább az iszlám jövőjét és túlélését – fogalmaz nemrég megjelent könyvében Juszuf al-Ajjeri, Oszama bin Laden egyik legközelebbi munkatársa. A kötetet az al-Kaida dobta piacra számos arab országban, s az Iszlám Kutatás és Tanulmányok Központja jegyzi, melyet bin Laden alapított 1995-ben, londoni és New York-i kirendeltségekkel. 
Al-Ajjeri – vezéréhez hasonlóan – szaúdi állampolgár volt, amíg meg nem ölték tavaly júniusban a rijádi biztonsági erők egy fegyveres összecsapás során. Al-Ajjeri az 1990-es években híresült el azzal, hogy a kelet-afganisztáni Faruk kiképzőtábor parancsnoka lett, ahol több ezer "önkéntes mártírt" képzett ki az al-Kaida és a tálib rezsim. Könyvében azt állítja, hogy a muszlimoknak egyetlen céljuk lehet: az egész világot iszlám hitre kell téríteni, s ki kell szorítani minden más vallást, illetve ideológiát. A nyugati világban az emberek többsége megfeledkezett Istenről, ehelyett a világot imádja. A kötet szerint az iszlámot a hitetlenség olyan fajtái fenyegetik, mint a modernizmus, amely megszüntette a kalifátust, aztán a nacionalizmus, amely a muszlimokat arabokra, perzsákra, törökökre és más népekre osztotta fel. Az igaz muszlim viszont egyetlen nemzetállamhoz sem lojális. A hitetlenség harmadik formája a szocializmus és benne a kommunizmus, a negyedik pedig az iraki baathizmus. Al-Ajjeri azt jósolja, hogy ahol a Baath párt zászlaja lehullt, ott fog felemelkedni az iszlám lobogója. Ma az iszlámellenes hitetlenség a "szekuláris demokrácia" égisze alatt jelentkezik a szerző szerint.
Al-Ajjeri azt állítja, hogy ez az új veszély sokkalta nagyobb az iszlámra nézve, mint elődei együttvéve. Az ok pedig a demokrácia "megtévesztő képessége", mivel arról győzi meg az embereket, hogy sorsuk a saját kezükben van, s így maguk alakíthatják a politikájukat, hozhatnak törvényeket, ahogy nekik tetszik. Ezzel figyelmen kívül hagyják Isten törvényeit, melyek szerinte az iszlám sarijában öltöttek testet. Al-Ajjeri kifejti, hogy a demokrácia célja megszerettetni a muszlimokkal az evilágot, és elfedtetni a másvilágot, hogy elhagyják a dzsihádot. Amennyiben bármely muszlim országban elég ideig megszilárdulna a demokrácia, az gazdasági jóléthez vezetne, aminek eredményeképp a muszlimok nem akarnának többé "mártírok" lenni a hitük védelmében. Ezért fontos minden eszközzel megakadályozni az iraki helyzet stabilizálását és normalizálását – érvel az al-Kaida néhai vezetője, aki szerint ha sikerül elég sok áldozatot megölni Irakban, az amerikaiak el fognak szaladni, mivel ők nem szeretnek meghalni meggyőződésükért, ellentétben a muszlimokkal.

Olvasson tovább: