Kereső toggle

Tollhegy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Olvasóink véleményének mindig szívesen helyt adunk, de helyszűke miatt kénytelenek
vagyunk leveleiket szerkeszteni, illetve rövidíteni. Továbbra is várjuk észrevételeiket.

Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

Január 23-i számukban találtam rá a Gyilkos méhek Los Angelesben cím?
rövid cikkükre. Néhány pontatlanságra kívánom felhívni a figyelmüket ezzel
kapcsolatban. Először is, a méhek a fullánkos rovarok közé tartoznak, ezek pedig nem
csípnek, hanem szúrnak. A szúrásuk akár halálos is lehet. Másodszor, a gyilkos méh
nem fajta, hanem faj. A fajta egy fajon belüli változat. A szót elsősorban növények
esetében szokás használni, de használható egyéni morfológiai jegyeket mutató állatcsoportok
jelölésére is, mint a különböző kutyafajták, lófajták megnevezésében. Lényeges,
hogy míg sok kutyafajta van, csak egy kutya faj (Canus familiaris) létezik. Ezzel
szemben csak hazánkban több tucat méhfaj él. (Szerencsénkre a gyilkos méh nem
tartozik közéjük.)

További megjegyzésem, hogy a méhek, még ha különlegesek is, aligha építenek kaptárt.
Azt ugyanis az ember építhet a méhek számára. Amit a méhek méz tárolására és utódnevelés
céljára építenek, azt fészeknek nevezik. Ez viaszból készül. Az ember által készített
kaptár olyan "faláda", ami arra szolgál, hogy a beleköltöző méhcsalád építkezését
orientálja, meghatározza. Végül, való igaz, hogy a méhészek füstöt használnak a
méhek elkábítására, azt azonban kétlem, hogy azok az emiatt hirtelen felfalt méztől
"ájulnának el". A cikk ugyanis ezt sugallja. Mivel természettudományi témájú
cikkeikben már nem egyszer találtam hasonló tévedéseket, javaslom, hogy mielőtt
azokat megjelentetnék, kérjék ki valamely hozzáértő ember – tanár, biológus –
véleményét, a tévedések elkerülése végett.

Tisztelettel

Papp Csaba, Nyíregyháza


Tisztelt kiadó!

Körülbelül egy éve kapom Önöktől rendszeresen a Hetek cím?
folyóiratot, amelynek rendszeres olvasója is vagyok. Örömmel állapítom meg, hogy a
lap színvonala folyamatosan javul, és technikai kivitelezése sem hagy kívánnivalót.
Mint rendszeres napilap olvasónak, nekem legérdekesebbek Tihanyi Péter kitűnő interjúi,
de úgy gondolom, hogy az, aki alapvetően ebből a lapból tájékozódik, kiváló és
kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást kap a kül- és belpolitika eseményeiről.

Lapjukhoz csak gratulálni tudok, és bízom benne, hogy példányszámukat növelve tovább
javítják helyzetüket a magyar lappiacon.



Sugár Péter

Indextrade, Budapest


Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

1999. január 30-án megjelent számuk "A híradások margójára" cím? cikkére
szeretnék reagálni. Kétségtelen, hogy a tudósításokat így is meg lehet közelíteni:
"perverz". De meg lehet közelíteni az emberek szemszögéből is. Nekem nagyon sokat
segített, hogy kérdéseimre választ kaphattam a hírekből. Pár éve még én is sítáboroztam
középiskolásként, ezért is nagyon nehéz volt feldolgozni: ők nem voltak olyan
szerencsések, mint én, pedig ők is egy ugyanolyan jó egy hétre számítottak, mint
amilyenben nekem részem volt. A hír hallatán a kíváncsiság: Milyen emberek lehettek?
Az iskolában mikor, hogyan tudták meg ? A szülők mikor tudták meg? Láthatnék egy
megkönnyebbült mosolyt is? Igenis tudni akarom: ki a felelős ezért? Csakhogy legközelebb
tudjam: mit is kell figyelembe venni úgy igazán egy biztonságos úthoz… És bizony
eszembe jutott, hogy amíg a legtöbben a sofőrt támadják (jogos vagy nem jogos – én
nem tudom), vajon ki a felesége, mit szólt, amikor a balesetről tudomást szerzett?
Mert én elképzelni sem tudom, hogy hogyan éreznék, ha az én férjem sofőr lenne, és
ő kerülne ilyen helyzetbe. Ezek mind-mind felötlöttek bennem, még mielőtt a tudósítások
megjelentek volna. Ne tévesszük szem elől: az igény előbb volt, mint a kínálat!
(Szerintem sokaknál). Nem úgy volt, hogy előbb kínáltak valamit, mi nézők meg tátott
szájjal: "Jé, mennyi mindenkit elő lehet bányászni!…"

És azt gondolom, ez az igény pont azért olyan erős, mert az ember legszívesebben
odarohanna és mindenkit vigasztalna: sérültet, hozzátartozót, ismerőst. Na de ezt
nem lehet. Ezért: "Kérlek, egy kicsit vonj bele… Hadd tudjak meg erről minél többet,
jó ?" Ezeken gondolkodtam hát, míg egy-egy reménykedő pillantást küldtem a
kisfiam kiságya felé: "Ugye te tovább élsz majd ?"

Tisztelettel:

M. Sz-né


Kedves Hetek Szerkesztősége!

Őszintén gratulálok a kiadványhoz. Csak a közelmúltban találtam
rátok, ám azóta nélkülözhetetlenek vagytok munkában, tanulásban egyaránt. Rendkívül
igényes és hiánypótló a lap, csak így tovább! Minden jót!

Fülöp Attila hírigazgató, 92, Star Rádió, Budapest

Olvasson tovább: