hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tisztelt Szerkesztőség
Kedves Szerkesztőség

1998. 12. 19.
Karsai László holocaustról szóló szeptemberi cikkét olvasva jutottam arra az elhatározásra, hogy mindenképpen írnom kell. Nemcsak azért, mert egyike vagyok annak a 780 putnoki zsidónak, akit 1944-ben elhurcoltak, és annak a néhány megmenekültnek, akik a pokolból mégiscsak viszszatértek, hanem azért is, mert Karsai úr édesapjával együtt gyerekeskedtem, nagybátyjával egy osztályba jártam, putnoki nagyszüleit is nagyon jól ismertem. Nekem nagyszüleimen és számos rokonomon kívül anyám és húgom pusztult el Auschwitzban, én apámmal Mauthausenben és Gunskirchenben éltem túl a vészkorszakot. Velem egykorú fiatal gyerek csak nagyon kevés jött vissza 1945-ben, azok is csaknem kivétel nélkül Izraelbe alijáztak. Én azonban itthon maradtam, nagy családot (8 gyerek, 16 unoka és egy dédunoka) alapítottam Székesfehérváron, és nyugdíjas létemre ma is aktív tanár és kutató vagyok. Karsai László írásait nagy egyetértéssel olvastam és olvasom mindig, ha hozzájutok, édesapjáéhoz hasonló elkötelezettségét bámulom és rendkívül tisztelem, és mindig lelkiismeretfurdalást vált ki belőlem, hogy a zsidóságért, anyám és húgom emlékéért én milyen keveset tettem és teszek.Szívélyes üdvözlettel Kádár (Klein) István Székesfehérvár

Örülök nagyon, hogy végre egy igényes hetilap jelent meg Magyarországon és a
net-en. Ezúton gratulálok Önöknek, és az internetes csapatnak.

Egyben egy kéréssel fordulnék Önökhöz. Elsős kommunikáció-technika szakos mérnökhallgató
vagyok, és nagyon felcsigázta az érdeklődésemet a "Mindenki átvilágítható" cím?
cikkük.

Arra szeretném megkérni Önöket, hogy ha lehetséges, küldjék el az e-mail címemre a
cikk forrásanyagainak listáját.

Segítségüket előre is köszönve sok sikert kívánok,

Sz?cs Gergely


Tisztelt Szerkesztőség!

A Fejtő-cikk szenzációsan jó!

Dósa György Pápa

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!