Kereső toggle

Horvát döntés után: mi lesz a devizahitelekkel?

A horvátok ezt is megcsinálták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben Horvátországban 120 ezer devizahiteles kaphat vissza fejenként sokmillió forintnyi pénzt a bankoktól, hazánkban még mindig többszázezer egykori devizahitelest fenyeget az otthonvesztés réme. Pedig bizonyos állítások szerint a probléma lényegében megszűnt.

A négymilliós lélekszámú Horvátországban nem csak a foci világbajnokságon elért ezüstérem miatt boldogok az emberek: a döntő mérkőzés előtt három nappal az is kiderült, hogy 120 ezer devizahiteles kaphat vissza jelentős összeget a bankoktól. Több éves persorozat után múlt hét csütörtökön a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság semmissé nyilvánította a svájci frank alapú hiteleket, mert úgy ítélte meg, hogy 2004 és 2008 között a bankok nem tájékoztatták ügyfeleiket a devizahitelek magas kockázatáról, és ezzel megsértették a kollektív érdekeket és a hitelfelvevők jogait.

A döntés értelmében 120 ezer horvát adós kaphatja vissza a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget. Az első hírek még arról szóltak, hogy a bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek, pár nappal később már összesen 15 milliárd kunáról hallhattunk. Fejenként tehát – átlagosan – 4-5 millió forintnyi összeg jár vissza, igaz, a bajba jutott adósoknak egyenként kell pert kezdeményeznie.

A magyar helyzet

A hír hallatán azonnal a magyar hitelkárosultakra irányult a figyelem: hányan vergődnek még csapdában? Igaz az a bankszövetségi állítás, hogy döntő többségük kimászott a bajból? Ha igen, ki az a 900 ezer család, amelyet állítólag kilakoltatás fenyeget? Nézzük sorban!

„A devizahitelesek döntő többségének az összes tartozással összefüggő problémája megoldódott, a végtörlesztéstől kezdve az árfolyamgáton át a forintosításig tartó folyamat lezárt egy korszakot” – állította Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Népszavának adott interjúban. Kovács szerint a devizahiteles ügyfelek több mint 90 százaléka összességében jobban járt, mint a forinthitelesek. Szakértői kalkulációk szerint a tipikus devizahiteles ügyfél havi törlesztőrészlete a forintosítás hatására 15 ezer forinttal csökkent. „Mára a lakossági devizahitelek lényegében eltűntek a piacról, a múltban felmerült kérdések jogilag szilárd válaszokat kaptak.”

Mindez nagyon szépen hangzik, ám a Magyar Nemzeti Bank márciusi statisztikája szerint jelenleg is 1,7 millió nem törlesztő lakossági hitelszerződés van az országban; az igazságügyi tárca adataiból pedig az derül ki, hogy majdnem 900 ezer háztartást, családot fenyeget a kilakoltatás réme. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ezek a milliók még a 2008-as hitelválság előtt adósodtak el. A valóság kiderítése érdekében Barabás Gyulát, a Széchenyi Hitelszövetség elnökét kérdeztük, és kiderült, hogy az „igazság” még félúton sincs.  

De mielőtt rátérnénk a válaszokra, elevenítsük fel röviden, hogyan is alakult ki a mindeddig példátlan devizahitel-válság Magyarországon. 

Nevetéstől a sírásig

2001-re a magyar költségvetés nagyon eltávolodott az EU által meghatározott 3 százalékos hiánytól. A szocialista kormányok idején a gazdasági növekedést jórészt a kormányzati kiadások és a lakossági fogyasztás pörgette, nem pedig az export vagy a beruházások. A lakossági költekezés növelte az inflációt, ennek megfékezése érdekében a jegybank elkezdte emelni a kamatokat, hogy az őt követő kereskedelmi bankok is kamatot emeljenek, így drágítva a hitelt és visszafogva a költekezést. A hitelek tehát elkezdtek drágulni – legalábbis a forinthitelek. Ugyanakkor 2001 körül megjelentek a devizahitelek, amelyek viszont annyira olcsók voltak a forinthitelhez képest, hogy a lakosság elkezdett nyakra-főre devizahitelben eladósodni. Bár számos helyről érkezett figyelmeztetés a drágulás kockázatára vonatkozóan, az olcsó – szinte ingyenes – devizahitelt reklámozó médiakampányok megtették a hatásukat. „Nincs jövedelme? Nincs munkája? Nincs vagyona? Nem probléma! Akkor is kaphat hitelt!”

Az olcsó devizahitelek korában a Magyar Bankszövetség is azt hangoztatta, hogy nincs kockázata a konstrukciónak. Számos bátorító közleményük egyike még 2006 januárjából így fogalmaz: „A hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók továbbra is nyugodtan választhatják a devizaalapú konstrukciókat, mert a hitel futamideje alatt valószínűleg nem lesz a törlesztési terhet jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás.” Ezzel szemben 2008-ban kidurran az amerikai jelzáloghitel-buborék, a pénzügyi és bankválság pedig Európát és így hazánkat is elérte.

Mivel nálunk 2009-re a devizahitelek aránya az összes lakossági hitelen belül már meghaladta a 70 százalékot, ezen belül pedig a svájci frank hitelek 95 százalékkal szerepeltek, az alpesi devizában – és euróban – eladósodott ügyfelek nagyon nagy bajba kerültek, hiszen a 2009 tavaszára duplájára emelkedett árfolyamok miatt a törlesztő részletek is a duplájára nőttek. A felelősséggel kapcsolatban az Adóskamara.hu egy ausztrál bírósági ítéletet idéz, ami azt követően született, hogy Ausztráliában több tízezer adós vált földönfutóvá a devizahitel-válság miatt: „Amennyiben a bank minden tényt feltárt volna, a kölcsönügylet nem jött volna létre. Ha egy épeszű embernek azt mondják, hogy a lehetséges veszteség végtelen, a szükséges biztonsági intézkedések hatása korlátozott, sőt folyamatos figyelést és beavatkozást kíván, ám ezt a bank nem biztosítja, hanem az adósnak kell megtennie – ha egyáltalán képes rá –, akkor épeszű ember nem megy bele az ilyen ügyletbe, bármilyen vonzó is a kamat. Egy teljes és részletes magyarázat megsemmisítette volna a kecsegtetett előnyt.”

A 2010-ben hivatalba lépő második Orbán-kormány mindenesetre akcióba lépett, és hamarosan több megoldást is felkínált: végtörlesztés kedvezményes árfolyamon. Mint a VS.hu megírta: tény, hogy a devizahitelesek egy része kimenekült a csapdából, ám jobbára olyanok kaptak így segítséget, akiknek valójában nem volt rá szükségük – ez egyébként 300 milliárdos terhet rótt a bankokra, melyeket a kormány a válság elsőszámú felelősének tartott –, miközben a többség további 10-20 évre megrekedt az adósságban.

Bevezették az árfolyamgátat, életre hívták a nemzeti eszközkezelőt, és felépítették az ócsai lakóparkot.

A mentőövek ellenére azonban nálunk nagyon sok adós rosszul járt, aminek az az egyik oka, hogy – a horvát ítélettel szemben, amely a bankokat tartja felelősnek az árfolyamkockázatból eredő károkért – a magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria egyértelműen kimondta, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfelek viselik, tehát a veszteséget is ők viselik annak ellenére, hogy rengeteg szerződésben egyetlen szó nem esett az árfolyamváltozás lehetséges kockázatairól. (Jellemző volt a devizahitel-dömping idején, hogy ha az adós rákérdezett az árfolyamra, azt a választ kapta a banktól, hogy a svájci frank árfolyama évek óta nem mozdul, de ha – tegyük fel, akár 10 százalékkal megugrana, az is csak 7-8 ezer forintos törlesztőrészlet-emelkedést jelenthetne.)

900 ezer végrehajtás

Most pedig térjünk vissza az eredeti kérdésre: valóban megszűnt a devizahitelesek problémája? „A probléma megszűnéséről szóló állítás inkább a pénzügyi szektor és a politika marketingelemei közé sorolható propaganda elem. Ott, ahol 900 ezer feletti a hitelszerződésekből eredő végrehajtások száma, ott sem rendezésről nem beszélhetünk, sem végleges megoldást emlegetni nem helytálló” –mondta megkeresésünkre Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke. Barabás szerint mivel pontos számok nagyon ritkán bukkannak fel, ezért csak feltételezhető – korábbi adatokból –, hogy jelenleg 200-250 ezer családot, azaz több, mint félmillió embert fenyeget közvetlenül az otthonvesztés.

Arra a kérdésre, hogy összességében hány hitelest mentett meg a kormány, a szakember kifejtette: egyrészt azokat nevezhetjük „megmentetteknek”, akiknek sikerült kedvezményes árfolyamon forintra váltani a devizahitelüket. Ha feltételezzük, hogy emellett a valóban legrászorultabbak kerülhettek az Eszközkezelő programjába, úgy becsülhetjük, hogy a két halmaz összesen mintegy 210 ezer szerződést jelenthet. Az árfolyamgáttal kapcsolatban Barabás úgy véli, az intézkedés átmeneti kedvezményt jelentett, de sok adós ezen időszak alatt sem tudta teljesíteni az elvárt törlesztést. Ugyanakkor tény, hogy a részletek csillapítása, még ha átmeneti is volt, sokaknak jelentett levegővételnyi szünetet.

Láthatjuk, hogy nálunk az adósok a legfőbb vesztesek, de mellettük a hitelező bankok is kénytelenek voltak veszteségeket elkönyvelni. A Magyar Nemzeti Bank viszont kifejezetten jól járt: saját beszámolójuk szerint a 2013 és 2015 között realizált 150 milliárd forintnyi nyereséghez „2014-ben és 2015-ben a lakossági devizahitelek (jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek) forintosítása is hozzájárult”. Mint a Pénzcentrum.hu megjegyzi, gyakorlatilag ezekből származott a teljes profit. Amit később az MNB a saját alapítványaihoz helyezett ki, s amely pénzek aztán, mint Kósa Lajos magyarázta, „elvesztették közpénz jellegüket”. Ezt a több mint 100 milliárdnyi összeget azonban a bajba jutott adósok is megkaphatták volna.

Mindezt Barabás Gyula is hasonlóan látja, ám szerinte „a lényeg a horvát ítéletben rejlik: nevezetesen abban, hogy ha az állam nem ragaszkodik a pénzügyi szektor érdekeinek akár jogellenes védelméhez, akkor a független bíróság is kész tenni a dolgát. Nálunk ez szokatlan, miközben a világ más tájain nem olyan különleges dolog” – mondta a szakember. Bár vannak elemzők, akik szerint a devizahitel-válság okozta károkat sikerült méltányos módon megosztani a hitelfelvevők, a bankok, illetve az állam között, Barabás szerint a valóságban ez az arány: 20–80–0 százalék.

Megint nő a kedv

Úgy tűnik, a lakosság mindennek ellenére viszonylag hamar túljutott a sokkon: a legújabb statisztika szerint ugyanis kilencmillió hitel él Magyarországon, a hitelfelvevők száma – évek óta tartó egyenletes növekedés után – immár meghaladja az ötmilliót. Igaz, most nem fenyeget az árfolyamváltozás réme, az egyre több helyről prognosztizált újabb gazdasági válság bekövetkezte azonban ismét sokakat hozhat nehéz helyzetbe.

Olvasson tovább: