Holger Schmidt-Denker, az N-TV német hírtelevízió mindig kimért parlamenti tudósítója szelíd mosolyt engedett megjelenni szája szögletében. Még el sem kezdődött a német döntéshozók és a dízelautógyártók csúcstalálkozója, mégis kisebbfajta szenzációval tudott szolgálni élő bejelentkezése során. „Hirtelen bizonytalanná vált a megbeszélés helyszíne, talán a Belügyminisztérium, vagy más, biztonságosabb intézmény ad majd otthont az esedékes találkozónak” – jelentette Schmidt-Denker, aki a szokásos kamerastábokon kívül mindösszesen néhány tucat tüntető társaságában várta a résztvevők bevonulását. A szenzáció maga a szereplők hirtelen jött félénksége volt. Korábban a politika és a második legfontosabb német iparág topmenedzserei rezzenéstelen arccal adták sorozatban nyilatkozataikat, melyekben a „teljes transzparencia”, a „minden lehetséges erőforrásainkat bevetve”, „korszerű dízeltechnológia”, valamint a „visszaszerezzük az ügyfelek bizalmát” és a „made in Germany” kifejezések záporoztak olyan erővel, hogy a fal adta a másikat. Kellett is ez a nyilatkozatáradat, a 2015-ben kirobbant VW-botrány óta a német dízelautó-tulajdonosok homályos tartalmú szoftverfrissítések ígéretén túl nem kaptak semmilyen támogatást. Pedig sokan vannak, akiket érinthet az autósok rémálma, járművük forgalomból történő kivonása és a behajtási tilalom.
Életveszélyes diadalút
De kezdjük az elején. A dízelmotorok robbanásszerű térnyerése 20 évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban találták ki a német autógyártók az olyan hívószavakat, mint „nyomatékos”, „gazdaságos”, és idővel még azt is hogy „környezetbarát” és egyúttal „sportos”.
2017. 09.01. (XXI/35)
