Kereső toggle

Fura megállapítások a Világbanktól migrációügyben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A könyörtelen neoliberális receptjeiről ismert Világbank közgazdászai szerint bagatell ügy és „sok hűhó semmiért” a migránsoktól való gazdasági félelem. Sőt, az Európai Unió a jelenleginél jóval több bevándorló befogadására lenne képes és alkalmas.

Massimiliano Calì és Samia Sekkarie a Világbank senior közgazdászának és egyik tanácsadójának tollából született az alábbi írás, amely pontról pontra igyekszik cáfolni az elmúlt hónapokban tapasztalt bevándorlási hullámmal kapcsolatos európai gazdasági félelmeket. Ezzel párhuzamosan pedig olyan országokat próbál példaképként állítani az európai országok elé, mint Libanon, Jordánia vagy Törökország.

„Azoknak az európai uniós állampolgároknak, akik azt hiszik, hogy a folyamatos menekültáradat hamarosan gazdaságilag fenntarthatatlanná válik az EU számára” – kezdik írásukat egy speciális címzéssel a doktriner neoliberális receptjeiről ismert szervezet közgazdászai, akik felhívják az Európa jövőjéért aggódók figyelmét arra, hogy idén januártól júliusig 513580 menedékkérelem érkezett az EU-hoz (nem csak szíriaiaktól), míg 2012 januárja óta ez a szám összesen 1,9 millió, ami összességében az unió lakosságának 0,37 százalékát teszi ki.

A némileg fölényeskedő megállapítás után a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy Libanon – egy ország tele szervezeti és politikai problémákkal – 1,1 millió szíriai menekültet regisztrált. „Ha ehhez nem is számoljuk hozzá a több tízezernyi illegális menekültet, még így is a libanoni lakosság negyedének megfelelő embertömegről beszélünk”, ami olyan, mintha az EU 127 millió menekültet regisztrált volna. De még ha csak Törökország példáját követné az EU, és befogadna a teljes lakosság 2,6 százalékának megfelelő menekültet, akkor is „felszívhatna” 13 milliót az ENSZ által regisztrált összesen 14,4 millió migránsból – tanácsolják a szerzők.

„Tönkreteszik a gazdaságunkat”

„Tegyük fel, hogy egy olyan országban élsz, amely a lakossága negyedének, vagy éppen csak 2,6 százalékának megfelelő számban befogad háború és kivégzések elől menekülő embereket. Összeomlana az országod gazdasága? Legutóbb, mikor ellenőriztük, nem ez volt a helyzet” – olvasható az írásban, amely szerint a libanoni gazdaság teljesítménye nem igazolja a félelmeket.

A helyzet azonban ennél bonyolultabb: Libanon gazdasága a szíriai polgárháború kitörése előtt szárnyalt, 2009-ben 10, 2010-ben 8 százalékkal növekedett; a háború kitörése óta azonban 0 és 3 százalék közötti növekedési adatokat produkált. (A társadalmi hatásokról lásd Jászberényi Sándor írását lapunk 22. és 23. oldalán.) A növekedés lelassulása teljesen érthető annak fényében, hogy a szíriai háború átgyűrűző hatásai milyen nyomást gyakoroltak a turizmusra és a befektetésekre, ám a libanoni gazdaság állapota semmiképpen nem érv a szerzők bevándorláspárti álláspontja mellett. Ez azonban nem zavarja a Világbank munkatársait, akik szerint Libanonban a menekültek hozzájárultak a közeli polgárháború okozta negatív hatások enyhítéséhez, például jelentős keresletet támasztottak a helyi szolgáltatások iránt. Ezek árát pedig saját vagyonukból, fizetésükből, külföldi rokonaik támogatásaiból és nemzetközi segélyekből fizették. A Világbank odáig merészkedik, hogy közli: számításai szerint plusz 1 százaléknyi szíriai menekült plusz 1,5 százalékot jelent a libanoni szolgáltató szektor teljesítményét, továbbá az ENSZ is mintegy 800 millió dollárt költ éves szinten a szíriai menekültekre Libanonban. A helyzet azonban az – és erről a jelek szerint a Világbank közgazdászai megfeledkeznek –, hogy Libanon, amelynek támogatására az elmúlt napokban épp a magyar miniszterelnök szólította fel a nemzetközi közösséget, durva gazdasági lassulást szenvedett el a menekülthullám és a nemzetközi közösség részvétlensége következtében 2011 óta.

Szintén pozitív példaként emlegetik a közgazdászok Törökország és Jordánia esetét (utóbbi országban 620 ezernél több szíriai talált menedéket, a helyi lakosság mintegy 10 százaléka), ahol a gazdaság szintén növekedett a menekültáradat éveiben (ám arról is megfeledkezni látszanak, hogy a még a világválság legsötétebb éveiben is kitartó török gazdasági csoda is befulladt az utóbbi években, bár ennek oka az irracionális gazdaságpolitika is lehet).

„Elveszik a munkánkat”

A tanulmány kitér azokra a félelmekre is, amelyek a helyi lakosság mindennapi boldogulását féltik a bevándorlóktól. A szerzők itt sem tűnnek túlzottan empatikusnak: bár azt elismerik, hogy a bevándorolók letelepítésével bizony nem mindenki jár majd jól. Az álláskereső menekültek reálisan csökkenthetik a helyiek esélyeit bizonyos szakmákban, úgy látják: „a részletek körültekintő vizsgálata itt is képes eloszlatni a félelmeket.”

Az általuk hivatkozott felmérések szerint Törökországban a szíriai menekültek – akiknek többsége nem is rendelkezik rendes munkavállalási engedéllyel – a részmunkaidős, valamint a külön képzettséget nem igénylő, a fekete foglalkoztatást lehetővé tevő álláshelyeket kezdték betölteni – az ebből megtermelt bevétel a Világbank közgazdászai szerint hozzájárulhatott néhány „hivatalos, nem mezőgazdasági munkakör” létrejöttéhez is, így összességében emelték az átlagbér mértékét a török dolgozók számára is.

A neoliberális közgazdászok úgy látják: kifejezetten üdvös, hogy a menekültek által a munkaerőpiacról kiszorított török munkások közül sokan visszatértek inkább az iskolapadba és továbbtanultak. Így jó eséllyel magasabb béreket célozhatnak meg, ha majd visszatérnek a munkaerőpiacra. Jordániában a szerzők szerint a munkanélküliség nem nőtt a menekültek megjelenésével, hiszen a szíriaiak rendre azokat az alacsony képzettséget igénylő álláshelyeket kezdték el betölteni, amelyeket a helyiek tipikusan kerültek. „Ez a jelenség pedig teljesen konzisztens a migránsok nettó hozzáadott értékével a helyi munkaerőpiacon” – írják a Világbank szakértői, meglehetősen leegyszerűsítve „alacsony hozzáadott értékkel rendelkező” csoportként írva le a Szíriából útra kelteket.

„Elpazaroljuk az adónkat”

Calì és Sekkarie elismeri: a legelemibb félelem a (helyi) költségvetés teherbíró képessége miatt van az „aggódókban”, hiszen ha egy társadalom (hosszú távon) minden bevándorlót/ menekültet az uniós átlag-életszínvonalra akar emelni, az nagyon megterheli a költségvetést. A szerzők azonban megint Törökországra mutatnak: a török kormány minden menekült számára ingyen elérhetővé tette a helyi egészségügyi ellátást és közoktatási rendszert is, továbbá táborokat épített számukra (melyek azóta is mintaértékűvé váltak a többi ország számára). Ezekre a célokra a kormány eddig összesen 5,37 milliárd eurót költött „saját zsebből”, mióta az első menekült betette a lábát az országba. Míg ez kétségkívül jelentős összeg, a szerzők szerint semmi jele annak, hogy ez aláásta volna az ország költségvetési fenntarthatóságát (mint arról már volt szó, a helyzet ennél bonyolultabb). Az EU-nak tehát meg sem szabadna éreznie a jelenlegi félmilliós bevándorlóhullámot, hiszen teljes gazdasága mintegy 23-szor akkora, mint a török gazdaság. Hovatovább, írja a Világbank két munkatársa, ha a bevándorlók munkalehetőségeket is kapnának, akkor nettó hasznot tudnának hajtani a helyi költségvetésnek is. „Persze, mindez nem jelenti azt, hogy a külföldiek nagy arányú beáramlása nem tartogat kihívásokat a befogadó ország számára. Szociális, politikai és gazdasági feszültségek kapcsolódnak a bevándorlási hullámhoz és ezek továbbra is jelentős kihívások lesznek a Szíriával szomszédos országok számára. „Ám ez a néhány ország megmutatta a jóval gazdagabb EU-nak hogy még a leküzdhetetlennek tűnő gazdasági (vagy éppen társadalmi és politikai) költségek és nehézségek sem mérhetők ahhoz az erkölcsi kötelességhez, amely ránk hárul akkor, amikor háború és kivégzések elől menekülő embereken kell segítenünk” –hangzik a felszólításnak is beillő zárszó a más esetekben szociálisan tökéletesen érzéketlen szervezet munkatársaitól.