Kereső toggle

Géniuszféltés

Vita a szabadalmakról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Azt, hogy össztársadalmi szinten folyamatosan szükség van az élet minden területét lefedő innovációkra, senki sem vitatja. Sokan úgy vélik azonban, hogy az elviekben ezt a célt támogató szabadalmaztatási procedúra és jogszabályok nem feltétlenül segítenek ezen. A több évszázados vitában talán most közeledhetnek az álláspontok. Erről értekezett a notóriusan szabadalomellenes The Economist legutóbbi vezércikke is.

Az 1851-es londoni Világkiállítás Nagy-Britannia innovatív géniuszát volt hivatott bemutatni. Ezzel párhuzamosan azonban komoly vita bontakozott ki az intellektuális tulajdonnal kapcsolatban. Egyik oldalon álltak azok, akiket teljesen megrémisztett a gondolat, hogy nemzetük legjobb ötleteit mindenféle védelem nélkül, közkinccsé téve lehetőséget biztosítsanak arra, hogy mások lekoppintsák azokat. Ennek a csoportnak a tagjai olcsóbb és könnyebben navigálható szabadalmi rendszert, s ennek megfelelően még erőteljesebben érvényesíthető jogokat követeltek. Velük szemben pedig azok a liberális közgazdászok álltak, akik a szabad kereskedelem és a szabad verseny szellemében az ezekre béklyót jelentő szabadalmi jogok eltörlését tűzték ki célul. A liberális oldal – és egyben a The Economist alapító köre is – lelkes támogatójává vált ennek a mozgalomnak. Írásaikban pedig már akkor kifejtették, hogy a szabadalmak „csalást gerjesztenek, olyan sémák keresésére ösztönzik az embereket, amivel a társadalmat megadóztatják, vitákat gerjesztenek a befektetők között, ami végtelen hosszúságú bírósági pereket eredményez, és végül nem a megfelelő érintetteket jutalmazza”. Emellett azt is felhozták érvként, hogy a szabadalmak ritkán nyújtanak megfelelő biztonságot a valóban jó találmányok számára. A brit parlamentben pedig konkrétan azzal érveltek, hogy ha a modern kor legtöbb találmánya a szabadalmak bárminemű segítsége nélkül képes volt megszületni, akkor mi szükség van egyáltalán a szabadalmakra.

Ezek az érvek akkor egyáltalán nem találtak nyitott fülekre, így a brit törvényhozás a szabadalmaztatási rendszer megtartása és továbbfejlesztése mellett döntött. Immár több mint 150 év távlatából nézve azonban kijelenthető, hogy a közgazdasági lap szerkesztőinek a leírása elég pontosra sikeredett a szabadalmak jövőjét illetően. Noha a rendszer támogatói-nak az érvelése is logikusnak tűnik (a szabadalmak által adott többletvédelem és az ezáltal nyújtott anyagi előnyök stimulálják az innovációt), az évszázados bizonyítékok egyre inkább cáfolják ezt – írja a (2015-ös) The Economist.

2004-ben az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia egy tanulmányában kifejtette, hogy néhány kivételtől eltekintve (mint például a gyógyszeripar) a társadalom egésze jobban járna a szabadalmak eltörlésével. Michele Boldrin és David Levine közgazdászok kutatásának eredményeként 2008-ban egy könyv, 2012-ben pedig a St. Louis-i Fed (központi bank) berkein belül egy tanulmány is megjelent, amelyekben egyaránt a szabadalmak hasznosságát megkérdőjelező eredményekről számoltak be. A szerzők arra jutottak, hogy semmilyen, vagy csak nagyon gyenge bizonyítékok találhatók arra vonatkozóan, hogy a szabadalmak elősegítik az innováció növekedését. Egy 1988-ban,  Japánban végrehajtott kísérlet rámutatott arra, hogy a szabadalmi rendszereket erősítő reformok nem növelték meg sem az innováció mértékét, sem a kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított kiadásokat. A szerzőpáros arra is rámutatott, hogy épp a szabadalmi rendszer „hiányosságai” járultak hozzá a beruházási ráta növekedéséhez. Ilyesmi akkor fordult elő, amikor a szabadalmak a változáshoz képest csak évekkel később jelentek meg, s ennek megfelelően nem lehettek okozói a növekedésnek.

Még a szabadalmak helyes működésére példaként felvonultatott gyógyszeripar kapcsán is akadnak kételkedő hangok: egy 2005-ös tanulmány szerint az Egyesült Államokban a receptre kapható gyógyszerekre fordított 210 milliárd dolláros éves költségvetés mintegy 75 százalékát megtakaríthatták volna, ha a szabadalmak miatt nem kerülnek mesterséges monopolhelyzetbe azok gyártói.

Mit lehet tenni mindezeket figyelembe véve a helyzet javításáért? Kézenfekvő lehetőségként rögtön adódik a szabadalmak totális eltörlése, ami mellett 150 éve is lándzsát törtek a brit újság akkori szerkesztői. Most azonban nem emellett érvelnek, mivel szerintük az előbbi megoldáshoz már túl késő volna. Ehelyett inkább a rendszer „lehető legéletképesebb állapotba” hozására bátorítják a döntéshozókat, és néhány olyan lépést vázolnak fel, amelyek segítségével szerintük javulás érhető el.

Az egyik ilyen a „használd ki, vagy elveszíted” elv alkalmazása. Eszerint ha egy szabadalmat meghatározott időn belül nem visznek ki a (nemzetközi) piacra, és nem kezdik el azt hasznosítani, akkor ezzel egyúttal érvényét is veszíti. Második lépésként, szigorítanának a szabadalmakkal szemben támasztott „nem magától értetődő” feltételeken. Erre példaként az Apple-t és a Twittert hozzák fel: előbbinek a téglalap alakú és lekerekített sarkú tabletekre, míg utóbbinak egy tetszőleges oldal frissítése érdekében történő lehúzó mozdulatra vonatkozó szabadalmát szüntetnék meg az újság szerkesztői. Harmadrészt pedig a szabadalmak élettartamát nyesnék vissza radikálisan, természetesen figyelembe véve az eltérő iparágak eltérő fejlesztési ciklusait.

Habár a cikkben felvázolt észrevételekkel és javaslatokkal kapcsolatosan sok mindennel lehet vitatkozni, de azzal nem, hogy a nemzetközi szabadalmi rendszer igenis változtatásra szorul, és ez a változtatás egyre időszerűbbé vált az utóbbi években.