Kereső toggle

A jó, a rossz és az ingyen pénz

 Defláció környékezi a világot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) már minden munícióját elfüstölte a defláció elleni harcban – olvasható a Der Spiegel hasábjain. Így egyre több közgazdász követeli az EKB-tól, hogy – amerikai mintára - nyúljon az „ingyen pénz” eszközéhez. De vajon ez segítene?

Az ötlet elsőre teljes őrültségnek hangzik: képzeljük el, hogy minden eurózónabeli lakos (jelenleg 337 millió fő) talál egy 500, de inkább 3000 eurós fizetési utalványt a postaládájában. Csak úgy, ajándékba. „Szeretettel Frankfurtból! Az EKB.” Pedig ez a forgatókönyv sokkal kevésbé abszurd, mint amilyennek leírva tűnik. Sőt, sok igen tekintélyes akadémikus és pénzügyi szakértő pontosan ezt várja el most a valutaunió központi irányítójától!

A logika szerint ezek a „szerencsés nyertesek” rögtön mennének is a boltokba költekezni, és ezzel stimulálnák a bénult gazdaságot. Ennek hatására a vállalatok is növelnék a termelést, ami egyaránt vezetne gazdasági növekedéshez és az árak – egészséges, kereslet hajtotta – emelkedéséhez.

Jelenleg az eurózóna inflációs rátája alig lépi túl a nullát, és ez egyre többeket tölt el aggodalommal, vizualizálva a ’33-as amerikai Nagy Válság rémképeit. „Az EKB, amelynek fő feladata az euró stabilitásának megőrzése, most teljesen harcképtelen” – írja a Der Spiegel. És ebben az elkeseredett helyzetben egyre többen propagálják a „helikopter pénz” alkalmazását, azaz hogy ingyen pénzzel hintsék meg a gazdaságot. Egy dolog ugyanis a napnál is világosabb: Draghi és kollégái már az összes klasszikus fegyvert bevetették a defláció ellen – hiába. Az EKB mindeddig olcsó hitellel tömte a bankokat, vagy éppen felvásárolta kockázatos befektetéseiket annak reményében, hogy azok majd cserébe kedvezően hitelezik a vállalkozásokat és a lakosságot. A gond ezzel csak annyi volt, hogy a cégek és a háztartások már annyira eladósodtak, hogy a hátuk közepére sem kívánták az újabb kölcsönöket, így az olcsó forrás sosem jutott el az igazi címzettekhez.

Ezzel ellentétben a mostani javaslat – állítják a bankárok – sokkal jobb mechanizmust biztosítana. Számítások szerint egy 3000 euró per fős csomag úgy egy billió (!) euróba kerülne. És ez még nem is a legnagyobb összeg! Egyes tanácsadók szerint inkább 5-10 ezer euró közé kellene belőni az „ajándék” mértékét. „Masszívnak kell lennie ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást” – vallják az ötlet támogatói. Mindazonáltal nincs még egy jegybank a világon, amely ilyennel próbálkozott volna. Sok professzor most az USA-t veszi alapul, ahol az adófizetők kaptak jelentős kedvezményeket – hasonló megfontolásból. Mindez azonban 2001-ben történt, a dot.com lufi kidurranása után, és akkor fejenként 300 dollárt „írtak jóvá”. Ebből kiindulva, ma úgy 500 eurónak megfelelő összegre volna szükség – állítja az oxfordi közgazdász, John Muellbauer. „Még így is olcsóbban jönne ki az EKB, mint a jelenlegi programjaival” – mondja. Ennek ellenére az európai központi bankárok és konzervatív közgazdászok még mindig a fogukat csikorgatják. „Ez maga lenne a bűn – fogalmazott a Commerzbank vezető elemzője, Jörg Krämer. – Ha ezt meglépi az EKB, kizárt dolog, hogy ez csak kivételes, egyszeri alkalom maradna. A politikusok addig vernék az asztalt, míg nem jönne egy következő kör.”

Muellbauer azonban félresöpri ezeket az aggályokat, mondván: a jegybanknak van egy konkrét célja, a 2 százalék körüli infláció. Ha ezt eléri, nem lesz szükség több „helikopter pénzre”. A gond csak az, hogy a monetáris politika nem egy túl pontos eszköz. Az infláció pedig olyan, mint egy üveg ketchup: ha megütögeted az alját, először nem történik semmi, majd hirtelen kiömlik az egész. „Ha az emberek egyszer megtapasztalják, hogy pénz hullik az égből, ez alapjaiban rengeti majd meg az inflációs várakozásaikat” – mondja Jörg Krämer. És semmi bizonyíték nincs arra, hogy az aktuális áremelkedés tartósan jó hatással lenne a gazdaságra. Könnyen belecsúszhatunk a stagfláció állapotába, amikor a magas infláció, alacsony gazdasági növekedéssel és súlyos munkanélküliséggel párosul – figyelmeztet a német szakember.

 

Kétféle defláció

Az árcsökkenés nem mindig jó. Nem mindegy ugyanis, hogy az árak a túl nagy kínálat vagy éppen a túl alacsony kereslet miatt zuhannak. Ez alapján beszélhetünk ugyanis jó és rossz deflációról. Amikor tényleg dübörög a gazdaság, különösen technológiai újítások után, könnyen kialakulhat egy-egy áruból túlkínálat. Erre természetes módon árcsökkentéssel reagálnak a cégek, így kialakulhat a jó defláció. A fogyasztó ilyenkor joggal örülhet, hiszen több pénze marad, többet vásárolhat.
Ám a jó defláció is csak akkor működőképes, ha a vásárlók bíznak a jövő „normális” alakulásában, azaz nem tartalékolnak, mondván „hamarosan úgyis minden olcsóbb lesz”, hanem szabadon költekeznek. Ha ugyanis eluralkodik rajtuk a félsz, rögtön átcsap a helyzet a rossz deflációba. A kereslet rögtön esésnek indul: az emberek nem vásárolnak, nem fektetnek be, csak aggódnak és kivárnak. Ez viszont az egész gazdaságra rossz hatással van.