Kereső toggle

Lecsúsztak

Oda a középosztály vezető szerepe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az amerikai középosztály hosszú ideje a világ legtehetősebb rétege, mára azonban elveszítette előkelő státuszát. Nagy arculcsapás ez az „amerikai álom” számára, amelyben – úgy tűnik – ma már csak a felső tízezer tud hinni.

Míg az amerikai felső tízezer továbbra is kenterbe veri az elitet a világ legtöbb pontján, a The New York Times egyik cikke szerint az alacsonyabb és közepes jövedelműek esetében viszont a fejlett országok hasonló társadalmi rétegei jóval nagyobb jövedelemnövekedést értek el az utóbbi harminc évben, mint amerikai társaik. Ma az amerikai háztartások 80 százalékára igaz, hogy sokkal kevesebb a jövedelmük, mint a hasonló háztartásoknak Kanadában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban vagy Hollandiában. huszonöt évvel ezelőtt ez pont fordítva volt igaz – jegyzi meg az újságcikk.

Az eredmények azért is mellbevágóak, mert a leggyakrabban citált gazdasági adatok, mint például az egy főre jutó GDP, még mindig azt mutatják, hogy az USA a világ leggazdagabb országa. Ezek a számok viszont általában átlagértékek, így nem tükrözik jól a jövedelemmegoszlást – mondják a szakemberek. A GDP-ből származó jövedelemnövekedés jó része egy relatíve kis számú, magas jövedelmű csoportnál landol.

Az amerikaiak többsége viszont csak kullog a világ többi része után. A kanadai középosztály jövedelemszintje például 2010-ben felzárkózott az amerikai mellé, és azóta – minden bizonnyal – jóval meg is haladta azt. Nyugat-Európát tekintve, az itteni országok még mindig csak „loholnak” az amerikaiak után, viszont számos országban (Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország) a különbség már jóval kisebb, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt.

„Az a gondolat, hogy az átlag amerikainak jóval több pénze van, mint a világ más tájain élő középosztálynak, egyszerűen már nem állja meg a helyét” – mondta Lawrence Katz, a Harvard Egyetem közgazdásza. „A hatvanas években mindenkinél jóval gazdagabbak voltunk, a nyolcvanas években csak gazdagabbak voltunk, a kilencvenes években pedig még gazdagabbak voltunk” – írja le a folyamatot Katz. A vizsgált jövedelmek egy főre jutó, éves középső értéke (medián) 18 700 dollár volt 2010-ben (ami egy négytagú család esetén körülbelül 75 000 dollár adózás utáni jövedelemnek felel meg). Ez ugyan 20 százalékkal magasabb, mint 1980-ban, viszont 2000 óta – az inflációt is figyelembe véve – gyakorlatilag változatlan. 2000 és 2014 között ugyanez a mutatószám viszont Kanadában és Nagy-Britanniában közel 20 százalékkal nőtt, Hollandiában pedig 14-el.

Mindeközben az amerikai elit továbbra is él és virul: a háztartások felső 5 százaléka, ahol fejenként legalább évi 58 600 dollárt (több mint 13 millió forintot) visznek haza, még mindig jobban teljesít. 20 százalékkal előzik meg Kanada leggazdagabbjait, 26 százalékkal Nagy-Britannia és 50 százalékkal Hollandia elitjét.

Milyen okok állhatnak a háttérben? A kutatás erre is megpróbált választ adni. A szakemberek három jelentős tényezőt azonosítottak. Az első a tanulási lehetőségek. A felsőoktatásban való részvétel lehetősége az USA-ban jóval lassabban bővült az elmúlt harminc évben, mint az iparosodott világ jelentős részében. Ez pedig megnehezíti azt, hogy az amerikai gazdaság továbbra is megerősítse pozícióját a magasan képzett, jól fizető állások terén. Az 55 és 65 év közötti amerikaiak általános műveltsége, matematikai és műszaki ismeretei bőven meghaladják a világ más részein élő hasonló korosztály tudását. A fiatalabbak viszont már nem igazán tartják az „iramot”. A 16 és 24 év közötti korosztály teljesítménye jóval elmarad Japán, Ausztrália és a skandináv országok fiataljainak eredményei mögött, de még megközelíti az olasz és a spanyol fiatalok értékeit.

A második tényező az amerikai vállalatok magatartása lehet. A kutatók úgy találták, hogy az amerikai cégek jóval kevesebb pénzügyi támogatást jelentenek a helyi középosztály és a szegények számára, mint külföldi társaik. Továbbá a felsővezetők jóval nagyobb pénzeket keresnek az USA-ban, mint máshol a világon, miközben a minimálbér alacsonyabb, valamint a szakszervezetek is jóval gyengébbek. És mivel az amerikai gazdaság össztermelése az elmúlt évtizedekben nem nőtt lényegesen gyorsabban, mint Kanadában vagy Nyugat-Európában, a legtöbb amerikai dolgozó évek óta alig kapott fizetésemelést.

A harmadik kulcsfontosságú tényező a kormányzat magatartása. A kutatók szerint Kanadában és Nyugat-Európában az állam jóval agresszívabban lép fel annak érdekében (például a jövedelmek újraelosztásával), hogy a közepes és az alacsony jövedelmű családoknak több pénz maradjon a zsebében. A gazdag amerikaiak tehát jóval kevesebb adót fizetnek, mint hasonlóan tehetős társaik a világ többi részén, miközben a kormányzat sem juttat annyi pénzt az alacsonyabb jövedelműeknek, mint máshol.

Ennek eredményeképpen az elkölthető jövedelem terén tapasztalt különbségek jóval nagyobbak az USA-ban, mint bárhol a világon. Azt pedig, hogy a kutatók nem a levegőbe beszélnek, mi sem mutatja jobban, hogy az amerikaiak is egyre elégedetlenebbek az országuk állapotával. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság csupán 30 százaléka gondolja, hogy az USA jelenleg is jó irányba halad.

Persze, a középosztályhoz tartozó családok más országokban is számos kihívással szembesülnek: csakúgy, mint Amerikában, a legtöbb európai apát és anyát aggasztja az, hogyan tudja majd fizetni gyermeke egyetemi tanulmányait, miközben bármikor elveszítheti az állását. És igen: az öreg kontinensen is sokan fájdalommal gondolnak arra, hogy a szüleiknek még minden sokkal egyszerűbb volt. Ennek ellenére a felmérések azt mutatják, hogy Észak-Európában és Kanadában kevésbé keserűek az emberek, mint az USA-ban.

Olvasson tovább: