Kereső toggle

Mr. és Mrs. Buffet

avagy engedjük-e a nőket befektetési döntéseket hozni?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lassan közhely, hogy a nők szinte minden szakmában és pozícióban képesek a férfiakkal összemérhető teljesítményt nyújtani. A nemek egyenjogúságáért a befektetési alapoknál is megharcoltak a hölgyek, és ma már – ha nem is nagy számban, de – fellelhetők különböző alapok vezetésében, sőt kifejezetten a szebbik nem által dominált alapok is léteznek. És meghökkentően jól teljesítenek.

A The Economist által idézett, 2014-es tanulmány szerint a női vezetésű fedezeti alapok (hedge fund-ok) 2013-ban – decembert nem számítva – 9,8 százalékos hozammal büszkélkedhettek, míg az összes alap teljesítményét monitorozó HFRX index sovány 6,13 százalékon állt ugyanebben az időszakban. A magántőkealapoknál is volt némi különbség: 2012-ben a női tulajdonban, illetve vezetés alatt lévő alapok 14,8 százalékot hoztak, míg az általános index 1 százalékkal kevesebbet mutatott. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán a nők jobb döntéshozókká váltak a befektetések terén, mint a férfiak?

Kézenfekvő és sokat emlegetett magyarázat, hogy a hölgyek óvatosabbak, kockázatkerülőbbek, és kevésbé hajtják őket a hormonok a kockázatosabb befektetési döntések irányába. Ebből az következne, hogy azokban az években, amikor a magas kockázatú befektetések (pl. részvények) teljesítettek erősen, akkor a nők kevesebb hozamot tudtak realizálni – ilyen volt 2013 is –, míg a biztonságos befektetéseknek kedvező években ők volnának a nyerők. A tények azonban azt bizonyítják, hogy a hölgyek mindkét esetben jobb számokat hoztak – akkor is, ha a biztonságos kötvényeknek állt a zászló, és akkor is, amikor a vadabb részvénypiacon lehetett az igazit szakítani.

Emellett ma már legalább annyi tanulmány cáfolja, hogy a nők kockázatkerülők, ha befektetésekről van szó, mint ahány ugyanezt az állítást igazolja… A szebbik nemet ugyanis további csoportokra kellene osztanunk a Global Research Analysis indiai felmérése szerint: a fiatalok és az egyedülállók valóban kockázatvállalóbbak a befektetési döntéseikben, míg a házas és az idősebb hölgyek a biztonságosabb befektetéseket keresik. Paul Tudor Jones, a Wall Street egyik guruja ezt úgy fogalmazta meg: a női kereskedők csak addig jók, amíg nem szülnek – e megállapítása miatt azonban később bocsánatot kért. Annyi biztos, hogy a valódi okokat máshol kell keresni.

Szoktak arra is hivatkozni, hogy a hölgyek kevesebb ügyletből hozzák össze a nyereséget, így spórolnak a jutalékokon és a tranzakciós költségeken – ez azonban nem magyarázna meg egy jelentősebb különbséget. Nem elhanyagolható az sem, hogy nők szinte kizárólag kisebb fedezeti alapokat igazgatnak, és a nagyok élén bizony férfiak állnak. A kisebb pénzügyi alapok pedig általában is jobban teljesítenek, ami legalább annyira meggyőző magyarázat, mint a pszichológiai próbálkozások.

Minél jobban beleásunk, annál inkább észre kell vennünk, hogy nem valószínű, hogy ebben a képzeletbeli versenyben bármelyik nem is nyerésre állna. A férfiak és a nők nagyon hasonló befektetési döntéseket hoznak, és nincs egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bármelyik nem alkatánál fogva alkalmasabb volna, mondjuk, a befektetési sikerekre – vonja le a következtetést a The Economist.

Sokkal valószínűbb, hogy egy olyan szakmával állunk szemben, ahol viszonylag nehéz nőként érvényesülni, és így a csúcsra jutó hölgyek valóban kimagasló kvalitásokkal rendelkeznek, míg a hasonló pozícióba eljutott, erősebbik nembeli kollégáik átlagosabbnak mondhatók, és kisebb versenyben kell megállniuk a helyüket. A legkiválóbbak pedig nyilván kiemelkedő eredményeket érnek el. Így talán mégsem olyan meglepő, hogy a CNN Money által összeállított friss rangsorban, a sikeres női menedzserek listáján az élbolyban találhatók pénzügyekkel és befektetéssel foglalkozó hölgyek is. (Lásd erről a mellékelt táblázatokat.)

Hasonló a helyzet a sikeres női vezetők esetében is. Azok a szervezetek, amelyek élen járnak a női vezetők létszámának növelésében, több tanulmánnyal is bizonyítják, hogy a nők különleges adottságokkal rendelkeznek, és másfajta vezetési stílust képviselnek. Jobban törődnek a munkatársaik álláspontjával, több energiát fektetnek abba, hogy meggyőzzék őket a helyesnek tartott döntésekről, és egy bevonó, nem pedig autoriter vezetést valósítanak meg. A princetoni

Caliper vezetési tanácsadó cég 2005-ös tanulmánya, valamint a londoni székhelyű Aurora, egy női karriereket támogató cég kutatásai szerint a női vezetők asszertívebbek, meggyőzőbbek, jobban hajtanak arra, hogy a dolgok el

legyenek végezve és – meglepően – kockázatvállalóbbak, mint férfi kollégáik. De nem ez teszi őket sikeressé, sokkal inkább a fejlett interperszonális képességeik, rugalmasságuk, empatikus képességük, ami azt eredményezi, hogy a vezetettek úgy érzik, hogy a munkahelyükön megértik, támogatják, értékelik őket.

Épp a közösségi értékekre való érzékenység az, ami a női vezetőket elsősorban a fiatalok körében sikeressé teheti. Egyre nő ugyanis a munkavállalók igénye arra, hogy ne csupán fizetést kapjanak, sőt az sem elég, ha a munka többnyire élvezhető, hanem közösségi élményben szeretnének részesülni a munkahelyükön. Ahogy egy családot is érzelmileg össze tudnak hangolni, a női vezetők alkalmasak lehetnek arra, hogy összetartsanak egy csapatot, lelkesítsék az embereket, és értelmet adjanak egy szervezet „közös életének”.

Persze elképzelhető, hogy ezt olvasva azok, akiknek a gyengébbik nem képviselője osztja az utasításokat nap mint nap, hangosan felnyögnek, hogy ez is valami amerikai vágyálom – és minden bizonnyal igazuk is van. Annyit azonban a legtöbb kutatás visszaigazol, hogy a vezető pozícióban lévő hölgyek értékcentrikusak, kitartanak a számukra fontos értékek mellett, és ezt a környezetükkel is el kívánják fogadtatni. Ez az egyik oka annak, hogy rengeteg jótékonysági és nonprofit szervezet élén találunk nőket, akik sokszor „bele is ragadnak” ebbe a szektorba, és gyakran nemkívánatosnak tekintik őket a versenyszférában – épp az értékorientáltságuk miatt. Sarah Medlicott vezetői coach szerint azonban nincs sem férfi, sem női „recept”, amely sikeressé tenne egy döntéshozót. Ami mindenkinek leginkább segíthet, ha a feminin és maszkulin tulajdonságait megfelelően kezelve, autentikusan kombinálva oldja meg az éppen aktuális helyzeteket.

A legsikeresebb üzletasszonyok (2013, Nemzetközi Top10)

1.Maria das Graças Foster (Petrobras/üzemanyaggyártás, vezérigazgató, 60 éves, Brazília)
2. Güler Sabanci (Sabanci Holding/ipar és pénzügyek, ügyvezető igazgató, 58 éves, Törökország)
3. Gail Kelly (Westpac/pénzügyek, vezérigazgató, 57 éves, Ausztrália)
4. Chanda Kochbar (ICICI Bank/pénzügyek, vezérigazgató, 51 éves, India)
5. Annika Falkengren (SEB/pénzügyek, vezérigazgató, 51 éves, Svédország)
6. Karen Agustiawan (Pertamina/üzemanyaggyártás, vezérigazgató, 54 éves, Indonézia)
7. Sock Koong Chua (Singapore Telecommunications/telekommunikáció, vezérigazgató, 55 éves, Szingapúr)
8. Alison Cooper (Imperial Tobacco Group/dohányipar, vezérigazgató, 47 éves, Nagy-Britannia)
9. Carolyn McCall (easyJet/légi közlekedés, vezérigazgató, 52 éves, Nagy-Britannia)
10. Maria Ramos (Barclays Africa/pénzügyek, vezérigazgató, 54 éves, Dél-Afrika)(Forrás: CNN Money)

Olvasson tovább: