hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új adu: Széchenyi Kártya 2

2010. 07. 30.
Az új kormány a kisvállal­ko­zások támogatása érdekében „elővette a fiókból” korábbi csodaszerét, a Széchenyi Kár­tyát. Az elmúlt nyolc év alatt is érdeklődés kísérte a „kicsik” legkedveltebb hitelformáját, és a válságra való tekintettel a kedvezmények is emelkedtek. Augusztustól el­indul a Széchenyi Forgó­eszköz­­hitel, majd szep­tem­beri és januári kezdéssel bevezetik a beru­házási, végül az önerőhitelt.

A pénzügyi szakemberek azt tapasztalták, hogy a vállalkozások nemcsak a likviditási problémák kezelésére használták a Széchenyi Hitelüket (vagyis rövid ideig tartó, átmeneti pénzigények betöltésére), hanem tipikusan forgóeszköz-beszerzési vagy akár beruházásfinanszírozási célra is. Nem meglepő, hiszen a helyzetüket vizsgáló elemzések rendre arra a következtetésre jutnak, hogy ez a réteg nehezen vagy egyáltalán nem kap hitelt.
A Széchenyi Kártya tehát eddig is nagy űrt töltött be. 2002-es indulása óta közel 128 ezer kártyát adtak át, a kihelyezett hitelállomány pedig 748 milliárd forint. Most azonban lehetővé teszik, hogy a finanszírozási célnak megfelelő hitelt vegye fel a vállalkozás. „A hitel új típusaihoz az állam a garanciavállalás mellett 2 százalék kamattámogatást is biztosít. A támogatott vállalkozói hitelek kamata a háromhavi BUBOR plusz 4-5 százalék lesz. Így az effektív kamat 10-11 százalék körül fog mozogni.
A pontosan teljesítő, koráb­ban is Széchenyi Kártyával rendelkezők kedvezőbb feltételekkel jutnak hitelhez” – mondta el lapunknak Krisán László, a kártyákat kibocsátó KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. A tervek szerint a hiteligénylés benyújtása után a pénz néhány héten belül megérkezne a vállalkozó számlájára. Akár mind a négyfajta hitelt is igénybe veheti egyszerre. A kormány a központi költségvetésből idén 2004 millió forintot biztosít a hitelkihelyezésekre, az új konstrukciókra pedig további 164 milliós állami támogatást. 2011-re azonban el kívánják érni, hogy a kártya ne a központi büdzsét terhelje, hanem uniós támogatási forrásokból finanszírozzák. A kormány­zat a program felfutása érdekében egyszeri 92,2 millió forintos állami támogatást is nyújt a kártyát biztosító intézményrendszernek marketing, kommunikációs és informatikai fejlesztési célokra. Bővebb információk a KA-VOSZ Zrt. honlapján érhetők el (www.kavosz.hu), illetve a hitelezésben részt vevő bankoktól kaphatók (MKB, OTP, Erste, Volks­bank, Takarékszövetkezetek).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!