hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áthidal

2009. 07. 30.
Az átmeneti nehézségek kivédése és a lakástulajdon elveszítésének a megakadályozása a célja annak az új törvénynek, amely kétéves segítséget kíván nyújtani az adósok számára.

Július 28-tól igényelhetők azok a kedvezmények, amelyek a gazdasági válság nyomán nehéz helyzetbe került lakáshitellel rendelkezők számára jelenthetnek segítséget. Abban az esetben, ha munkanélküliség vagy a havi törlesztőrészlet jelentős megugrása miatt képtelenné válna a fizetés, maximum két évre az állam áthidaló kölcsönt nyújt az adósok számára. Ez idő alatt munkanélküliek esetében minimum tízezret, a munkával rendelkezők számára pedig a jövedelmük 30 százalékának megfelelő összeg fizetését kell vállalni. 
A pénzügyi tárca tájékoztatása szerint nemcsak a munkanélküliek jogosultak az áthidaló kölcsönre, hanem a munkahellyel rendelkező, átmenetileg fizetési nehézségbe került hitelesek is. Kitétel ugyanakkor, hogy a kölcsönt igénylő adósok munkaviszonyának 2008. szeptember 30-át követően kellett megszűnnie, az illetőnek az  adott ingatlanban kell laknia, lakásánának piaci értéke pedig nem haladhatja meg a 30 millió forintot.
Fontos tudni, hogy a lehetőség nemcsak lakáshitelre vonatkozik, hanem minden olyan hitel esetében él, amelynek fedezete lakóingatlanra bejegyzett jelzálog. Így lakás vásárlására, építésére vagy felújítására felvett hitelre, de a jelzálog alapú szabad felhasználású hitelekre is vonatkozik, a lakáslízingre felvett forint- vagy devizahitelre.  Az állam arra vállal most garanciát, hogy a munkanélküliek esetében a törlesztőrészlet 80, a munkahellyel rendelkezők esetében pedig 70 százalékig forint alapú áthidaló kölcsönt nyújt, és erre készfizető kezességet vállal. Ez a kezesség kellő biztosíték arra, hogy az áthidaló kölcsön kamata alacsony marad: az indulásnál  nem éri el a 10 százalékot.
A törvény rendelkezik arról, hogy a bankok a kamaton kívül más költséget nem számíthatnak fel, így sem kezelési költséget, sem hitelbírálati- és hitelfolyósítási díjat, sem elő- és végtörlesztési díjat.
Az igényléskor igazolni kell, hogy a háztartás  jövedelmi helyzete a megváltozott körülmények miatt nem teszi lehetővé a törlesztőrészlet megfizetését, illetve hogy a törlesztőrészlet negyedével nagyobb terhet jelent az adós számára.
Az áthidaló kölcsön visszafizetése a kétéves futamidő lejárta után esedékes, a munkanélküliek számára a folyósítást követő tíz év alatt, a nem munkanélkülieknek pedig öt év alatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!