hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bevállalták

2008. 06. 04.
A dm, azaz a drogerie markt ritka utat választott: felvállalja a család és a munkahely közötti, gyakran feszültséggel terhes kapcsolat enyhítését. Mivel dolgozóinak többsége hölgy, átálltak a részmunkaidős foglalkoztatásra, vállalva az ezzel járó többletfeladatokat is. Az elismerés gyorsan jött: a cég tavaly elsőként nyerte el a Legjobb Női Munkahely címet. A vállalkozás ezzel párhuzamosan növelni tudta forgalmát, miközben szű­kült a piac.

A dm 1800 fős dolgozói gárdájából nem kevesebb mint 1700, azaz 95 százalék nő.
Nem véletlen tehát, hogy a cég vezetősége tudatosan ügyel a női életvitel
sajátosságaira, specialitásaira, és ezekhez alkalmazkodva igyekezett kialakítani
családbarát munkakörülményeket.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lehetővé teszik, hogy a dolgozók a
gyermekszámtól, az otthoni elfoglaltságtól függően részmunkaidőben dolgozzanak.
Az összlétszámból közel 1100 munkatárs dolgozik 4, 5, illetve 6 órában. Így a
női dolgozók jobban meg tudnak felelni a munka és a család elvárásainak. Nemcsak
eladó-pénztárosok, hanem üzletvezetők között is előfordul ez a foglalkoztatási
forma. A mintát az osztrák hálózattól vették át, ahol szintén gyakori a
részmunkaidős foglalkoztatás.

Az, hogy egy cég ezt be merte vállalni, meglehetősen ritka tettnek számít
Magyarországon. Inkább az ellenkezője a realitás: ma hátrányt szenvednek a
„gyerekes” hölgyek és a gyesről visszatérni igyekvő anyukák. A drogerie markt
azonban tudatosan törekszik arra, hogy a családanyák számára is nyíljon
munkalehetőség. Sőt, ahogy Sélei Annamária személyzeti vezetőtől megtudtuk,
nemcsak a dolgozóknak, hanem a cégnek is számos előnye származik ebből.

„A részmunkaidő előnyének számít például a gördülékenyebb munkaszervezés. A
munkatársak a körül­ményeik szerint 4, 5, 6 vagy 8 órás beosztást vállalnak. Így
bizonyos ese­tekben előfordul átfedés, ami al­kalmanként egyes feladatköröknél
előnyös, hiszen a raktárban áruérkezéskor vagy az üzletekben csúcs­időben többen
hadra foghatók” – fejtette ki a személyzeti vezető. A cég törökbálinti központi
raktárában például a raktárosok 6 órában dolgoznak, hogy elkerüljék a munka
feltorlódását.

A vállalat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyesen lévő munkatársak pozícióit
megtartsa. „Jelenleg 240 kismamánk van gyesen – mondta a személyzeti vezető. –
Azt tapasztaljuk, ha a kollegák biztonságosnak érzik a munkahelyüket, bátrabban
vállalnak újabb gyerekeket. Ezért arra törekszünk, hogy a gyesről visszatérő
kismamákat az eredeti pozíciójukba fogadjuk vissza. Ennek érdekében a
visszatéréskor szakmai képzést biztosítunk számukra, hogy az otthon eltöltött
idő miatti szakmai kiesést pótolhassák. Ez is igen ritka Magyarországon.”

Szintén a családbarát arculathoz tartozik az is, hogy a rendszeres szakmai
képzéseket kizárólag munkaidőben szervezik, hiszen a hétvégén a család nehezen
pótolhatná őket. Az esetleges munkahelyi konfliktusokra is felkészül a cég,
pszichológust alkalmaz, aki külső trénerként segíti a munkát.

„A részmunkaidős foglalkoztatás természetesen nemcsak előnyös, hanem több
nehézséget is jelent a vállalat számára – fogalmazott Sélei Annamária. – A több
munkatárs, a több műszak nagyobb munkaszervezéssel, több adminisztrációs,
bérszámfejtési feladatokkal és több járulékfizetési kötelezettséggel jár. Talán
ezekre való tekintettel nem vállalja be a cégek többsége a részmunkaidős
foglalkoztatást. Mi tudatosan döntöttünk emellett, mert látjuk, mennyi előnnyel
jár. Ugyanakkor hozzá kell tenni, ez a megoldás csak hosszú távon érezteti az
előnyeit. Előnyt jelent mindenképpen az – tette hozzá –, hogy a munkatársak azt
tapasztalják, hogy a vezetőség figyel az életkörülményeikre és igyekszik
alkalmazkodni ezekhez. Ennek hatása határozottan látható, tapasztalható a
munkatársak pozitív hangulatában, a munkához, a céghez való lojális
hozzáállásában. Talán ennek a pozitívumnak is betudható, hogy alacsony a
fluktuáció. Főként vidéki városokban jellemző, hogy 5-10 évig is nálunk dolgozik
egy munkatárs. A fővárosban ennél kicsit kevesebb a nálunk eltöltött idő, hiszen
itt több lehetőség közül választhatnak – mondta Sélei. – Ha már nagyobb a
gyerek, nagyobb eséllyel keres az anyuka komolyabb, akár vezetői állást
magának.”

Egy tavalyi felmérés szerint a dm dolgozóinak többsége „biztos munkahelynek”
titulálta a céget. „Tudjuk, hogy ennek hiánya a mai világban mekkora probléma,
mennyi stresszforrást okoz. De a vásárlóink is érezhetnek valamit ebből a
légkörből, hiszen a vásárlók 80 százaléka »barátságos légkörűnek« minősítette a
boltjainkat.”

A rugalmas foglalkoztatásban segít az a tény, hogy a cég rendkívül gyorsan
terjeszkedik országszerte. Eddig 216 boltot üzemeltet, de évente 30 új üzletet
nyitnak, s ezáltal mindig van igény új munkaerőre.

Az atipikus foglalkoztatás nem jár együtt feltétlenül gazdasági hátránnyal. Sőt.
Mint Sélei Annamária elmondta, a dm a 2007-es üzleti évben 51 milliárd forintos
forgalmat ért el, ami 20 százalékkal több az előző időszakhoz képest, miközben
országos szinten csökkent a drogéria piaca. Sélei szerint nehéz kimutatni a
családbarát munkahely közvetlen anyagi hasznát, de a bevétel 10 százaléka
körülire tehető az ebből fakadó bevételnövekedés.

Cégtörténet

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!