Kereső toggle

Magyarországi autóimport

Betett a regadó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 2004-es évben drámaian visszaesett az új és használt autók magyarországi
behozatala. Tavaly összesen 225 ezer új és használt autó érkezett az országba, míg 2002-ben és 2003-ban ugyanez a szám kevéssel 280 ezer felett volt. Az új autók értékesítése közel 20 százalékkal esett vissza, azonban a használt autók behozatala 75 százalékkal csökkent hazánk első uniós évében. Mindezek kiváltóját, az úgynevezett regisztrációs adót több fronton is támadás alá vették a szakmabeliek: beperelték az államot az uniós normákkal ellentétes adó miatt, a napokban pedig vizsgálatot indított a pénzügyminiszter. Nem kizárt, hogy Kovács László adóügyi biztosként "kénytelen" lesz ellent mondani a magyar állam által kreált "regadó"-nak.

A drasztikus csökkenés egyik és legfőbb oka a 2004-ben bevezetett regisztrációs adó, amely itthon az unión belüli ajánlásoktól teljes mértékben elrugaszkodott módon lett megállapítva. A honi regadó első egy évét és az "európai lét" 8-9 hónapját értékelve sajnos már most látható, hogy az új adónem bevezetésének bizonytalanságai, a többszöri emeléssel párosuló módosítások, valamint a használt autóknál tapasztalható érthetetlen diszkrimináció összességében elnyomta a csatlakozással jelentkező előnyök kétségtelenül pozitív hatásait. 

Ezzel szemben ma Magyarországon az új autókkal megegyező környezetvédelmi besorolású, 1-5 éves járművekre az újjal megegyező összeget, az ennél idősebb, legfeljebb 8-9 éves gépkocsikra pedig még 50 százalékkal többet kell befizetni! Ez a közösségen belül is páratlan gyakorlat egyre több tiltakozást vált ki az európai fórumok felé a keser? tapasztalatokat szerzett magánszemélyekből, valamint a visszaesett forgalmú kereskedőket tömörítő szakmai szervezetekből. 

A használtautó-importőröket tömörítő Magyar Gépjárm?-kereskedők Országos Egyesületét (MGOE) az elmúlt 2 hónapban több tekintélyes ügyvédi iroda is felkereste, mivel úgy látják, az európai gyakorlat hazai átvétele megsürgethető, a-kár kormányzati szándék nélkül is! Erre alapozva január 25-én benyújtották keresetüket a magyar állammal szemben, melynek tárgya egy tagtársuk által importált hétéves személygépkocsi. 

A keresetlevél szerint egy adott autóra – példának okáért – 2004. január 30-án 32 ezer forintot kellett volna fizetni, míg április 30-án már 200 ezret. A májusi emelés miatt egy novemberben behozott autóra december 30-án még 270 ezer forintot fizethettek be az MGOE tagjai. Bár ez is rendkívül sok, még így is szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen megmenekültek attól, hogy az idei 31,5 százalékos áremelést követően, januárra átcsúszva közel 355 ezer forintot fizessenek. Miközben a reális,
"eukonform" összeg csupán ez utóbbi számnak a harmada lenne, hiszen az újkori értékének már csak ennyi a jelenlegi értéke, a szakma egészében mérvadó, úgy-nevezett
Eurotax-katalógus szerint.

Az uniós gyakorlattal szembesülő Kovács Lászlótól, az adóügyekért felelős uniós biztostól idén januárban hangzott el először az a "beismerő nyilatkozat", miszerint "a regisztrációs adó megállapításához figyelembe kell venni a használt kocsiknál az autó értékének csökkenését is". Az egységes, immár a közösség egészére kötelező szabályozástervezetet ez év második felében tárgyalják a tagállamok illetékes szervei, bevezetése pedig csak 2007 januárjától várható.

Olvasson tovább: