hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Freesoft-kibocsátás – szokásostól eltérő kockázat
Tőzsdejelentés 2004. 07. 07–13.

2004. 07. 19.
Mérsékelt csökkenést mutattak a vezető tőzsdék indexei a héten. A Merrill Lynch brókerház leminősítette a félvezető szektort, amit megsínylettek a szektor cégei. Nem tett jót az informatikában érdekelt cégeknek a Yahoo vártnál gyengébb eredménye sem. Akadt azért pozitív meglepetés is: a General Electric és a Johnson & Johnsons felülmúlta az elemzők eredményvárakozásait, az amerikai külkereskedelmi hiány pedig hat hónapja először mutatott csökkenő tendenciát, mégpedig a gyengülő dollárnak is köszönhető exportnövekedés következtében. A BUX mérsékelt forgalom mellett minimális, 0,1 százalékos csökkenés után 11 629 ponton zárta a hetet, továbbra is veszélyeztetve a 11 760 pontos történelmi csúcsot.

A BÉT-en a Mol részvényei folytatták szárnyalásukat, az új árfolyamcsúcs 8560 forint lett. Az OTP árfolyama 4150 forintos mélységből kapaszkodott vissza 4300 forintig, miután a bolgár "leány" DSK Bank 30 százalékkal növelte profitját. A második vonalban akvizíciós bejelentések után drágultak a Danubius és a DÉMÁSZ részvényei. Újabb történelmi mélypontra
süllyedt viszont a buszgyártó NABI jegyzése, 800 forintért is akadt eladója. Folytatódott a gyógyszergyártók vesszőfutása is, az Egis és a Richter is több mint három százalékot vesztett értékéből. 2004. július 21 – 27. között jegyezhetők a Freesoft részvényei. A szoftvercég 1000 forintos névérték? részvényeihez 1800 forintért lehet hozzájutni a jegyzési időszakban. Az értékpapír kibocsátását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a szokásostól eltérő kockázatúnak minősítette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!