Kereső toggle

Gazdagodás magyar módra

Interjú Kolosi Tamással, a Társadalomkutató Intézet elnökével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– A közelmúltban zárta le a Tárki azt a felmérését, amely azt vizsgálta, hogy az emberek milyen tényezőket tartanak fontosnak a meggazdagodásban. A válaszadók 57 százaléka szerint a jó politikai kapcsolatok, a befolyásos ismerősök és a gazdag családi háttér "nagyon számít". Ugyanakkor a jó szakma, a kemény munka és a magas iskolai végzettség csak 20-28 százalék erejéig játszik szerepet az előbbre jutásban. Arra a kérdésre, hogy mi "nem számít", a legnagyobb arányban a kemény munkát, a magas iskolai végzettséget jelölték meg a válaszadók. Ön szerint mivel magyarázható ez a meglehetősen értékhagyó álláspont? 



Kolosi Tamás Fotó: MTI

– Magyarországon – hasonlóan Európa legtöbb országához – a származás, az egyén környezete sokkal fontosabb az emberek szemében, mint például az USA-ban vagy Ausztráliában, míg az egyéni teljesítményt, a kemény munkát kevésbé tartják fontosnak, mint az említett országokban. Emellett egy másik tényező is szerepet játszik, az, hogy a magyar társadalom sok vonatkozásban túlpolitizált társadalom. Nemcsak a politikusok képzelik azt, hogy a politika sokkal fontosabb dolog, mint amilyen valójában, hanem a lakosság viszonylag széles rétege szerint is borzasztóan fontos a politika az ember életében. Ebből adódóan úgy gondolják, hogy a boldogulás szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy kinek milyenek a politikai kapcsolatai. Számomra nem is a valós vagy tévhitek a fontosak, hanem az, ha egy országban a lakosság széles rétegei úgy gondolják, hogy nem a tehetség, a szorgalom vagy a kemény munka az, ami révén boldogulni lehet, mert ez negatív folyamatokat indíthat el. 

– Mi tagadás, ez az eredmény egyfajta móriczi uram-bátyám világot rajzol ki… 

– Igen, de hozzá kell tennem, hogy ez sokkal inkább az emberek verbalitásában jelenik meg, mint a valóságban. Én úgy tapasztalom, hogy Magyarországon a lakosság többsége nagyon is törekvő, de valahogy ennek a törekvésnek nem érzékeli megfelelően az eredményeit, és amikor megkérdezik tőle, mi fontos a számára, rosszabb osztályzatot ad annak, amit a gyakorlatban ő maga is csinál, mert nem látja annak az eredményességét.

– A politikai vonalon való érvényesülésnek régi hagyományai vannak Magyarországon, és tizenegy évvel a rendszerváltás után is tetten érhetően működik ez a reflex. Úgy tűnik tehát, nehéz kitörni ebből a "szokásból", és megmaradunk egy ilyen "balkáni jelleg?" országnak.

– Én úgy gondolom, hogy Magyarország már nagyon régen nem balkáni ország, bár a legelmaradottabb régióknál persze jelentkeznek balkanizálódási tünetek. Van azonban aszinkronitás az emberek törekvései és megélt élményei között, ezt ebben a régióban sokkal nehezebben élik meg az emberek, mint a világ szerencsésebb tájain. 

– Ezt az aszinkronitást a politikai retorika is erősíti, mert gyakran hallani, hogy milyen magas a GDP növekedése, miközben a lakosság kétharmada köztudottan a szegénység küszöbe környékén él. Nehéz összekapcsolniuk a hallottakat az életben tapasztaltakkal.

– Valóban, a lakosság kétharmada a puszta megélhetését képes csak valahogy biztosítani, de annál többre már nem tud jutni. Csak egyharmad az, amelyik ennél kicsit könnyebben élhet, klasszikusabb, európaibb értelemben vett középrétegbeli életszínvonalat tud a családjának biztosítani. Viszont az 1997-ben beindult gazdasági növekedés, ha lassan is, de mára érezteti a hatását. Ha ugyanis elindul egy tartós gazdasági növekedési hullám, felülről kezd begyűrűzni a társadalomba, a középréteg jövedelmét, életszínvonalát alig-alig érinti. Ha viszont folyamatos ez a növekedés, elkezd leszivárogni az alsóbb rétegekbe is. Azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi egy-két évben már nem csak az átlag felett levő, a legfelső 10-20 százalékban tapasztalható egyfajta életszínvonal-emelkedés. 

– Tizenöttől negyven évig több számítás is forgalomban van arról, hogy mennyi idő alatt érhetjük el az Európai Unió legszegényebb országának mai átlag-életszínvonalát. Ön hogyan kalkulál?

– Szerintem ez inkább a madárjóslás világába tartozik, mert a felzárkózás időtartama nagyon sok mindentől függ: például attól, hogy milyen a gazdaságpolitika, van-e konjunktúra. Ha tartós gazdasági növekedés lesz továbbra is, és ehhez egy olyan gazdaságpolitika társul, amely nem akar a lakosságtól jövedelmeket átcsoportosítani gigantikus beruházásokra, hanem jövedelemnövekedést biztosít a lakosság számára, akkor ez elvileg húsz év is lehet. De ha beüt egy nagyobb recesszió, vagy olyan gazdaságpolitika érvényesül, amelyik inkább a monetáris egyensúlyra helyezi a hangsúlyt, akkor ez akár ötven-száz év is lehet. 

– Felméréseik során sok réteggel érintkeznek. Hogyan tapasztalják, mennyire optimisták, illetve pesszimisták az emberek? Milyen jövőkép van előttük?

– A magyarok általában – nemzetközi összehasonlításban is – pesszimistább emberek. A kilencvenes évek elején átélt depressziós hullám után az utóbbi három-négy esztendőben némi változás tapasztalható. 1997–98 környékén volt egy jelentősebb javulás, amikor egy felszabadultabb érzés jelentkezett. Aztán 1999-ben az eldurvult politikai hangulat a lakosság hangulatára is negatívan hatott, de az utóbbi évben azt mértük, hogy két százalékponttal nőtt az optimisták száma. Persze így is 18 százalékkal többen vannak azok, akik pesszimistán néznek a jövőbe. 

– Mivel magyarázza a javulást?

– Szerintem alapvetően a gazdasági növekedéssel magyarázható, és a már említett felülről legyűrűző hatással.

– Ez azért érdekes, mert tavaly épphogy, alig másfél százalékkal nőtt a reálbér. 

– Ez így van. Ez az, amire utaltam, hogy nem annyira az objektív helyzetben, hanem a lakosság hangulatában van némi elmozdulás. De a változás nem itt, rövid távon érdekes, hanem hosszabb távon: a kilencvenes évek elején ötven százalékkal többen voltak a peszszimisták, mint az optimisták, és ez csökkent le 18 százalékra. De azért összességében azt lehet mondani, hogy a lakosság kétharmada továbbra is inkább a rendszerváltás vesztesének érzi magát, csupán egyharmad körül van azoknak az aránya, akik úgy látják, a rendszerváltás előnyös volt számukra.

Olvasson tovább: