hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az MNB egész pályás letámadása
Orbán kihátrált

1999. 09. 25.
Nincs vége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egész pályás letámadásának. Bár úgy tűnik, hogy a miniszterelnök kihátrált az MNB-vel nyitott frontról, nincsen vége a játszmának. Részéről elvarrta ugyan a szálakat, kivonulva a hadszíntérről akkor, amikor – a keddi kormányülésen Surányi György jegybankelnökkel való találkozása után – leszögezte: "Sikerült tisztázni minden félreértést, a kormány elégedett az elnök működésével." Orbán megállapította, "nem tesz jót a nyilvános vita. A hasonló kérdéseket a jövőben egymás között fogják rendezni" – mondta. Továbbra is a levegőben lóg azonban az alelnöki kinevezés vétója, s az időhúzás taktikájával működésképtelenné lehet tenni a jegybankot.



Surányi György jegybankelnök. Győztesen távozik?    Fotó: MTI

Már-már leülni látszottak a felkorbácsolt hullámok. Az Orbán–Surányi párbeszéd
másnapján azonban Járai Zsigmond pénzügyminiszter át vette a vezetést a fronton. A
Költségvetési Bizottság előtt kijelentette: "A CW Banknál még 1998 nyarán is
voltak olyan ügyletek, amelyek veszteséget okoztak". Láng László, a bank vezérigazgatója
határozottan visszautasította a pénzügyminiszter vádjait. Mint elmondta: "A
miniszter állítása több szempontból sem állja meg a helyét."

Járai elmondta továbbá: a CW Bank és az adósságcsere között van összefüggés, méghozzá
az, hogy az adósságcsere révén a jegybanknak évi 170-180 milliárd forint kamatbevétele
származott, amelyből leírta a CW Bank veszteségeit.

"Nincs támadás az MNB elnöke ellen – szögezte le Járai – a kormány azonban
szeretne tisztán látni abban a kérdésben, hogy ki a felelős a CW Bank veszteségeinek
kialakulásáért."

A súlypont az MNB-ről áttevődött a CW Bank kétes ügyleteire. Az elnök és a
jegybank azonban a bűnösség árnyékából nem léphetett ki teljességgel, nem volt elég
a miniszterelnök "feloldozása". Már csak azért sem, mert nem lett visszavonva az a
miniszterelnöki kijelentés, hogy amíg nincsen tisztázva a CW Bank veszteségének oka,
nem nevez ki újabb alelnököt. Az ezt tisztázó bizottság végül is kormánypárti
vezetéssel megszületett. A kérdés csak az, hogy sikerül-e decemberig kivizsgálni a kétes
ügyleteket, hiszen ekkor a második alelnök mandátuma is lejár. A jegybank törvénye
szerint azonban megfelelő létszám alatt nem működhet a bank, fel kell oszlatni a
menedzsmentet és új vezetőséget kell kinevezni…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!