hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Optimista hét
Tőzsdejelentés 1998. 10. 22 29.

1998. 10. 31.
A Budapesti Értéktőzsdét továbbra is a nemzetközi piacokon végbemenő fejlemények határozzák meg, így az azokat jellemző alapvető optimizmus a magyar piacon befektetőket is magával ragadja. A BUX index a csütörtöktől csütörtökig tartó időszakban 355 pontot (7,5 százalékot) emelkedett, a zárásban 5060 ponton állt. A befektetői bizalom visszatérését nem pusztán a tőzsdei árfolyamok emelkedése, hanem a bankközi piacon a forint erősödése is jelzi.

Az utóbbi időkben rendre az intervenciós sáv gyengébb szélén tartózkodó forint
jegyzése elmozdult onnan, azonban még így is messze áll a sávközéptől. Az előbbiek,
illetve az állampapírpiacon az elmúlt heteket jellemző erőteljes hozamcsökkenés
miatt a befektetők többsége arra számít, hogy a Magyar Nemzeti Bank a közeljövőben
kamatcsökkentésre szánja el magát, amely a közgazdaság alapvető öszszefüggései
alapján a részvénypiacra kedvező hatással kell, hogy bírjon. Mindenesetre a globális
válság még korántsem megoldott, véleményünk szerint mind a japán, mind a
latin-amerikai, mind pedig az orosz helyzet tartogathat kellemetlen meglepetéseket.

Brazíliában ugyan kedvezően fogadták a befektetők a napokban nyilvánosságra került
megszorító reformcsomagot, azonban ahhoz, hogy az IMF a bajba jutott ország számára
valóban jóváhagyja a segélycsomagot, nem utolsó sorban a kongresszusnak is el kell
fogadnia az abban foglaltakat. Japánban a bankkonszolidáció sikerébe vetett hit
bizonyul törékenynek, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában pedig a vállalati
eredmények – főként a bankok jelentései – teszik bizonytalanná a befektetőket.

A magyar tőzsdei társaságok is az elkövetkező két hétben adnak számot harmadik
negyedéves gazdálkodásukról, nagyobb meglepetések azonban nem várhatóak. Véleményünk
szerint a piacon kialakuló hangulatban azonban nem ezek, hanem a nemzetközi fejlemények
fogják a fő szerepet játszani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szerdán közzétett
BorsodChem gyorsjelentés, amely ugyan az előzetes várakozásokat kissé felülmúló
eredményekről adott számot, azonban a részvény árfolyama az általános trendet követve
mégis lefelé zárta a napot. A vegyipari társaság igen impozáns, a nettó eredményt
tekintve közel 30 százalékos bővülésről számolt be, amely nagyrészt az alapanyagárak
csökkenésére vezethető vissza. Igaz ugyan, hogy a késztermékárak is csökkentek,
azonban azok mértéke lényegesen szerényebb volt, és így az eredményesség növekedett.
A közeljövő eredményeit elsődlegesen a világpiaci árak alakulása határozza meg,
azonban nem szabad megfeledkezni az akvizíciós, illetve kapacitásbővítő törekvésekről
sem.

A BUX változása 1998.09.28–10.28.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!