hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyolcvan munkanap az euróig

1998. 09. 12.
Mindössze nyolcvan munkanap van hátra az euro 1999. január 1-i bevezetéséig. E rövid idő alatt még rengeteg előkészület vár mind a vállalkozókra, mind a pénzügyi szolgáltatókra – és nemcsak az Európai Pénzügyi Unió (EMU) tizenegy tagállamában, hanem Magyarországon is.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ebben a témában rendezett fórumán
elhangzott, hogy felmérések szerint a német vállalkozások mintegy 43 százaléka van
felkészülve a német márkáról az euróra történő átállásra. Az érintett magyar
cégek feltehetőleg még kisebb arányban. Pedig az átállás kérdése itthon sem
elhanyagolható, tekintve a 24 milliárd márkás ( 3084 milliárd Ft ) egyedül
Németországgal lebonyolított forgalmat.

Az EMU tagországainak pénzügyminiszterei december 31-én fixálják majd a nemzeti
valuta árfolyamát a dollárhoz képest, majd ebből az ECU árfolyamát állapítják
meg, ezután pedig az euro – nemzeti valuta átváltási arányt számítják ki. A
következő naptól, azaz jövő év január elsejétől tehát megszűnik a francia
frank, a német márka, az olasz líra stb. (A bankjegyek azonban még egy 6 hónapos
átmeneti időszakban érvényesek lesznek, a bankok pedig kimutatásaikon még 3 évig a
régi valutában is feltüntetik az értékeket.)

Az EMU tagországokban a feladatok a hitelkártyák megváltoztatásától a pénzbedobós
automaták átállításán keresztül az új bankjegyek méretének megfelelő
pénztárcák gyártásáig terjednek. Itthon azoknak a vállalkozásoknak, amelyek
például belga, spanyol vagy osztrák cégekkel állnak üzleti kapcsolatban a módosult
piacnak, versenyhelyzetnek megfelelő stratégiával, felújított pénzügyi
szoftverekkel kell felkészülniük a változásra. Az előrejelzések szerint a
nyugat-európai tőzsdék forgalma, a részvényügyletek mennyisége ki fog
egyenlítődni, a tranzakciós költségek csökkenésére, alacsonyabb kamatokra
számítanak a szakértők. Felmerül a szerződések kontinuitásának kérdése is.
Gondoskodni kell arról, hogy az új fizetőeszköz bevezetésével ne éljenek vissza az
üzleti partnerek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!