Kereső toggle

A halogatás művészete

Tulajdonság vagy rossz szokás?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A modern embernek annyi dolga van, hogy inkább nem csinál semmit. Lehetne ez a halogatók mottója. De nem az, legtöbben ugyanis úgy hiszik, ez egy adottság, amivel együtt kell élni, mások szerint viszont a történet nem ennyire fekete-fehér.

Előbbi bizonygatására számos biztató videó készült, TED-konferenciákon foglalkoznak a jelenséggel, és neves újságok cikkeznek róla. Sokan úgy értelmezik – magukat is halogatónak nevezők –, hogy ez egy megváltoztathatatlan tulajdonságuk, ami nélkül már nem azok lennének, akik. Viccel próbálják elütni, szórakoztató történeteket mesélnek, s közben bemutatják az ehhez igazított életüket.

Nem új jelenség, az 1970-es években már felmérésekkel próbálták kideríteni, az amerikai lakosság hány százaléka vallja magát halogatónak, az eredmény akkor alig volt számottevő. Évtizedekkel később, 2016-ban viszont már a válaszadók 27%-a mondta azt, hogy ő folyton elodázza a tennivalókat. Egy halogató ezt úgy értékelte TED-es előadásában: ez azt jelenti, hogy Amerika 70%-a hazudik. Azaz: mindannyiunk életében megjelenik ez a hozzáállás, kisebb-nagyobb mértékben.

Mit is jelent halogatni? Amikor matek házit kellene írni, de eszünkbe jut a rég elfeledett  görkorcsolya, amit másfél óráig keresünk aztán a garázsban. A matek házi persze nem lett kész közben, de beesteledett, és a hosszú nap után inkább a jól megérdemelt alvást választjuk. Vagy utána akarunk járni annak, hogy hogyan kell összerakni a múlt héten érkezett bútort, s mire észbe kapunk, éppen a tizenkettedik videót nézzük meg domboldalról leguruló pandákról.

Nincs minden veszve

Minden önsegítő, önismereti magazinban és internetes felületen 5–10 pontban biztosan összefoglalták már, melyek azok a tevékenységek, amelyekkel közelebb juthatunk ahhoz, hogy legyűrjük magunkban a halogatást. Kaphatunk tippeket arra vonatkozóan, hogy hogyan tudjuk az éle-

tünket helyes mederben tartani, azaz ne folyjon ki a feladat a kezünk közül – az idővel együtt. A javaslatok arra bátorítanak, hogy daraboljuk fel a teljesítendő feladatokat – ha kisebb mennyiséget kell elvégeznünk egyszerre, biztosabban jutunk a végére. Jutalmazzuk meg magunkat! Minden részfeladat végére tűzzünk ki valamit, amitől biztosan boldogabbak lennénk. Sokan a helyes időbeosztásra esküsznek. Szerintük nem szabad engedni, hogy az idő csak úgy elrepüljön mellettünk. És így tovább.

Akkor a halogatás csak helytelen időkezelés lenne? Egyes pszichológusok szerint nem. Az ember egy bizonyos stresszhelyzet elkerülése miatt halogat: „Mi van, ha nem tudom elvégezni a feladatot?” „Mi van, ha nem fog nekik tetszeni?” – folytathatnánk a kérdéseket, ám ezek is csak az elodázást serkentik.

Dr. Tim Pychyl pszichológus professzor, az ottawai Carleton Egyetem Prokrasztinációs Kutatócsoportjának tagja azt vallja: a halogatás nem időkezelési kérdés, hanem érzelemszabályozási probléma. Szerinte nem karakterhiba, vagy valami rossz csillagzat alatti születés az oka, egyszerűen bizonyos érzéseket nem kezelünk helyesen. Egy feladat elvégzése előtt több érzés keletkezhet bennünk: unalom, szorongás, bizonytalanság, önbizalomhiány – ezen kihívást jelentő érzések és negatív hangulatok kezelésének egyik módja a halogatás a professzor szerint. Egy 2013-as tanulmányában azt írta: a halogatás értelmezhető úgy is, mint hangulatunk rövid távú javítása, ahelyett, hogy a hosszú távon ható cselekvéseket végrehajtanánk. Azaz a halogatással arra összpontosítunk: minél hamarabb legyen jó nekem, és ne kelljen hosszú ideig olyan munkát végeznem, ami fárasztó, időigényes és kicsit meg kell feszítenem magam közben. Így, ha a koszos fürdőszobát látjuk, vagy egy villogó kurzort az üres dokumentumban, könnyebben nyúlunk internetes játék, vicces videók után. Ez a 22-es csapdája: rövid távon azt érezzük, jobb nekünk, kvázi megjutalmaztuk önmagunkat, s ez a jutalom újabb és újabb halogatást fog szülni, erre fogunk vágyni, és nem a megfeszített munkára. Így válik krónikus szokássá a feladatok elodázása. És bár ironikus, de minden jutalmazás ellenére, amint visszatérünk a feladatunkhoz, a frusztrációnk még nagyobb lesz: a feladat sincs kész, és időnk is kevesebb lett annak elvégzésére.

Fejben dől el

A megoldás tehát nem mindenféle rövid távú kielégítése az érzéseinknek. Valami nagyobb ajánlatot kell tennünk az agyunknak. Az elkerülés helyett jobb jutalmat kell kitalálnunk, ami enyhíti a pillanatnyi érzéseinket, de nincs rossz hatással a jövőbeli viselkedésünkre. Mivel végtelen számú helyettesítő tevékenység létezik – és az internet ebben is a segítségünkre van –, a megoldást magunkon belül kell keresnünk. Máshogyan kell a feladatokhoz hozzáállni, mondják: minden fejben dől el. És az a helyzet, hogy ez nem csak szlogen. Ha nem haragszunk magunkra azért, mert olyan sokszor megtörtént már, nagyobb eséllyel kerüljük ki a halogatást. Ha nagyobb kedvvel és kíváncsisággal állunk egy-egy feladat elé, talán gyorsabban is elkészülünk vele, mintha közben csak siránkoznánk. Lehet, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Azért mégis próbáljuk meg újrafogalmazni a feladatot, és meglátni a pozitív aspektusát is. Sokszor a motiváció követi a cselekvést, és nem fordítva.

Olvasson tovább: