Kereső toggle

Fehér fog – parancsra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Türkmenisztán elnöke azt mondta népének, hogy kerüljék az aranyfogak behelyezését, és inkább fehér fogakat válasszanak. Ez a legújabb bizarr parancs a szakáll, a balett és a cirkusz betiltása után. Saparmurat Niyazov államelnök, akinek korlátlan hatalma van a közép-ázsiai hatmillió fős nemzetben, hétfőn a helyi egyetemen megpillantott egy diáklányt, akinek tiszta aranyból volt a fogsora. "Szebildzan – mondta neki az elnök –, ne haragudj meg. Jól nézel ki aranyfogakkal, de sokkal szebb lennél fehérekkel." 

A televízió is sugározta ahogy ezt elmondta. "Itt van az egészségügyi miniszter, aki maga is fogorvos, majd ő ad neked fehér fogat. Tudom, hogy ez az aranyfogszokás akkor kezdődött el, amikor a türkmének nyomorban éltek" – mondta Niyazov. Az államelnök úgy tünteti fel magát, hogy ő modernizálja a földgázban gazdag nemzetet, de nyugaton az emberi jogok ellen elkövetett kihágásai miatt kritizálják. Niyazovnak az ehhez hasonló kijelentéseit mindeddig törvénynek tekintették. Nemrégen kinyilvánította nemtetszését a szakállal és a fiúk hosszú hajával kapcsolatosan, s ennek eredményeképp ezek el is tűntek az egyetemekről. Az aranyfogakat felmutató mosoly már régóta a presztízs és a relatív jólét szimbóluma a nagyrészt elszegényedett volt szovjet közép-ázsiai államokban, és sok fiatal még akkor is aranyfogat csináltat, ha természetes fogaik tökéletesen rendben vannak. (Reuters)

Olvasson tovább: