Lakóhelyükön Lappföldön, a Santa Claus faluban is 30 fok körül
van a hőmérő higanyszála, ami szokatlan jelenség arra északon. A finn rénszarvastenyésztők
egyesületének elnöke, Veijo Trvo-nen elmondta, hogy a magas hőmérséklet
mellett leginkább a bogarak zavarják az állatokat. A nagy meleg miatt csak
napnyugta után esznek. Hozzátette, hogy ha már 30 fokról van szó, azt a rénszarvasok
inkább mínuszban szeretik, mint pluszban. Ebben az időben persze télapónak
sem kell csizmában és piros köpenyben fogadnia a napi körülbelül kétezer
látogatót, hanem felöltheti nyári kollekcióját: felgyűrt újjú inget és
rövid szárú nadrágot hord. (AFP)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »