Bankár a pácban
Európa egyik legnagyobb pénzintézetének multimilliomos elnökét épp egy bankautomatánál akarták kirabolni, miután egy jelentéktelennek tűnő utcai bonyodalomba keveredett. Sir George Mathewson, a skót Royal Bank elnöke, a Skót Pénzügyi Szervezet egyik vezetője némi készpénzt vett fel London központjában egy automatából, amikor két szélhámos óvatosan mögé lopakodott. Gondosan megjegyezték személyes ID-kódját, és megvárták, míg a gép kiadja bankkártyáját. Ekkor megkocogtatták a vállát, s udvariasan figyelmeztették, hogy leejtett egy ötfontos bankjegyet. A skótok természetes ösztöneitől vezérelve lehajolt hát, hogy felvegye az állítólagos pénzérmét. Mindeközben támadói megkaparintották a kártyát, s elinaltak. Az edinburghi bank szóvivőnőjének beszámolója szerint az elnök elvörösödött, hisz valójában még sohasem veszített ennyi pénzt, de ő maga sértetlen maradt. Az elkövetők végül is nem férhettek a számlához, mivel Sir George azonnal riasztotta a rendőröket, a kártyát pedig letiltatta. (Reuters)
Tükröm, tükröm
Vannak, akiknek sok időt vesz igénybe, hogy a rosszindulatra hajlamos szemölcsöket ellenőriztessék. Ezek a páciensek, akik eddig órákat töltöttek az orvosoknál, nagy örömmel fogadták az "okos tükör" megjelenését. Az "okos tükör" tulajdonképpen egy nagyító (méretarányos) kamera használatával képes az egész testet – testhelyzettől és bőrszíntől függetlenül – feltérképezni.
A tükörben lévő rendszer összehasonlítja az előzőleg megvizsgált szemölcsöket, beazonosítja azokat, majd megállapítja, hogy történt-e valami változás. Végül egy olyan összképet mutat, akár egy hétköznapi tükör. Dr. John Tu, a New York-i Rochester Egyetem kutatója szerint valószínűleg már 2004-ben használatban lesz az "okos tükör". (Newsweek)
Sziámi krokodilok

Egy thaiföldi krokodilfarm nemzetközi segítséget kért azért, hogy megmenthessen két, nemrég kikelt krokodilt, akik a csípőjüknél összenőttek. A krokodilok múlt héten keltek ki a Bangkoktól 30 kilométerre található Samut Prakan krokodilfarmon. Uthen Joungprapakorn, a farm igazgatója elmondta, hogy az interneten keresztül kért tanácsot állatorvosoktól, hogy hogyan lehet megmenteni az ikerkrokodilok életét. "Minden évben 20-40 ezer közötti számban születnek nálunk krokodilok, de most van először dolgunk ikrekkel, és farmunk állatorvosai nem tudják, hogy hogyan kezeljék őket. Tanácsot és egyben segítséget szeretnénk kérni az állatok életben tartásához, hogy tudjuk tanulmányozni a viselkedésüket." Az állatorvosok szerint még túl korai vizsgálatokat végezni a krokodilokon, akik olyan picik, hogy elférnek egy felnőtt ember összezárt tenyerében. (CNN)