Pénz a poroltóban

Egy Kanadában élő 89 éves özvegyasszony váratlanul 130 ezer kanadai dollárt (több mint 23 millió forintot) örökölt. A pénzt a hölgy néhai férje rejtette el egy tűzoltókészülékben. Azonban egy kis fennakadást okozott, hogy az összeget nem az özvegyasszony, hanem a házát megvásárló új tulajdonosok találták meg. Az ügyben eljáró bíróság döntése szerint a pénz jogos tulajdonosa az idős özvegy, annak ellenére, hogy házát 1997-ben eladta egy helybéli üzletembernek és feleségének. Az új lakók a főleg 50 és 100 dolláros címlet? bankjegyeket a házon végzett átalakítási munkák során találták pár héttel az ingatlan vásárlását követően. Néhány bankjegyen 1954-es dátum volt látható. Azonban amikor Weitzner aszszony a városban terjedő pletykából tudomást szerzett a pénz előkerüléséről, a házaspár azonnal felajánlott számára négyezer dollárt vigaszdíjul. "Ez a férjem pénze volt – mondta a hölgy. – Ők megtalálták, és azt hitték, hogy ezzel el van intézve a dolog." Az ügyet tárgyaló Dougald McDermid bíró egy 200 évvel ezelőtti törvényt idézett a felperesnek. Ebben az esetben az ősi törvény – amely egy 1772-ben megtörtént esetre hivatkozik – kimondja: "Az a személy, aki valamilyen vagyontárgyra lel, tulajdonosi jogcímmel rendelkezik mindenki mással szemben, azonban a vagyontárgy igazi tulajdonosa elsőbbségi jogot élvez." "Alapvetően ez azt jelenti, hogy aki a megtaláló, az a jogos tulajdonos is, hacsak nem tudja az illető, hogy ki az eredeti tulajdonos" – tájékoztatott Connie Reeve, Weitzner asszony ügyvédje. Harry Weitzner 1989-ben halt meg tűzesetben elszenvedett sérülések miatt, és így feleségének már nem tudott szólni az elrejtett pénzről. A hölgy úgy nyilatkozott, hogy még nem tudja, mire fogja elkölteni az adómentes összeget. "Ennyi pénzzel nem sok mindent kezdhet az ember" – nevetett megelégedetten, miközben hozzátette, hogy tervei szerint a "talált pénz" nagy részét jótékonysági célokra és rokonai rendelkezésére fogja bocsátani. (Reuters)

PARTNEREINK: