Elektronikus szaglás

Az elmúlt évtizedekben a gépek már megtanultak tapintani, látni és hallani. Néhány év óta kutatók azzal próbálkoznak, hogy az elektronikus készülékekben kifejlesszék a szaglás képességét is. Egy EU-projekt keretében olasz és holland tudósok a "Fox 2000" elnevezés? francia készülék képességeit tesztelik. Az eddigi eredmények szerint a gép elektronikus orra különbséget tesz a "Robusta" és az "Arabica" kávé, sőt, a Kolumbiából, Kamerunból, Brazíliából vagy Ugandából való kávéfajták sajátos aromája között. Ha kell, a létező kávéfajtákat négy kategóriába sorolja: nagyon jó, jó, közepes és rossz. A "Fox 2000" 24 szagszakértő munkáját képes átvállalni. Felismeri szagáról a penészt, a füstölt kolbászt vagy a keser? csokoládét.
A borászatban nagy a jelentősége annak, hogy rendszeresen ellenőrizzék a tölgyfából készült hordók minőségét. A szag-szakembereknek eddig sem a szín, sem a szag nem nyújtott biztos támpontot ahhoz, hogy elbírálhassák a hordók minőségét. Most ez is megoldódhat. Kísérleti stádiumban van a németországi St. Ingbert biogyógyászati technikai intézetének "Moragas" elnevezés? készüléke is, amely – a kutatók szerint – a jövőben a biztonságtechnika területén kerülhet alkalmazásra: képes kiszaglászni a kábeldobozokban bekövetkezett égéseket. Képes ezen kívül felismerni és jelezni a romlott tojásokat és a megsavanyodott tejet.
Coventry Warwick egyetemének brit tudósai jelenleg olyan elektronikus orr előállításán dolgoznak, amely a gyógyászatban kerülhet alkalmazásra. A cukorbetegek leheletében ugyanis acetonnyomok találhatók, amelyek elektronikus szagérzékelőkkel kimutathatók. (MTI)

PARTNEREINK: