Mészáros Tamás cikkei

Vélemény

 
Alig néhány nappal azután, hogy a miniszterelnök azzal kérkedett pártja kongresszusán, miszerint kokikat, sallereket és baráti tarkón legyintéseket osztott ki az Európai Parlament „izgága” – értsd: a kormányt bíráló – képviselőinek, ezek az egyszer állítólag már lepofozott strasbourgiak ismét vették a bátorságot, és kedd délelőtt újra elsorolták Orbán Viktornak, mi nem tetszik nekik a Fidesz-kétharmad által elfogadott magyar alkotmányban.
Ha eddig nem tudtuk volna, „kétféle fiatal létezik ma Magyarországon” – világosított fel bennünket Kocsis Máté, a kormánypárt szóvivője. Nem, nem arra utalt a Fidelitas országos választmányának ülése után, hogy vannak például fiatal fiúk, meg fiatal lányok – holott ez legalább vitán felüli, kézenfekvő megállapítás lett volna –, ő másként osztotta ketté a magyar fiatalságot.
 
Valljuk meg, sokaknak okozott csalódást Angela Merkel, amiért az október 13-án sorra került találkozójuk után, a sajtótájékoztatón megengedő hangon nyilatkozott Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól.
 
Józan ésszel nemigen érthető, miért háborodott fel a magyar kormány annyira az Európai Bizottság állásfoglalásán, amely a pénzügyminiszterek tanácsának azt javasolta, hogy függessze fel az országnak járó kohéziós támogatás egy részét. Itt ugyanis csupán egy opcióról van szó, és az Orbán-kormánynak még van módja és ideje meggyőzni az uniót arról, hogy végre fogja hajtani a szükséges költségvetési korrekciókat.
 
Háromórás frakcióülésen magyarázta el a miniszterelnök a Fidesz képviselőinek, hogy kormánya mit miért tett eddig – ha hinni lehet az egybehangzó tudósításoknak. És miért ne lehetne? A hír legfeljebb azért meglepő, mert értelemszerűen az következik belőle, hogy a Lázár János vezette képviselőcsoport egészen mostanáig nem tudta, mit csinál, csak fegyelmezetten tette a dolgát, vagyis rendre megszavazta a fentről készen kapott törvénytervezeteket.
Hát mégsem vonultak. Persze, ha a Nemzeti Érzelmű Motorosoknak volnának valódi nemzeti érzelmeik, egyáltalán nem is akartak volna a német neonácik mintájára demonstrálni – se a zsinagóga előtt, se máshol –, minthogy az antiszemitizmus, tévedések elkerülése végett, nem fér össze a nemzeti érzülettel, amely csak tisztességes ember sajátja lehet; tisztességes (magyar) ember pedig nem rasszista.
 
Az ATV-nek abban a riportjában, amelyet még október 23-a előtt készített a tüntetésekre készülő táborokról, egy Orbán-szimpatizáns hölgy átszellemült mosollyal lelkesedte bele a kamerába: „ Ő a mi Árgyélus királyfink, aki legyőzi a sárkányt.” Ez a mondat mintegy esszenciális kifejezése volt mindannak, amit legodaadóbb hívei a miniszterelnök iránt éreznek; mesehősként, afféle mítiku
 
Úgynevezett „erős mondatként” idézi a Népszabadság Schiffer Andrástól, hogy „Orbán Viktor nagyot fog bukni 2014-ben, mert lehet erőszakosnak lenni, de a hatalmi arroganciának mindig megvan a böjtje”. Nos, lehet, hogy az LMP frakcióvezetőjének amúgy általánosságban igaza van, de a konkrét esetben – mármint Orbánra vonatkoztatva – jó volna, ha a részletekről is mondana valamit. Arról tehát, hogy mitől lesz három év múlva böjtje annak a hatalmi arroganciának, amit most tapasztalunk.
A nagymúltú és most részben felújított jáki templom ünnepélyes átadásán részt vett a miniszterelnök; s mint az utóbbi időben bármilyen kínálkozó alkalommal, ezúttal is kormányzásának sikereit propagálta. Lényege szerint „a kontinens és benne Magyarország” megújulásáról szólt a beszéd, arról, hogy „az életfelfogás középpontjába” vissza kell helyezni „az imádság és a munka hagyományát”.
 
Megszakadtak a tárgyalások vagy sem – ez itt a kérdés. Múlt hét végén az origo legalábbis úgy értesült, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak elege lett a magyar kormányból, és véget vetett az egyébként is elakadt diskurzusnak.
Rejtelmes interjút adott Csaba László közgazdász professzor nemrég az Indexnek. Azt mondta, hogy a kormánynak nem kell mindenképpen megállapodnia az IMF-fel. A beszélgetés első felében Csaba még feltételes módban fogalmaz, amikor arról beszél, mit tanácsolna a miniszterelnöknek, ha módjában állna találkozni vele.
 
Mi történik a Fidesz felső köreiben? A látszat arra vall, hogy a gazdaságpolitika, vagy legalábbis annak retorikai előadása változófélben van; ha változásnak lehet tekinteni például a miniszterelnökségi államtitkár azon kijelentéseit, amelyek tételesen ellenkeznek a Matolcsy-féle programmal.
Múlt vasárnap két kormánypárti korifeus is megnyilatkozott Magyarország és az Európai Unió viszonyáról. Egyikük sem a félvezetők vagy a kvantummechanika tárgyköréből védte meg a diplomáját; Szájer József a jog, Navracsics Tibor a politológia tudora, utóbbi mai napig is egyetemi oktató.
 
Mostanában egyre-másra azt olvasni politológusoktól és publicistáktól, hogy az egész orbáni „szabadságharc” – tisztesség ne essék szólván – csak kamu; hiszen miközben a miniszterelnök itthonról keményen üzenget Brüsszelnek, aközben lassan, de biztosan teljesíti az uniós elvárásokat.
 
Minthogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke az előző években is folyamatosan kemény bírálatokkal illette az akkori kormányok egészségpolitikáját, hitelt kell adnunk mai véleményének, amikor hasonlóképp elégedetlen az Orbán-kabinettel. Éger István most egyenesen azt állítja, hogy a Semmelweis-tervet vissza kell vonni, mert az alkalmatlan az egészségügyi ellátás javítására, de még szinten tartására is.
Nem kétséges, hogy a magyar parlamenti tévéközvetítések akárcsak egyetlen órájának megtekintésénél kevés kínosabb, kiábrándítóbb és látszólag haszontalanabb időtöltés van a világon.
 
A köztársasági elnök lemondásával túljutottunk a mind kínosabb Schmitt-ügyön, de az esetnek – ha lehet egyszerűen csak így nevezni ezt a hónapokig húzódó szappanoperát –, kínálkoznak mélyreható tanulságai.
 
Kaptunk egy jó, meg egy rossz hírt. A jó az, hogy Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvassa a Financial Timesot. A rossz pedig: hogy olvasói levelet ír a lapnak, ha nézete szerint a Financial Times bírálja a magyar kormányt. Persze, nem feltétlenül magának a levélírásnak a ténye hiba, bár erősen kétséges, vajon kell-e a politikai folyamatokat, avagy helyzeteket ismertető, azokat netán kommentáló újságcikkekre az érintett kormányoknak válaszdolgozatokban reagálniuk.
A magyar parlament – már jónéhány korábbi korrekció után –, épp ezen a héten zárja le a meglehetős vihart kavart trafiktörvény módosításairól szóló szavazást, vagyis épp, amikor  napvilágra került, hogy eddig talán nem is sejtett méretű céghálózatok épültek ki a koncessziós pályázat nyerteseinek közreműködésével.
 
Jövő hétfőn nevezi meg köztársasági elnökjelöltjét a Fidesz. Még castingolnak, írja a sajtó, mintha csakugyan olyan meghatározó kérdés volna, hogy Kövér László vagy Áder János lesz-e a befutó.
 
Aligha vigasztalhat bennünket, hogy együtt hanyatlunk a Nyugattal, amelyet Orbán Viktor már-már eltemetett. De mindig sejthettük, hogy ha Németország gazdasági növekedése az eddigi szárnyaláshoz képest csökken, azt csúnyán megérezzük, mert visszaesik az exportunk. Tudhattuk, hogy a svájci frank erősödése elvonja a hazai források jórészét, és nem volt titok az sem, hogy amennyiben az amerikai termelési adatok nem javulnak tetemesen, tovább zuhannak az európai tőzsdék is.
Remélheti-e a kormány, hogy az unió már júniusban kiengedi Magyarországot az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alól? Ha pusztán azt nézzük, hogy a költségvetés hiánya 2012-ben az előírt három százalék alatt maradt, és a folyó évre hasonló eredmény várható, akkor – vagyis pusztán a számok alapján – Orbán Viktor követelése jogos.
 
A kormányfő mintha tesztelné a forintot. Azt figyeli, mikor szakad be a már most is kedvezőtlen árfolyam. Erre minden esély megvan, hiszen embereivel együtt egy szépen összehangolt kommunikációs akció keretében kétnaponta elmondják, hogy márpedig az IMF-hitelnek nem lehetnek politikai feltételei.
 
Rákényszerültünk erre a gazdasági pályára – mentegette egyetemisták előtt a kormány bizonyítványát Kövér László –, mert ha az Európai Unió a Fidesz hatalomra kerülése után megengedte volna, hogy a jobboldali kurzus eltérjen az előző kabinet által vállalt, de – úgymond – hamis adatokra épített hiánycéltól, akkor nem kellett volna unortodox módszerekhez nyúlni. Amire finoman azt mondhatjuk: a házelnök több mint aggályos helyzetelemzése meglehetősen eltávolodott a valóságtól.
 
Múlt héten ugyanitt arról írtam, hogy vége a „matolcsyzmusnak”, a kormány gazdaságpolitikája megbukott, a friss adatok szerint leállt a mégoly szerény növekedés is. Azóta ebben a tárgykörben két fontos nyilatkozat került nyilvánosságra. Először a miniszterelnök állt a kamerák elé, és minden további nélkül az euróválságnak tudta be a magyar gazdaság nehézségeit.
 
Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa, aki eddig sem tartozott az Orbán-kormány kedvencei közé, a múlt hét végén interjút adott a bécsi Der Standardnak, és ezzel végképp bizonyította, hogy nevét – bizonyára Rui Tavaressel, az Európai Parlament jelentéstevőjével együtt – a magyar jobboldal méltán iktathatná akár az alaptörvénybe is; természetesen a nemzet európai ellenségeinek egyr
 
Úgy tűnik, a kormányzati kommunikáció új értelmezési keretbe próbálja foglalni Orbán Viktor uniós hadjáratának eddigi történetét. Egyfelől igyekszik bagatellizálni az eddig már megtett, valamint a majdan következő engedményeket, másfelől kitartó, szívós konzultáció eredményének akarja feltüntetni, hogy elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal kezdendő hiteltárgyalások elől.
 
Igen, tényleg nincs vége. Pedig minden jel arra mutat, hogy sürgősen be kellene fejezni. Hogy elég volt az IMF, a Valutaalap, a hitelminősítők és a minden rendű-rangú „tőzsdecápák” ellen folytatott verbális hadjáratból, mert ezek a folyamatos kormányzati kirohanások semmit nem segítenek rajtunk, viszont nemsokára szükségünk lehet a nemzetközi szervezetek segítségére. Felelős közgazdászok mielőbb alapvető koncepcionális változást sürgetnek a magyar gazdaságpolitikában.
Kim Lane Scheppele professzor igazán nem vádolható azzal, hogy késlekedve reagál a magyar alkotmányossággal kapcsolatos politikai fejleményekre. Már eddig is több ízben alaposan górcső alá vette mindazokat a törvényi változtatásokat, amelyeket a kormány az utóbbi években bevezetett, ezúttal azonban kivételes gyorsasággal elemezte az ötödik alkotmánymódosítás tervezetét.
 
Több mint figyelemreméltó interjút közölt Pokorni Zoltánnal a hétfői Népszabadság. Ez a beszélgetés annak ellenére drámai, hogy a Fidesz alelnöke és oktatáspolitikai szakértője igyekszik kerülni a kiélezett fogalmazásmódot. De talán épp ezáltal támad olyan érzésünk egyes passzusok olvastán, hogy az oktatási rendszerben történő változások sokkalta károsabbak, mint az eddigi híradásokból kitetszik.
 
Orbán Viktorról, Magyarország miniszterelnökéről kiderült, hogy még ellenzéki pártvezetőként, a 2006-os választási kampányban megfontoltan hazudott a nyilvánosság előtt. Közben legalább ilyen megfontoltan, diplomáciai csatornákon igyekezett értésére adni a külföldnek: „Ne figyeljenek arra, amit azért mondok, hogy megválasszanak.”
Történt az utóbbi napokban-hetekben néhány meglepő, aligha előrelátható, vagyis az elemzők által sem kalkulált, legalábbis regionális jelentőségű politikai esemény. Három közülük kivált érdemes lehet megkülönböztetett figyelmünk­re.
 
Félidejéhez érkezett az Orbán-kormány, és ilyen­kor már bízvást számbavehető, milyen eredményeket mutathat fel az ország „újjászervezésében". Választási kampánya során a Fidesz ugyan nem vázolt fel konkrét programot, de amint homályban hagyott, avagy jól titkolt terveire megkapta a biankó-felhatalmazást, csakhamar kiderült, hogy Orbán Viktor lényegében két vonatkozásban fog határozott lépéseket tenni.
 
„Ez a gazdaságpolitika működik”– jelentette ki a miniszterelnök, válaszul azoknak a frakcióvezetőknek, akik úgynevezett országvédelmi tervét főként azzal támadták a parlamentben, hogy a kormány politikájának egész gazdasági alapvetése elhibázott. Az ellenzék pártjai egyetértettek abban: hiába vezeti be Orbán Viktor a hatpontos válságkezelő programot, ha az eddigi „vircsafton” nem változtat.
Amikor a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik vezetője a múlt hét végén az euobserver.com portálon elemezte, miként értékeli az Európa Tanács az emberi jogok és a jogállam magyarországi helyzetéről készült Tavares-jelentést, akkor még nem tudhatta, hogyan fog beszélni ugyanerről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
 
Lényegét tekintve egyszerű kérdést tett fel hétfő délután a parlamentben Harangozó Tamás szocialista képviselő Orbán Viktornak, noha kétségtelenül messziről vezette fel, hiszen emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök a nyolcvanas években még harcolt a diktatúra ellen, ma pedig – mint hivatalos útjai is jelzik – „beteges vonzalmat érez” a keleti önkényuralmak iránt, de végül csak nekiszegezte: „
 
Megkérdezte egy internetes portál Lázár Jánost, mit szól ahhoz, hogy pártjának két képviselője védnökséget vállalt egy olyan bálon, amelyen gyűjtést rendeztek Horthy Miklós szobrának elkészítésére. A Fidesz frakcióvezetője meglehetős óvatossággal nyilatkozott a kormányzóról; legmarkánsabb kijelentése szerint Horthy szerepe és személyisége „ellentmondásos".
 
Hajlamosak vagyunk mindenért Orbán Viktort okolni. Persze, az egyszemélyi felelős keresése és megnevezése nem indokolatlan igyekezet: miután sorozatosan azt látjuk, hogy a pártvezér miniszterelnök mindkét funkciójában megfellebezhetetlen hatáskörrel jár el, és döntései az utolsó pillanatban is képesek felülírni akár többhónapos, keserves szakmai egyeztetések eredményét, a Fidesz-kurzus egyetlen ember akarata által meghatározott, demokráciákban példátlanul autoriter politikai szisztémának tűnik. És minden bizonnyal az is.
Tisztázni kellene végre egy hovatovább – legalábbis a médiában – gyakori félreértést az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentés ajánlásaival kapcsolatban. Az újságírók és a műsorvezetők ugyanis előszeretettel kevernek össze, illetve azonosítanak egymással két, valójában különböző bizottság felállítására tett javaslatot.
 
Tizenhat arab országból több mint kétszáz vendég érkezett Budapestre, hogy a hétfőn kezdődött Arab–Magyar Gazdasági Fórumon tovább ápolja Magyarországgal az eleddig nem kimondottan élénk kereskedelmi kapcsolatokat.
 
Nem került sor Nyírő József újratemetésére múlt vasárnap Székelyudvarhelyen; egyelőre meghiúsult hát végakaratának teljesítése: a jelenlévők csak egyfajta „megemlékezést" tarthattak. Nem kellett volna így történnie. Ha az 1953-ban, spanyolországi emigrációban elhunyt írót valóban magánszertartás keretében akarták volna most szülőföldjén elhantolni, a kegyeleti aktus aligha borzolja fel a kedélyeket.
 
Nem tudhatjuk, hallottak-e Szaúd-Arábiában arról, hogy a magyar miniszterelnök szavaira – saját bevallása szerint – nem kell odafigyelni. Ha politikai-gazdasági körökhöz eljutott ez a hír, akkor aligha lepődtek meg azon, hogy Orbán Viktor rijádi tárgyalásai során kijelentette: „Teljes átalakításának eredményeként Magyarország egy-másfél éven belül nagyon versenyképes ország lesz.” Persze, amennyiben a szaúdi vezetés netán értesült is a magyar kormányfő vállalt szavahihetetlenségéről, valószínűleg úgy vélte, hogy amit Orbán hazai használatra sajátos erényeként hirdet, azt külföldön talán mégse gyakorolja. Ezért hát megpróbálták komolyan venni a mondandóját.
 
Ismét hír lett Szanyi Tibor kijelentéséből, miszerint Gyurcsány Ferenc és stábja szivárogtatta ki annak idején a botránykővé vált őszödi beszédet. Két évvel ezelőtt a szocialista honatya egyszer már hangot adott ennek a véleményének, de állítását sem akkor, sem most nem támasztotta alá semmivel.
 
Miután az LMP kongresszusa –  bár csak kis többséggel – úgy döntött, nem fogadja el az Együtt 2014 mozgalom csatlakozási ajánlatát, az együttműködést már korábban elutasító Schiffer András elégedetten állapította meg, hogy a küldöttek a párt első számú stratégiai céljának ezentúl is az Orbán-kormány leváltását tekintik.
 
Először is tegyük egyértelművé: Dörner György és Csurka István nem az igazgatói pályázat szakmai elbírálásának eredményeként kerültek az Új Színház élére. Mert a Dörner által jegyzett, de nem is titkoltan Csurka szellemi inspirációjából táplálkozó pályázat színházi szemszögből nem értékelhető.
Külügyi szakértők tollából két publikáció is megjelent a héten a „magyar modellről” – az egyik értékelés az Internationale Politik hasábjain, a Német Külügyi Társaság orgánumában, a másik az amerikai Külpolitikai Kutató Intézet égisze alatt.
Hétfő délután a parlamentben a Jobbik frakciójának egyik tagja, aki nem mellesleg a külügyi bizottság alelnöke, átlépett egy határvonalat. Ezúttal nem a szélsőjobb szokásos, mondhatni „szimplán” antiszemita kiszólásai egyikének lehettünk tanúi: Gyöngyösi Márton immár a magyarországi zsidóság listázását követelte.
 
Mint Polt Péter legfőbb ügyész nem kis büszkeséggel megállapította, most először fordult elő, hogy egy kormányfő részt vett az Ügyészség Napjának rendezvényén. És tegyük mindjárt hozzá, eddig az sem volt divat, hogy miniszterelnök jelenlétével tisztelte volna meg a vádhatóság embereinek kitüntetését – kvázi ő adja át az ordókat az arra érdemeseknek.
 
Nem tudni, miért szakosította a kormánypárt Kósa Lajost fiskális kérdések megválaszolására, sőt, a világ- és a magyar gazdaság helyzetének mondhatni rendszeres elemzésére, hiszen valahányszor csak módja nyílik rá, tanújelét adja, hogy ándungja sincs ehhez a témakörhöz, és szövegeivel hol komolyabb, hol szerényebb károkat okoz. Olykor nemzetgazdasági, olykor politikai természetűeket.
Mint néhány napja tudjuk, létezik olyan törvényileg védett, kétezer hektáros tőzegláp az országban, amelynek éppen a mintegy tizedét kitevő legközepe valami rejtélyes okból hivatalosan nem tekintendő lápnak. Ezért továbbra is szabadon bányászható az itt rejlő mintegy két és félmillió köbméter tőzeg, ellentétben a terület nagyobb hányadával, ami a természetvédelmi hatóság oltalma alá került.
Először is nem árt tisztázni, mit értünk ma kultúrharcon, mert a kifejezés sokak számára megtévesztő lehet. A formális logika alapján úgy tűnhet, hogy ennek a fogalomnak a jelentése: különböző kultúrák, netán kulturális intézmények egymás elleni küzdelme. Holott a kultúrharc valójában egyoldalú politikai támadás,
 
Kommunikációs csúcsteljesítményt nyújtott múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök és a Nemzetközi Valutaalappal ezentúl tárca nélküli miniszterként „főtárgyaló” Varga Mihály. Történt, hogy a hetente szokásos reggeli rádióinterjújában Orbán ápertén kijelentette, hogy márpedig nem módosítják a jegybanktörvényt.
 
Nem kétséges, hogy 2011. október 23-án lezajlott az utóbbi két évtized egyik legjelentősebb politikai megmozdulása. Nem hivatásos politikusok csinálták, hanem politizáló civilek. Ez igen nagy különbség. Mert fájón igaz, hogy a magyar társadalom mindmáig nem tanulta meg véleményének és akaratának közvetlen kifejezési formáit.
A hét elején Salgótarjánt ígérte megszabadítani felhalmozott adósságától a miniszterelnök: szándéka szerint 2014-re a megyeszékhely hitel- és adósságmentes lesz, bár a megoldás részleteiről édeskeveset közölt a városban tartott sajtótájékoztatón.
 
Azt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt, a parlament szakbizottságának meghallgatásán, hogy ez a válság a kormány várakozásaival ellentétben elhúzódó krízis lesz. Ehhez képest alig két hete a CNN hírtelevíziónak adott interjújában ismert magabiztosságával kijelentette, a válságnak márpedig vége.
 
Érthető, mégsem jó látni, ahogyan jószerével az egész hazai média „rákattant" a miniszterelnöki megbízott rendelte „történelmi" festmény-kollekcióra. Azért nem jó, mert az interjúk, beszélgetőműsorok, elemzések óhatatlanul jelentőséggel ruháznak fel egy lényegét tekintve dilettáns, ízléstelen és elfogadhatatlan kormányzati píárakciót.
 
Amikor Balog Zoltán csúcsminiszter bejelentette, hogy a Nemzeti Színház élére a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság véleménye alapján 2013. július elsejével Vidnyánszky Attilát nevezi ki, egyszersmind gratulált eddigi munkájához Alföldi Róbertnek, az intézményt öt éven át irányító – úgymond – „nagyformátumú vezetőnek”, és megállapította, hogy egyik kiválóság váltja most a másikat.
 
Mint kiderült, a kormánynak van „kommunikációs irányvonala” a Nyirő-ügyben. Legalábbis utólag. A sorvezető a külképviseletek munkatársainak készült, de természetesen kiszivárgott: a kabinet csupán kegyeleti aktusnak tekinti, hogy Székelyudvarhelyen Kövér László közreműködött a nyilas író újratemetési kísérletében.
 
Mint az előre látható volt, az Új Színház igazgatói kinevezésének skandaluma nem ért véget azzal, hogy Tarlós István nemrég kijelentette, nem hajlandó magyarázkodni, és a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. A történtek ugyanis túlnőttek a főpolgármesteren.
A múlt év legvégén, közvetlenül karácsony előtt mind Orbán Viktor, mind Matolcsy György úgy érezte, hogy a 2013-ban ránk váró gazdasági fejlemények felől nem hagyhatja kétségek közt a hazai nyilvánosságot, ezért – bár külön-külön, de aligha egymástól függetlenül – rózsás nyilatkozatokat tettek e tárgyban.
 
Fárasztó már elviselni a nagyhatalmak különböző személyiségeinek folyamatos kioktatását, panaszolja Kövér László a hét elején megjelent Magyar Hírlap-interjúban, és hozzáteszi, hogy a rendszerváltás előtt „egy kicsit más módszerekkel”, de hasonló mentalitással oktattak ki bennünket egy másik hatalom vezetői. Miután a házelnök ezzel a minden alapot nélkülöző, abszurd párhuzammal indítja a beszélgetést, olvasója azonnal felmérheti, milyen intellektuális színvonalat várhat el a továbbiakban.
 
A legnagyobb példányszámú országos napilap e hét kedden megszellőztette, hogy Orbán Viktor nemrég párttársai szűk körében – állítólag – azt mondta, ha jön az IMF, ő elmegy. Malíciával mondhatnánk erre, úgy legyen; nem kétséges, hogy sokan már távcsővel figyelik, mikor bukkan fel a dombok mögött a Valutaalap előőrse.
A Hallgatói Hálózat az ELTE Bölcsészettudományi Karán tartotta az új év első fórumát, amelyre természetesen meghívta a társzervezeteket is, de a HÖOK és az Oktatói Hálózat képviselői mellett kivált szerette volna ott látni a kormány embereit: jelesül a miniszterelnököt, minisztereivel és államtitkáraival együtt.
 
Két nappal az Alkotmánybíróság ítéletének nyilvánosságra kerülése előtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közölte, hogy bármi legyen is a verdikt, a már eddig nyugdíjazott és a majd az év második felében sorra kerülő bírák nem kapják vissza pozícióikat – ha jogorvoslatra tartanak igényt, indítsanak munkaügyi pereket.
 
A múlt hét csütörtökön még azt írtam, hogy talán hónapok, vagy csak hetek vannak hátra Magyarország bóvlivá minősítéséhez, és akkor eljön az ítélet napja. Mármint az Orbán–Matolcsy-féle „nem szokványos” gazdaságpolitika felett kimondott ítéleté. Tévedtem. A nemzetgazdasági miniszter még aznap bejelentette, hogy tárgyalási kérelemmel fordul az IMF-hez. És ezzel lezárult a tizennyolc hónapos szabadságharc.
 
Orbán Viktor legutóbbi parlamenti felszólalásában mintegy összefoglalta, mit gondol az új alaptörvény megalapozottságáról, legitimációjáról és jellegéről. Előadását csak a frakcióvezetői hozzászólásokra adott kormányfői viszontválasszal együtt érdemes értelmezni, minthogy abban Orbán a maga módján válaszolt a főként Schiffer András megfogalmazta alapvető ellenvetésekre.
Nem mondhatjuk, hogy a magyar társadalom osztatlan felháborodással rea-gált arra a napilapcikkre, amely legutóbb lényegében a romák „jelentős részének” likvidálására szólította fel olvasóit.
 
Visszaszólt a miniszterelnöknek az Alkotmánybíróság elnöke. Eleddig ez nem fordult elő; holott lett volna épp elég alkalom és indok az elmúlt több mint két évben arra, hogy a kormányfő személyes állásfoglalásait épp a jogállam képviseletében elutasítsák, hiszen Orbán úgy a parlamentben, mint számos nyilatkozatában, beszédében rendre kiállt nemcsak nyilvánvalóan „unortodox”, hanem az európai alkotmányosság normáival és szellemiségével összeegyeztethetetlen törvények mellett.
 
2007-ben, még ellenzéki korában, Orbán Viktor támogatta, hogy a MÁV Cargo privatizációja után a dolgozók kapjanak részesedést a befolyt eladási árból. Miért épp ezt ne támogatta volna a Fidesz elnöke, ha egyszer minden olyan munkavállalói követelést magáénak vallott, ami a Gyurcsány-kormány helyzetét nehezíthette, viszont hálás visszhangra találhatott a lakosság körében?
 
Ötven kilométert gyalogolt egyetlen éjszaka alatt, hogy a fővárosba érve átadja petícióját a miniszterelnöknek. Több mint száz szimpatizánsa végigkísérte az úton, amely egy edzett távgyaloglónak talán meg se kottyan, de aki nincs folyamatos edzésben, annak bizony rendkívüli kihívás. De hát épp ez volt a szokatlan menetelés célja: megmutatni, hogy a tüntetőleg Pestre hozott kérelmet is kívételes helyzet diktálta.
Hogyan lehetséges, hogy egy komoly kormányzat január végéig sem képes megjelölni, ki tölti majd be alig több mint egy hónap múlva a jegybank elnöki posztját? Miután minálunk most így áll a dolog, tudomásul kell vennünk, hogy Magyarországot bizony komolytalanul kormányozzák.
 
A Londonból hazatérő spor­tolók és nézők nemcsak az olimpia szervezettségéről, eseményeinek tökéletes lebonyolításáról, hanem az angolok viselkedéséről is elragadtatottan beszélnek. Teli a média a házigazdák többszólamú dicséretével; egyre-másra arról olvasunk és hallunk, hogy a lelátók közönsége milyen sportszerűen, bőrszínre és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül ismerte el, s ünnepelte a győzteseket akkor is, ha azok történetesen nem brit színekben indultak.
 
Jó ideje megfigyelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki expozéi­nál sokkal érdekesebbek és több szempontból is figyelemre méltóbbak a parlamenti frakcióvezetők reagálásaira adott válaszai. Míg a kormányfő napirend előtti felszólalásai jobbára „elvi iránymutatások” meg „termelési értekezletek” régről ismert szellemében fogannak, és írott anyagot, de legalábbis bő vázlatot követnek, addig a spontán replika már csak jellegéből következően is szabadabb fogalmazásmódot enged.
 
Senkit nem lephetett meg, hogy a kétharmados parlamenti többség által elfogadott egypárti alkotmány  – a médiatörvény körüli nemzetközi botrány után és ahhoz szorosan kapcsolódva – újabb erős külföldi ellenérzéseket keltett. Az orbáni alaptörvény ugyanis hasonló szellemben fogant, mint a véleményszabadság korlátozására létrehozott jogszabály, és ezt sajtóorgánumok és politikusok egyaránt megértették.
 
Az LMP szakadása feltétlenül rossz hír a demokratikus ellenzék számára, mert bizonytalanná teszi az ökopárt sorsát; következésképp a vele való választási együttműködés lehetőségét is.
 
A magyar diplomaták rendes, évente megtartott külügyminisztériumi értekezlete tudvalevően arra való, hogy a mindenkori miniszterelnök eligazítsa az egybegyűlteket mindazokban az aktuális témákban, amelyek kapcsán a kormány álláspontját külföldön képviselniük kell.
 
Sajátos kommunikációba kezdett a kormánypárt, illetve némely „neve elhallgatását kérő befolyásos politikusa”. Különféle megfejtéseket szivárogtatnak ki a sajtónak Orbán Viktor céljairól, álláspontjáról, várható magatartásáról az IMF-fel folytatandó tárgyalások kapcsán.
 
Előre látható volt, hogy ez nemsokára bekövetkezik. Ami kedd este Gyöngyöspatán történt – vagyis, hogy a faluba visszaszivárgó szélsőséges szabadcsapatok a rendőrség orra előtt verekedést provokáltak a romákkal –, arra bizton számítani lehetett, hiszen jó ideje nyilvánvaló, hogy az eddigi szélsőjobbos masírozások és hecckampányok célja az erőszakos konfliktusok kirobbantása.
A bécsi Burgtheater igazgatója azt írja Balog Zoltánnak, hogy felkeltette a figyelmét egy sor olyan kultúrpolitikai intézkedés, amelyet tárcája az elmúlt évben tett, s ezért ő, Matthias Hartmann hat, hozzá közel álló művésszel együtt úgy döntött, nyílt levélben fordulnak a miniszterhez.
 
Nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ügyben kialakult vitának – mondta Orbán Viktor hétfőn, miután már a fél világot az foglalkoztatta, miként fordulhatott elő, hogy Budapest kiadta Azerbajdzsánnak azt a nyolc éve börtönben lévő hadnagyot, aki még 2004-ben, egy nemzetközi tanfolyamon brutálisan, álmában gyilkolta meg örmény tiszttársát.
Az év végi hírdömpingben mintegy mellékesen, majdhogynem lábjegyzetben jelent meg egy-két orgánum felhozatalában az a szűkszavú beszámoló, ami pedig valójában akár az utóbbi hónapok negatív szenzációja is lehet. Történt ugyanis, hogy múlt év december 30-án az igazságügyi minisztérium egyik államtitkára, Szabó Erika váratlanul megjelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egyébként már nyilván elhagyatott hivatalában (tudniillik az intézmény 2012.
 
A mai Magyarországon az embert mindinkább hatalmába keríti az érzés, hogy az intézményesített idiotizmus világában él. Egyfajta speciális bolondokházában. Ahol a legtöbben a kiszolgáló személyzet tagjaiként működünk – alkalmazottai vagyunk az államnak, amelyet olyan politikusok irányítanak, akik egyszersmind az ápol­tak szerepét játsszák.
A parlament tavaszi ülésszakának megnyitóján a miniszterelnök napirend előtt szólalt fel a T. Házban.
 
Normális országokban egy gazdasági profilú szakminisztérium sok mindent tehet a termelés és a termelők érdekében. Egyvalamit biztosan nem: nem szervezhet kartellt. Mert ez törvényellenes, kimeríti a gazdasági bűncselekmény fogalmát.
 
A kérdés a legkevésbé sem szónoki. Hogy a Fidesz-kormánynak fogalma sem volt, mihez kezd a hatalomátvétel után a szakpolitika frontjain, az nagyon hamar kiderült - hiszen minden energiáját felemésztette a demokratikus intézményrendszer megszállása, illetve az alkotmányos garanciák törvényerőre emelt lebontása -, de arra azért senki nem számított, hogy egy év elteltével is nagyobb lesz a káosz, mint korábban bármikor.
Az LMP-ből minap kivált platform Párbeszéd Magyarországért néven párttá alakult.
 
Tusnádfürdő szelleme mindig megihleti az anyaország jobboldali politikusait. Retorikai életművének némely jeles darabját maga Orbán Viktor is ott szokta volt előadni az erdélyi fiataloknak, de úgyszintén rendszeres fellépő Németh Zsolt külügyi államtitkár, és korábban, még ellenzékiként megfordult a nyári szabadegyetemen a Fidesz számos korifeusa.
 
Fellegi Tamást ugyan pénzügyminiszterként aposztrofálta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója, amikor azt mondta a CNN televíziónak, hogy várja már a vele folytatandó eszmecserét, de hát mi tudjuk, hogy a magyar kormány által kijelölt főtárgyalónak valójában nincs tárcája. Minthogy arról, ami volt neki – nevezetesen a fejlesztési –, nemrég lemondott.
 
Ez a kormánypárt és ez a kabinet makacsul nem akar valamit megérteni. Nevezetesen azt, hogy a rendszerváltás alapvető célja, értelme és eredménye a jogállam megteremtése, következésképp a jogbiztonság garantálása volt. Ez örökér-vényű posztulátuma a nyugati típusú, plurális demokráciának, amelytől nem lehet anélkül megfosztani, hogy a rendszeren ne kerekedjen felül az anarchia – mégpedig a kormányzati anarchia, a közjogi káosz.
Kommunikációs akciósorozatba kezd hamarosan a kormány; minden háztartás kap egy tájékoztató füzetet az elmúlt két és fél év sikereiről, aztán folyamatosan jönnek majd az újabb és újabb plakát-és médiahirdetések, amíg a máris több mint egymilliárdos keretből futja.
 
Figyelemre méltó, terjedelmes interjút közöl a Népszabadság hétfői száma az Állami Számvevőszék elnökével. Kovács Árpád a jövő évi költségvetésről, a kormány ismert tervezetének reális lehetőségeiről beszél.
 
Miután az Európai Unió Bizottsága megindított három kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, olvasni lehet olyan jogi szakvéleményeket is, amelyek szerint ez kifejezetten előnyös helyzetet teremt a kormány számára, hiszen így végre csakugyan konkretizálódtak az unió kifogásai, egyszersmind pedig le is szűkült azok köre; következésképp, ha Orbánék most konstruktív magatartást tanúsítanak, elkerülhetik, hogy az európai alapértékek veszélyeztetése címén további felelősségre vonással kelljen szembenézniük.
 
A hét elején kormányzati diadalként jelentették be, hogy megvettük az „oroszoktól” – közelebbről a Szurgutnyeftyegaz nevű, tudvalevően Putyinhoz közel álló olajcégtől – azt a Mol-pakettet, amire oly régen fájt a „stratégiai” jelentőségű magyar vállalat foga.

Üzlet

Higgadtan kell védenünk a magyar érdekeket - mondta a miniszterelnök nemrég a parlamentben. Ennek a kijelentésnek mintegy illusztrációjaként jelent meg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung Orbán-interjúja, amelyben a magyar kormányfő felettébb higgadtan azt kérdi, vajon „ki választotta meg az Európai Bizottságot? Hol van a demokratikus legitimációja? És kinek tartozik felelősséggel az Európai Parlament?"

Belföld

 
Varga kérte, Rogán teljesítette. Rövid úton elintézték egymással, hogy e hét hétfőjén a parlament ne fogadja el a jegybanktörvény módosítását. Mert ha ez megtörténik, Varga Mihály újdonsült főtárgyalóként már aligha teheti hasznossá magát. Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap ugyanis múlt héten megüzente, hogy a legutolsó indítvány sem elég a hitelszerződésről megkezdendő diskurzushoz. Amit egyébként a kormány házatáján jó ideje tudtak, csak megpróbáltak úgy tenni, mintha nem tudnák.
 
Ott ül a magyar parlament páholyában Neelie Kroes, a médiaügyekért felelős EU-biztos, és figyeli, amint a képviselők – pontosabban a kormánytöbbség – megszavazza a médiatörvénynek mindazokat a módosításait, amelyekhez az unió ragaszkodott. És amelyekről múlt év de-cemberében Orbán Viktor még hallani sem akart, amelyeknek lehetőségét még később is heteken át tagadta az igazságügy-miniszter, a miniszterelnöki szóvivő és a kommunikációért felelős államtitkár.

Háttér

„Sokkal több letartóztatás lesz, és még több bizonyíték kerül majd napvilágra a korrupcióról” – így kommentálta a Heteknek az utóbbi napok Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel kapcsolatos eseményeit a Nemzetközi Sportbiztonsági Központ illetékes részlegigazgatója.
Kibontották hát a várva várt „csomagot”. Hogy kiét? Alighanem Orbán Viktorét, de a miniszterelnök, aki egyébként két utóbbi, úgynevezett évértékelő beszédében – a Millenárison, majd a Parlamentben – erő­teljes hangsúlyokkal vállalta fel az ország  „újjáalakításának” programját, ezúttal, mint azt korábban bejelentette, Matolcsy Györgyre testálta a részletek ismertetését.

Külföld

Szörnyülködik a világsajtó, szörnyülködnek a politikusok Európában és Amerikában - Kadhafi löveti és bombáztatja a saját népét. A képek, amelyeket a hírügynökségek küldenek csakugyan borzalmasak, és az áldozatok száma egyre nő; Líbia diktátora nem adja fel hatalmát, inkább zsoldosokat bérel, és mindenáron megkísérli leverni a felkelést. A Nyugat mintha nem erre számított volna.

Sport

Sorozatos „cikizések", lesajnáló nyilatkozatok, cinikus internetes ellenkampány sem vette el Tim Tebow kedvét attól, hogy a profi sporttal járó dicsőséget hite népszerűsítésére is felhasználja.  A 24 éves amerikai futballjátékos az utóbbi hetekben alaposan rácáfolt a korábban őt inkább megmosolyogtatóan lelkesnek, mintsem tehetségesnek tartó szakemberekre. Beugró emberként bejuttatta a Denver Broncost a rájátszásba, ahol a tavalyi Super Bowl-döntős Pittsburg-öt búcsúztatta egy filmbe illő mérkőzésen.

Oldalak