Mészáros Tamás cikkei

Vélemény

 
A köztársasági elnök lemondásával túljutottunk a mind kínosabb Schmitt-ügyön, de az esetnek – ha lehet egyszerűen csak így nevezni ezt a hónapokig húzódó szappanoperát –, kínálkoznak mélyreható tanulságai.
A Hallgatói Hálózat az ELTE Bölcsészettudományi Karán tartotta az új év első fórumát, amelyre természetesen meghívta a társzervezeteket is, de a HÖOK és az Oktatói Hálózat képviselői mellett kivált szerette volna ott látni a kormány embereit: jelesül a miniszterelnököt, minisztereivel és államtitkáraival együtt.
 
Minthogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke az előző években is folyamatosan kemény bírálatokkal illette az akkori kormányok egészségpolitikáját, hitelt kell adnunk mai véleményének, amikor hasonlóképp elégedetlen az Orbán-kabinettel. Éger István most egyenesen azt állítja, hogy a Semmelweis-tervet vissza kell vonni, mert az alkalmatlan az egészségügyi ellátás javítására, de még szinten tartására is.
 
Jövő hétfőn nevezi meg köztársasági elnökjelöltjét a Fidesz. Még castingolnak, írja a sajtó, mintha csakugyan olyan meghatározó kérdés volna, hogy Kövér László vagy Áder János lesz-e a befutó.
Nem mondhatjuk, hogy a magyar társadalom osztatlan felháborodással rea-gált arra a napilapcikkre, amely legutóbb lényegében a romák „jelentős részének” likvidálására szólította fel olvasóit.
 
Kaptunk egy jó, meg egy rossz hírt. A jó az, hogy Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvassa a Financial Timesot. A rossz pedig: hogy olvasói levelet ír a lapnak, ha nézete szerint a Financial Times bírálja a magyar kormányt. Persze, nem feltétlenül magának a levélírásnak a ténye hiba, bár erősen kétséges, vajon kell-e a politikai folyamatokat, avagy helyzeteket ismertető, azokat netán kommentáló újságcikkekre az érintett kormányoknak válaszdolgozatokban reagálniuk.
 
A kormányfő mintha tesztelné a forintot. Azt figyeli, mikor szakad be a már most is kedvezőtlen árfolyam. Erre minden esély megvan, hiszen embereivel együtt egy szépen összehangolt kommunikációs akció keretében kétnaponta elmondják, hogy márpedig az IMF-hitelnek nem lehetnek politikai feltételei.
Hogyan lehetséges, hogy egy komoly kormányzat január végéig sem képes megjelölni, ki tölti majd be alig több mint egy hónap múlva a jegybank elnöki posztját? Miután minálunk most így áll a dolog, tudomásul kell vennünk, hogy Magyarországot bizony komolytalanul kormányozzák.
 
Aligha vigasztalhat bennünket, hogy együtt hanyatlunk a Nyugattal, amelyet Orbán Viktor már-már eltemetett. De mindig sejthettük, hogy ha Németország gazdasági növekedése az eddigi szárnyaláshoz képest csökken, azt csúnyán megérezzük, mert visszaesik az exportunk. Tudhattuk, hogy a svájci frank erősödése elvonja a hazai források jórészét, és nem volt titok az sem, hogy amennyiben az amerikai termelési adatok nem javulnak tetemesen, tovább zuhannak az európai tőzsdék is.
 
Rákényszerültünk erre a gazdasági pályára – mentegette egyetemisták előtt a kormány bizonyítványát Kövér László –, mert ha az Európai Unió a Fidesz hatalomra kerülése után megengedte volna, hogy a jobboldali kurzus eltérjen az előző kabinet által vállalt, de – úgymond – hamis adatokra épített hiánycéltól, akkor nem kellett volna unortodox módszerekhez nyúlni. Amire finoman azt mondhatjuk: a házelnök több mint aggályos helyzetelemzése meglehetősen eltávolodott a valóságtól.
 
Az LMP szakadása feltétlenül rossz hír a demokratikus ellenzék számára, mert bizonytalanná teszi az ökopárt sorsát; következésképp a vele való választási együttműködés lehetőségét is.
 
Múlt héten ugyanitt arról írtam, hogy vége a „matolcsyzmusnak”, a kormány gazdaságpolitikája megbukott, a friss adatok szerint leállt a mégoly szerény növekedés is. Azóta ebben a tárgykörben két fontos nyilatkozat került nyilvánosságra. Először a miniszterelnök állt a kamerák elé, és minden további nélkül az euróválságnak tudta be a magyar gazdaság nehézségeit.
 
Úgy tűnik, a kormányzati kommunikáció új értelmezési keretbe próbálja foglalni Orbán Viktor uniós hadjáratának eddigi történetét. Egyfelől igyekszik bagatellizálni az eddig már megtett, valamint a majdan következő engedményeket, másfelől kitartó, szívós konzultáció eredményének akarja feltüntetni, hogy elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal kezdendő hiteltárgyalások elől.
A bécsi Burgtheater igazgatója azt írja Balog Zoltánnak, hogy felkeltette a figyelmét egy sor olyan kultúrpolitikai intézkedés, amelyet tárcája az elmúlt évben tett, s ezért ő, Matthias Hartmann hat, hozzá közel álló művésszel együtt úgy döntött, nyílt levélben fordulnak a miniszterhez.
 
Igen, tényleg nincs vége. Pedig minden jel arra mutat, hogy sürgősen be kellene fejezni. Hogy elég volt az IMF, a Valutaalap, a hitelminősítők és a minden rendű-rangú „tőzsdecápák” ellen folytatott verbális hadjáratból, mert ezek a folyamatos kormányzati kirohanások semmit nem segítenek rajtunk, viszont nemsokára szükségünk lehet a nemzetközi szervezetek segítségére. Felelős közgazdászok mielőbb alapvető koncepcionális változást sürgetnek a magyar gazdaságpolitikában.
 
Több mint figyelemreméltó interjút közölt Pokorni Zoltánnal a hétfői Népszabadság. Ez a beszélgetés annak ellenére drámai, hogy a Fidesz alelnöke és oktatáspolitikai szakértője igyekszik kerülni a kiélezett fogalmazásmódot. De talán épp ezáltal támad olyan érzésünk egyes passzusok olvastán, hogy az oktatási rendszerben történő változások sokkalta károsabbak, mint az eddigi híradásokból kitetszik.
A parlament tavaszi ülésszakának megnyitóján a miniszterelnök napirend előtt szólalt fel a T. Házban.
 
Orbán Viktorról, Magyarország miniszterelnökéről kiderült, hogy még ellenzéki pártvezetőként, a 2006-os választási kampányban megfontoltan hazudott a nyilvánosság előtt. Közben legalább ilyen megfontoltan, diplomáciai csatornákon igyekezett értésére adni a külföldnek: „Ne figyeljenek arra, amit azért mondok, hogy megválasszanak.”
 
Félidejéhez érkezett az Orbán-kormány, és ilyen­kor már bízvást számbavehető, milyen eredményeket mutathat fel az ország „újjászervezésében". Választási kampánya során a Fidesz ugyan nem vázolt fel konkrét programot, de amint homályban hagyott, avagy jól titkolt terveire megkapta a biankó-felhatalmazást, csakhamar kiderült, hogy Orbán Viktor lényegében két vonatkozásban fog határozott lépéseket tenni.
Az LMP-ből minap kivált platform Párbeszéd Magyarországért néven párttá alakult.
 
„Ez a gazdaságpolitika működik”– jelentette ki a miniszterelnök, válaszul azoknak a frakcióvezetőknek, akik úgynevezett országvédelmi tervét főként azzal támadták a parlamentben, hogy a kormány politikájának egész gazdasági alapvetése elhibázott. Az ellenzék pártjai egyetértettek abban: hiába vezeti be Orbán Viktor a hatpontos válságkezelő programot, ha az eddigi „vircsafton” nem változtat.
 
Megkérdezte egy internetes portál Lázár Jánost, mit szól ahhoz, hogy pártjának két képviselője védnökséget vállalt egy olyan bálon, amelyen gyűjtést rendeztek Horthy Miklós szobrának elkészítésére. A Fidesz frakcióvezetője meglehetős óvatossággal nyilatkozott a kormányzóról; legmarkánsabb kijelentése szerint Horthy szerepe és személyisége „ellentmondásos".
Kommunikációs akciósorozatba kezd hamarosan a kormány; minden háztartás kap egy tájékoztató füzetet az elmúlt két és fél év sikereiről, aztán folyamatosan jönnek majd az újabb és újabb plakát-és médiahirdetések, amíg a máris több mint egymilliárdos keretből futja.
 
Hajlamosak vagyunk mindenért Orbán Viktort okolni. Persze, az egyszemélyi felelős keresése és megnevezése nem indokolatlan igyekezet: miután sorozatosan azt látjuk, hogy a pártvezér miniszterelnök mindkét funkciójában megfellebezhetetlen hatáskörrel jár el, és döntései az utolsó pillanatban is képesek felülírni akár többhónapos, keserves szakmai egyeztetések eredményét, a Fidesz-kurzus egyetlen ember akarata által meghatározott, demokráciákban példátlanul autoriter politikai szisztémának tűnik. És minden bizonnyal az is.
 
Nem került sor Nyírő József újratemetésére múlt vasárnap Székelyudvarhelyen; egyelőre meghiúsult hát végakaratának teljesítése: a jelenlévők csak egyfajta „megemlékezést" tarthattak. Nem kellett volna így történnie. Ha az 1953-ban, spanyolországi emigrációban elhunyt írót valóban magánszertartás keretében akarták volna most szülőföldjén elhantolni, a kegyeleti aktus aligha borzolja fel a kedélyeket.
Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése kissé mintha elterelte volna a közfigyelmet arról a szintén nem elhanyagolható fejleményről, hogy utóda a nemzetgazdasági miniszter posztján Varga Mihály lett.
 
Nem tudhatjuk, hallottak-e Szaúd-Arábiában arról, hogy a magyar miniszterelnök szavaira – saját bevallása szerint – nem kell odafigyelni. Ha politikai-gazdasági körökhöz eljutott ez a hír, akkor aligha lepődtek meg azon, hogy Orbán Viktor rijádi tárgyalásai során kijelentette: „Teljes átalakításának eredményeként Magyarország egy-másfél éven belül nagyon versenyképes ország lesz.” Persze, amennyiben a szaúdi vezetés netán értesült is a magyar kormányfő vállalt szavahihetetlenségéről, valószínűleg úgy vélte, hogy amit Orbán hazai használatra sajátos erényeként hirdet, azt külföldön talán mégse gyakorolja. Ezért hát megpróbálták komolyan venni a mondandóját.
Amikor a múlt hét csütörtökön fiatal protestálók egy csoportja átmászott a Fidesz székházának kerítésén, hogy megtöltve az udvart, hangosan követelje az akkor még csak tervezett alkotmánymódosítás visszavonását, a kormánypárti Békemenet vezetői fellármázták aktivistáikat.
 
Először is tegyük egyértelművé: Dörner György és Csurka István nem az igazgatói pályázat szakmai elbírálásának eredményeként kerültek az Új Színház élére. Mert a Dörner által jegyzett, de nem is titkoltan Csurka szellemi inspirációjából táplálkozó pályázat színházi szemszögből nem értékelhető.
 
Mint Polt Péter legfőbb ügyész nem kis büszkeséggel megállapította, most először fordult elő, hogy egy kormányfő részt vett az Ügyészség Napjának rendezvényén. És tegyük mindjárt hozzá, eddig az sem volt divat, hogy miniszterelnök jelenlétével tisztelte volna meg a vádhatóság embereinek kitüntetését – kvázi ő adja át az ordókat az arra érdemeseknek.
Nem volt jó napja a magyar kormánynak március 14-én, személyesen a miniszterelnöknek sem. Elébb a Bundestagban folyt egy órán át a vita a Budapesten elfogadott alkotmánymódosításról és annak lehetséges szankcionálásáról, s a témáról szinte ugyanakkor Brüsszelben is tárgyaltak az uniós csúcstalálkozó kormányfői.
 
Nem tudni, miért szakosította a kormánypárt Kósa Lajost fiskális kérdések megválaszolására, sőt, a világ- és a magyar gazdaság helyzetének mondhatni rendszeres elemzésére, hiszen valahányszor csak módja nyílik rá, tanújelét adja, hogy ándungja sincs ehhez a témakörhöz, és szövegeivel hol komolyabb, hol szerényebb károkat okoz. Olykor nemzetgazdasági, olykor politikai természetűeket.
 
Kommunikációs csúcsteljesítményt nyújtott múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök és a Nemzetközi Valutaalappal ezentúl tárca nélküli miniszterként „főtárgyaló” Varga Mihály. Történt, hogy a hetente szokásos reggeli rádióinterjújában Orbán ápertén kijelentette, hogy márpedig nem módosítják a jegybanktörvényt.
Sorra vehetők persze mindazok a szempontok, amelyek alapján lekicsinyelhetjük egy-egy időközi képviselőválasztás jelentőségét, hiszen kétségtelen, hogy általában csakugyan alacsony a részvételi arány, és az eredmény nem tekinthető reprezentatívnak a közelgő országgyűlési voksolásra nézve.
 
Nem kétséges, hogy 2011. október 23-án lezajlott az utóbbi két évtized egyik legjelentősebb politikai megmozdulása. Nem hivatásos politikusok csinálták, hanem politizáló civilek. Ez igen nagy különbség. Mert fájón igaz, hogy a magyar társadalom mindmáig nem tanulta meg véleményének és akaratának közvetlen kifejezési formáit.
 
Azt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt, a parlament szakbizottságának meghallgatásán, hogy ez a válság a kormány várakozásaival ellentétben elhúzódó krízis lesz. Ehhez képest alig két hete a CNN hírtelevíziónak adott interjújában ismert magabiztosságával kijelentette, a válságnak márpedig vége.
Természetesen a legkevésbé sem valószínű, hogy Kopits György írása, amit múlt héten a Wall Street Journal közölt, meg a Nemzet­kö­zi Valutaalap (IMF) szinte ugyanak­kor kiadott jelentése a magyar gazda­ság állapotáról valamiféle összehan­golt akció volna „a kormány lejáratására” – ám egyáltalán nem okozna meglepetést, ha például Kumin Ferenc, a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes állam
 
Érthető, mégsem jó látni, ahogyan jószerével az egész hazai média „rákattant" a miniszterelnöki megbízott rendelte „történelmi" festmény-kollekcióra. Azért nem jó, mert az interjúk, beszélgetőműsorok, elemzések óhatatlanul jelentőséggel ruháznak fel egy lényegét tekintve dilettáns, ízléstelen és elfogadhatatlan kormányzati píárakciót.
 
Mint kiderült, a kormánynak van „kommunikációs irányvonala” a Nyirő-ügyben. Legalábbis utólag. A sorvezető a külképviseletek munkatársainak készült, de természetesen kiszivárgott: a kabinet csupán kegyeleti aktusnak tekinti, hogy Székelyudvarhelyen Kövér László közreműködött a nyilas író újratemetési kísérletében.
Az a kormánypárti állítás, hogy Magyarországot az európai baloldal kitartóan támadja, a legkevésbé sem újdonság; jobboldali közszereplők szinte naponta erre hivatkoznak, ha külföldről szó éri a házuk elejét.
 
Mint az előre látható volt, az Új Színház igazgatói kinevezésének skandaluma nem ért véget azzal, hogy Tarlós István nemrég kijelentette, nem hajlandó magyarázkodni, és a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. A történtek ugyanis túlnőttek a főpolgármesteren.
 
Fárasztó már elviselni a nagyhatalmak különböző személyiségeinek folyamatos kioktatását, panaszolja Kövér László a hét elején megjelent Magyar Hírlap-interjúban, és hozzáteszi, hogy a rendszerváltás előtt „egy kicsit más módszerekkel”, de hasonló mentalitással oktattak ki bennünket egy másik hatalom vezetői. Miután a házelnök ezzel a minden alapot nélkülöző, abszurd párhuzammal indítja a beszélgetést, olvasója azonnal felmérheti, milyen intellektuális színvonalat várhat el a továbbiakban.
Ha eddig nem tudtuk volna, „kétféle fiatal létezik ma Magyarországon” – világosított fel bennünket Kocsis Máté, a kormánypárt szóvivője. Nem, nem arra utalt a Fidelitas országos választmányának ülése után, hogy vannak például fiatal fiúk, meg fiatal lányok – holott ez legalább vitán felüli, kézenfekvő megállapítás lett volna –, ő másként osztotta ketté a magyar fiatalságot.
 
A legnagyobb példányszámú országos napilap e hét kedden megszellőztette, hogy Orbán Viktor nemrég párttársai szűk körében – állítólag – azt mondta, ha jön az IMF, ő elmegy. Malíciával mondhatnánk erre, úgy legyen; nem kétséges, hogy sokan már távcsővel figyelik, mikor bukkan fel a dombok mögött a Valutaalap előőrse.
 
Orbán Viktor legutóbbi parlamenti felszólalásában mintegy összefoglalta, mit gondol az új alaptörvény megalapozottságáról, legitimációjáról és jellegéről. Előadását csak a frakcióvezetői hozzászólásokra adott kormányfői viszontválasszal együtt érdemes értelmezni, minthogy abban Orbán a maga módján válaszolt a főként Schiffer András megfogalmazta alapvető ellenvetésekre.
 
Két nappal az Alkotmánybíróság ítéletének nyilvánosságra kerülése előtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közölte, hogy bármi legyen is a verdikt, a már eddig nyugdíjazott és a majd az év második felében sorra kerülő bírák nem kapják vissza pozícióikat – ha jogorvoslatra tartanak igényt, indítsanak munkaügyi pereket.
Hát mégsem vonultak. Persze, ha a Nemzeti Érzelmű Motorosoknak volnának valódi nemzeti érzelmeik, egyáltalán nem is akartak volna a német neonácik mintájára demonstrálni – se a zsinagóga előtt, se máshol –, minthogy az antiszemitizmus, tévedések elkerülése végett, nem fér össze a nemzeti érzülettel, amely csak tisztességes ember sajátja lehet; tisztességes (magyar) ember pedig nem rasszista.
 
A múlt hét csütörtökön még azt írtam, hogy talán hónapok, vagy csak hetek vannak hátra Magyarország bóvlivá minősítéséhez, és akkor eljön az ítélet napja. Mármint az Orbán–Matolcsy-féle „nem szokványos” gazdaságpolitika felett kimondott ítéleté. Tévedtem. A nemzetgazdasági miniszter még aznap bejelentette, hogy tárgyalási kérelemmel fordul az IMF-hez. És ezzel lezárult a tizennyolc hónapos szabadságharc.
 
Ötven kilométert gyalogolt egyetlen éjszaka alatt, hogy a fővárosba érve átadja petícióját a miniszterelnöknek. Több mint száz szimpatizánsa végigkísérte az úton, amely egy edzett távgyaloglónak talán meg se kottyan, de aki nincs folyamatos edzésben, annak bizony rendkívüli kihívás. De hát épp ez volt a szokatlan menetelés célja: megmutatni, hogy a tüntetőleg Pestre hozott kérelmet is kívételes helyzet diktálta.
 
Visszaszólt a miniszterelnöknek az Alkotmánybíróság elnöke. Eleddig ez nem fordult elő; holott lett volna épp elég alkalom és indok az elmúlt több mint két évben arra, hogy a kormányfő személyes állásfoglalásait épp a jogállam képviseletében elutasítsák, hiszen Orbán úgy a parlamentben, mint számos nyilatkozatában, beszédében rendre kiállt nemcsak nyilvánvalóan „unortodox”, hanem az európai alkotmányosság normáival és szellemiségével összeegyeztethetetlen törvények mellett.
A nagymúltú és most részben felújított jáki templom ünnepélyes átadásán részt vett a miniszterelnök; s mint az utóbbi időben bármilyen kínálkozó alkalommal, ezúttal is kormányzásának sikereit propagálta. Lényege szerint „a kontinens és benne Magyarország” megújulásáról szólt a beszéd, arról, hogy „az életfelfogás középpontjába” vissza kell helyezni „az imádság és a munka hagyományát”.
 
2007-ben, még ellenzéki korában, Orbán Viktor támogatta, hogy a MÁV Cargo privatizációja után a dolgozók kapjanak részesedést a befolyt eladási árból. Miért épp ezt ne támogatta volna a Fidesz elnöke, ha egyszer minden olyan munkavállalói követelést magáénak vallott, ami a Gyurcsány-kormány helyzetét nehezíthette, viszont hálás visszhangra találhatott a lakosság körében?
 
Senkit nem lephetett meg, hogy a kétharmados parlamenti többség által elfogadott egypárti alkotmány  – a médiatörvény körüli nemzetközi botrány után és ahhoz szorosan kapcsolódva – újabb erős külföldi ellenérzéseket keltett. Az orbáni alaptörvény ugyanis hasonló szellemben fogant, mint a véleményszabadság korlátozására létrehozott jogszabály, és ezt sajtóorgánumok és politikusok egyaránt megértették.
 
A Londonból hazatérő spor­tolók és nézők nemcsak az olimpia szervezettségéről, eseményeinek tökéletes lebonyolításáról, hanem az angolok viselkedéséről is elragadtatottan beszélnek. Teli a média a házigazdák többszólamú dicséretével; egyre-másra arról olvasunk és hallunk, hogy a lelátók közönsége milyen sportszerűen, bőrszínre és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül ismerte el, s ünnepelte a győzteseket akkor is, ha azok történetesen nem brit színekben indultak.
Múlt vasárnap két kormánypárti korifeus is megnyilatkozott Magyarország és az Európai Unió viszonyáról. Egyikük sem a félvezetők vagy a kvantummechanika tárgyköréből védte meg a diplomáját; Szájer József a jog, Navracsics Tibor a politológia tudora, utóbbi mai napig is egyetemi oktató.
 
Jó ideje megfigyelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki expozéi­nál sokkal érdekesebbek és több szempontból is figyelemre méltóbbak a parlamenti frakcióvezetők reagálásaira adott válaszai. Míg a kormányfő napirend előtti felszólalásai jobbára „elvi iránymutatások” meg „termelési értekezletek” régről ismert szellemében fogannak, és írott anyagot, de legalábbis bő vázlatot követnek, addig a spontán replika már csak jellegéből következően is szabadabb fogalmazásmódot enged.
 
Előre látható volt, hogy ez nemsokára bekövetkezik. Ami kedd este Gyöngyöspatán történt – vagyis, hogy a faluba visszaszivárgó szélsőséges szabadcsapatok a rendőrség orra előtt verekedést provokáltak a romákkal –, arra bizton számítani lehetett, hiszen jó ideje nyilvánvaló, hogy az eddigi szélsőjobbos masírozások és hecckampányok célja az erőszakos konfliktusok kirobbantása.
 
A magyar diplomaták rendes, évente megtartott külügyminisztériumi értekezlete tudvalevően arra való, hogy a mindenkori miniszterelnök eligazítsa az egybegyűlteket mindazokban az aktuális témákban, amelyek kapcsán a kormány álláspontját külföldön képviselniük kell.
Nem kétséges, hogy a magyar parlamenti tévéközvetítések akárcsak egyetlen órájának megtekintésénél kevés kínosabb, kiábrándítóbb és látszólag haszontalanabb időtöltés van a világon.
 
Sajátos kommunikációba kezdett a kormánypárt, illetve némely „neve elhallgatását kérő befolyásos politikusa”. Különféle megfejtéseket szivárogtatnak ki a sajtónak Orbán Viktor céljairól, álláspontjáról, várható magatartásáról az IMF-fel folytatandó tárgyalások kapcsán.
 
A mai Magyarországon az embert mindinkább hatalmába keríti az érzés, hogy az intézményesített idiotizmus világában él. Egyfajta speciális bolondokházában. Ahol a legtöbben a kiszolgáló személyzet tagjaiként működünk – alkalmazottai vagyunk az államnak, amelyet olyan politikusok irányítanak, akik egyszersmind az ápol­tak szerepét játsszák.
 
Nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ügyben kialakult vitának – mondta Orbán Viktor hétfőn, miután már a fél világot az foglalkoztatta, miként fordulhatott elő, hogy Budapest kiadta Azerbajdzsánnak azt a nyolc éve börtönben lévő hadnagyot, aki még 2004-ben, egy nemzetközi tanfolyamon brutálisan, álmában gyilkolta meg örmény tiszttársát.
A magyar parlament – már jónéhány korábbi korrekció után –, épp ezen a héten zárja le a meglehetős vihart kavart trafiktörvény módosításairól szóló szavazást, vagyis épp, amikor  napvilágra került, hogy eddig talán nem is sejtett méretű céghálózatok épültek ki a koncessziós pályázat nyerteseinek közreműködésével.
Az év végi hírdömpingben mintegy mellékesen, majdhogynem lábjegyzetben jelent meg egy-két orgánum felhozatalában az a szűkszavú beszámoló, ami pedig valójában akár az utóbbi hónapok negatív szenzációja is lehet. Történt ugyanis, hogy múlt év december 30-án az igazságügyi minisztérium egyik államtitkára, Szabó Erika váratlanul megjelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egyébként már nyilván elhagyatott hivatalában (tudniillik az intézmény 2012.
 
A kérdés a legkevésbé sem szónoki. Hogy a Fidesz-kormánynak fogalma sem volt, mihez kezd a hatalomátvétel után a szakpolitika frontjain, az nagyon hamar kiderült - hiszen minden energiáját felemésztette a demokratikus intézményrendszer megszállása, illetve az alkotmányos garanciák törvényerőre emelt lebontása -, de arra azért senki nem számított, hogy egy év elteltével is nagyobb lesz a káosz, mint korábban bármikor.
 
Normális országokban egy gazdasági profilú szakminisztérium sok mindent tehet a termelés és a termelők érdekében. Egyvalamit biztosan nem: nem szervezhet kartellt. Mert ez törvényellenes, kimeríti a gazdasági bűncselekmény fogalmát.
Remélheti-e a kormány, hogy az unió már júniusban kiengedi Magyarországot az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alól? Ha pusztán azt nézzük, hogy a költségvetés hiánya 2012-ben az előírt három százalék alatt maradt, és a folyó évre hasonló eredmény várható, akkor – vagyis pusztán a számok alapján – Orbán Viktor követelése jogos.
 
Fellegi Tamást ugyan pénzügyminiszterként aposztrofálta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója, amikor azt mondta a CNN televíziónak, hogy várja már a vele folytatandó eszmecserét, de hát mi tudjuk, hogy a magyar kormány által kijelölt főtárgyalónak valójában nincs tárcája. Minthogy arról, ami volt neki – nevezetesen a fejlesztési –, nemrég lemondott.
 
Ez a kormánypárt és ez a kabinet makacsul nem akar valamit megérteni. Nevezetesen azt, hogy a rendszerváltás alapvető célja, értelme és eredménye a jogállam megteremtése, következésképp a jogbiztonság garantálása volt. Ez örökér-vényű posztulátuma a nyugati típusú, plurális demokráciának, amelytől nem lehet anélkül megfosztani, hogy a rendszeren ne kerekedjen felül az anarchia – mégpedig a kormányzati anarchia, a közjogi káosz.
 
Tusnádfürdő szelleme mindig megihleti az anyaország jobboldali politikusait. Retorikai életművének némely jeles darabját maga Orbán Viktor is ott szokta volt előadni az erdélyi fiataloknak, de úgyszintén rendszeres fellépő Németh Zsolt külügyi államtitkár, és korábban, még ellenzékiként megfordult a nyári szabadegyetemen a Fidesz számos korifeusa.
 
Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa, aki eddig sem tartozott az Orbán-kormány kedvencei közé, a múlt hét végén interjút adott a bécsi Der Standardnak, és ezzel végképp bizonyította, hogy nevét – bizonyára Rui Tavaressel, az Európai Parlament jelentéstevőjével együtt – a magyar jobboldal méltán iktathatná akár az alaptörvénybe is; természetesen a nemzet európai ellenségeinek egyr
 
Miután az Európai Unió Bizottsága megindított három kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, olvasni lehet olyan jogi szakvéleményeket is, amelyek szerint ez kifejezetten előnyös helyzetet teremt a kormány számára, hiszen így végre csakugyan konkretizálódtak az unió kifogásai, egyszersmind pedig le is szűkült azok köre; következésképp, ha Orbánék most konstruktív magatartást tanúsítanak, elkerülhetik, hogy az európai alapértékek veszélyeztetése címén további felelősségre vonással kelljen szembenézniük.
 
A hét elején kormányzati diadalként jelentették be, hogy megvettük az „oroszoktól” – közelebbről a Szurgutnyeftyegaz nevű, tudvalevően Putyinhoz közel álló olajcégtől – azt a Mol-pakettet, amire oly régen fájt a „stratégiai” jelentőségű magyar vállalat foga.
 
Figyelemre méltó, terjedelmes interjút közöl a Népszabadság hétfői száma az Állami Számvevőszék elnökével. Kovács Árpád a jövő évi költségvetésről, a kormány ismert tervezetének reális lehetőségeiről beszél.
Kim Lane Scheppele professzor igazán nem vádolható azzal, hogy késlekedve reagál a magyar alkotmányossággal kapcsolatos politikai fejleményekre. Már eddig is több ízben alaposan górcső alá vette mindazokat a törvényi változtatásokat, amelyeket a kormány az utóbbi években bevezetett, ezúttal azonban kivételes gyorsasággal elemezte az ötödik alkotmánymódosítás tervezetét.
Történt az utóbbi napokban-hetekben néhány meglepő, aligha előrelátható, vagyis az elemzők által sem kalkulált, legalábbis regionális jelentőségű politikai esemény. Három közülük kivált érdemes lehet megkülönböztetett figyelmünk­re.
 
Mielőtt elutazott Brüsszelbe, hogy biztosítsa az Európai Unió vezetőit a konstruktív tárgyalások iránti elkötelezettségéről, Orbán Viktor videóüzenetben köszönte meg a „békemenet” résztvevőinek, amiért kiálltak Magyarország védelmében. A miniszterelnök em­berei minden jel szerint nemcsak szervezni segítettek ezt a megmozdulást, hanem gondoskodtak a felvonulók létszámának belügyminisztériumi túlbecsléséről is; így aztán Orbán bízvást meghatározhatta az esemény kívételes nagyságrendjét.
 
Azt jósolta évértékelő beszédében Orbán Viktor, hogy a közeljövőben várhatóan „érkeznek még majd” a magyar kormányt érő külföldi bírálatok, különösen az új alkotmánnyal, a gazdaságpolitikával és a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban, de ezeket „rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel” kell állnunk.
 
A parlament őszi ülésszakát a miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyitotta meg, s nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk, Orbán Viktor beszámolóját a jól végzett munka öröme hatja majd át, mondandójának alaphangját a kabinet tevékenységével való elégedettség fogja meghatározni. Nem is csalódtunk. Orbán először is bejelentette, hogy világnemzet lett a magyar.
Amikor a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik vezetője a múlt hét végén az euobserver.com portálon elemezte, miként értékeli az Európa Tanács az emberi jogok és a jogállam magyarországi helyzetéről készült Tavares-jelentést, akkor még nem tudhatta, hogyan fog beszélni ugyanerről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
 
Érthető persze, de korántsem körültekintő, vagy mondjuk inkább úgy: nem elég előrelátó a kormányzati kommunikáció igyekezete, hogy bagatellizálja azokat az engedményeket, amelyeket viszonylag gyorsan meg kell tennie, ha tárgyalóasztalhoz akar ülni az IMF-el. Egyre-másra hangzik el – akár a szóvivőtől, akár államtitkári, avagy miniszteri szinten –, hogy már közel járunk az egyeztetések végéhez, és legfeljebb egy-két részletkérdésben térnek még el a nézeteink.
 
Lényegét tekintve egyszerű kérdést tett fel hétfő délután a parlamentben Harangozó Tamás szocialista képviselő Orbán Viktornak, noha kétségtelenül messziről vezette fel, hiszen emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök a nyolcvanas években még harcolt a diktatúra ellen, ma pedig – mint hivatalos útjai is jelzik – „beteges vonzalmat érez” a keleti önkényuralmak iránt, de végül csak nekiszegezte: „
 
A miniszterelnök úr „elvárja” a rendvédelmi dolgozóktól, hogy „minden körülmények között” a rend pártján álljanak a rendbontókkal szemben – tolmácsolta Szijjártó Péter a szakszervezeti vezetőkkel folytatott kedd reggeli, újfent eredménytelen kormányfői tárgyalások után Orbán Viktor üzenetét.
 
A nyár úgy múlt el a magyar kormány felett, hogy semmiféle érdemi választ nem adott a Nemzetközi Valutaalapnak, amely felhívta a figyelmet a jövő évi költségvetés kétségbevonhatatlan irrealitására. Ennek ellenére a piacok továbbra is abban bíztak, hogy előbb-utóbb sor kerül majd az IMF-fel való megállapodásra, legkésőbb valamikor október-november tájékán.
Tisztázni kellene végre egy hovatovább – legalábbis a médiában – gyakori félreértést az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentés ajánlásaival kapcsolatban. Az újságírók és a műsorvezetők ugyanis előszeretettel kevernek össze, illetve azonosítanak egymással két, valójában különböző bizottság felállítására tett javaslatot.
 
A miniszterelnök úgynevezett évértékelőjével azért nem lehet érdemben foglalkozni, mert a Millenárison nemhogy a múlt évet nem értékelte, de még arról sem ejtett szót, ami épp ezekben a napokban történt. Kedden, a beszéd idején – a szociális krízis jeleként – már úton volt a borsodiak éhségmenete, a múlt héten pedig bedőlt a majd hetvenéves Malév.
 
Tizenhat arab országból több mint kétszáz vendég érkezett Budapestre, hogy a hétfőn kezdődött Arab–Magyar Gazdasági Fórumon tovább ápolja Magyarországgal az eleddig nem kimondottan élénk kereskedelmi kapcsolatokat.
 
Az osztrák bulvárlapban, a Neue Kronen Zeitungban megjelent Orbán-interjúnak Magyarországon jobbára mindenki azzal a kitételével foglalkozik, miszerint a miniszterelnök „nem csinál titkot” abból, hogy kétharmados törvények révén akár a következő tíz kormány számára is lehetetlenné óhajtja tenni mai, saját gazdaságpolitikai koncepciójának későbbi megváltoztatását.
 
Litvániában vizitelt a minap Orbán Viktor, ahol elmondta vendéglátóinak: „Mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot, hogy le tudjuk hozni az államadósságot az 50 százalék alá, ahol már biztonságban érezheti magát az ember.” Vilniusban biztosan hallottak már a magyar miniszterelnök szenvedélyes függetlenségi háborújáról, hiszen jószerével valamennyi európai fórumon eddig is elő
 
Ismét hír lett Szanyi Tibor kijelentéséből, miszerint Gyurcsány Ferenc és stábja szivárogtatta ki annak idején a botránykővé vált őszödi beszédet. Két évvel ezelőtt a szocialista honatya egyszer már hangot adott ennek a véleményének, de állítását sem akkor, sem most nem támasztotta alá semmivel.
 
Miután az LMP kongresszusa –  bár csak kis többséggel – úgy döntött, nem fogadja el az Együtt 2014 mozgalom csatlakozási ajánlatát, az együttműködést már korábban elutasító Schiffer András elégedetten állapította meg, hogy a küldöttek a párt első számú stratégiai céljának ezentúl is az Orbán-kormány leváltását tekintik.
 
Akár mulatságosnak is tekinthető, hogy Szájer József, magyar EP-képviselő, az új alkotmány egyik legfőbb kodifikátora azzal szólta le az Európa Tanács alkotmányügyi tanácsadó testületét, a Velencei Bizottságot, hogy az nem érti a magyar jogrendet, ezért kritizálja az általa vizsgált normaszöveget. Szájer tehát tudatja a világgal, hogy ennek a hozzá nem értő nemzetközi testületnek a véleményét Magyarország nem fogadja el.
 
Az ítélet szerint bűncselekmény történt, elkövetője megkapta büntetését; a bíró indoklása azonban azt is kimondta, hogy a szoborállítás elleni tiltakozás „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.
Külügyi szakértők tollából két publikáció is megjelent a héten a „magyar modellről” – az egyik értékelés az Internationale Politik hasábjain, a Német Külügyi Társaság orgánumában, a másik az amerikai Külpolitikai Kutató Intézet égisze alatt.

Belföld

 
Varga kérte, Rogán teljesítette. Rövid úton elintézték egymással, hogy e hét hétfőjén a parlament ne fogadja el a jegybanktörvény módosítását. Mert ha ez megtörténik, Varga Mihály újdonsült főtárgyalóként már aligha teheti hasznossá magát. Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap ugyanis múlt héten megüzente, hogy a legutolsó indítvány sem elég a hitelszerződésről megkezdendő diskurzushoz. Amit egyébként a kormány házatáján jó ideje tudtak, csak megpróbáltak úgy tenni, mintha nem tudnák.
 
Ott ül a magyar parlament páholyában Neelie Kroes, a médiaügyekért felelős EU-biztos, és figyeli, amint a képviselők – pontosabban a kormánytöbbség – megszavazza a médiatörvénynek mindazokat a módosításait, amelyekhez az unió ragaszkodott. És amelyekről múlt év de-cemberében Orbán Viktor még hallani sem akart, amelyeknek lehetőségét még később is heteken át tagadta az igazságügy-miniszter, a miniszterelnöki szóvivő és a kommunikációért felelős államtitkár.
 
Ha hinni lehet némely jól értesült újságnak, a kormányzati kommunikáció emberei csakúgy elégedettek Navracsics Tibor legutóbbi brüsszeli szereplésével, mint maga a miniszterelnök, aki kifejezetten sikeresnek tartotta helyettese fellépését. Mégpedig azért, mert – mint meg nem nevezett forrását idézi egy lap – Navracsics „partnere volt Kroes médiaügyi biztosnak”. A világért sem szeretnénk kedvét szegni a nyilatkozó szakértőknek, de ez a „kifejezett” sikerérzés alighanem megint csalóka önszuggesztió eredménye.

Külföld

Szörnyülködik a világsajtó, szörnyülködnek a politikusok Európában és Amerikában - Kadhafi löveti és bombáztatja a saját népét. A képek, amelyeket a hírügynökségek küldenek csakugyan borzalmasak, és az áldozatok száma egyre nő; Líbia diktátora nem adja fel hatalmát, inkább zsoldosokat bérel, és mindenáron megkísérli leverni a felkelést. A Nyugat mintha nem erre számított volna.

Háttér

Kibontották hát a várva várt „csomagot”. Hogy kiét? Alighanem Orbán Viktorét, de a miniszterelnök, aki egyébként két utóbbi, úgynevezett évértékelő beszédében – a Millenárison, majd a Parlamentben – erő­teljes hangsúlyokkal vállalta fel az ország  „újjáalakításának” programját, ezúttal, mint azt korábban bejelentette, Matolcsy Györgyre testálta a részletek ismertetését.

Sport

Sorozatos „cikizések", lesajnáló nyilatkozatok, cinikus internetes ellenkampány sem vette el Tim Tebow kedvét attól, hogy a profi sporttal járó dicsőséget hite népszerűsítésére is felhasználja.  A 24 éves amerikai futballjátékos az utóbbi hetekben alaposan rácáfolt a korábban őt inkább megmosolyogtatóan lelkesnek, mintsem tehetségesnek tartó szakemberekre. Beugró emberként bejuttatta a Denver Broncost a rájátszásba, ahol a tavalyi Super Bowl-döntős Pittsburg-öt búcsúztatta egy filmbe illő mérkőzésen.

Oldalak