Kereső toggle

Toszkánai színek, ízek, élmények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Volterra óvárosa

Toszkánát senkinek sem kell bemutatni, ám ez a régió több, mint reneszánsz városok, romantikus tájak sokasága, és nem is csak egy kipipálandó divatos nyaralási cél. Ezeknél jóval több: a figyelmes szemlélőnek csodákat mutat, emlékeztet az élet szeretetére, megnevettet, bölcsességre tanít, alázatra int, miközben mennyei ételekkel kényeztet.

Itália talán legszebb, legikonikusabb régiója a művészetek, a divat és az irodalom „fellegvára”. Igaz, ehhez olyan személyiségek, nagy nevek is kellettek, mint például Leonardo da Vinci, Dante, Boccaccio, Puccini, Gucci, Ferragamo, Botticelli, Michelangelo, Zeffirelli, Giotto, Petrarca és Bocelli. Közismert, hogy Toszkána bővelkedik olyan különlegességekben is, mint például a ferde tornyáról híres Pisa, a kulturális kincsekkel teli Firenze és a Chianti borvidék, melyek egész évben vonzóvá teszik. Ám érdemes letérni a „kötelező” és jól ismert turistautakról, és felfedezni kevésbé ismert kincseit is, melyek nemcsak az írókat, a festőket és a filmeseket ihlették meg, hanem a nagy utazókat is. Mi sem vágytunk nagyvárosba, inkább a vidéki tájat és a kisebb településeket céloztuk meg.

Az autópályát elhagyva – bár megváltozik az utak minősége, néhol kissé döcögőssé válik – szinte fellélegzünk. Hirtelen életre kelnek a képeken, festményeken oly sokszor látott harsogó zöld színek, hullámzó lankák, aranysárga búzaföldek, napraforgómezők, magasba törő ciprussorok. Itt nem siet senki, az összhatás lenyűgöző: egyszerre nyugtató és felemelő. Óriási, hogy milyen mennyiségben és hányfajta színben vannak itt a leanderek, több helyütt még az utak elválasztó sávjában is azt ültettek. Tovább színesítik a képet a kanyargós utak melletti szénabálák és persze a kóbor macskák. A tartomány másik jellegzetessége, hogy szinte minden dombon áll egy kisebb vagy nagyobb kőház, amolyan tanyaféle. Bár ezek nagy részét felújították, mégis meghagyták a rusztikus fagerendákat, kőfalakat és szépen gondozott kertjeikben több helyütt medencében lubickolnak a turisták.

Négy különleges kisváros

Puccini szülővárosa, Lucca egy megkapóan csendes, középkori kisváros. Impozáns, reneszánsz falával és a benne rejlő csodás városközponttal, megannyi különleges épülettel. Ovális formájú főterén érdemes kicsit elidőzni egy finom kávét szürcsölve – nem mindennapi élmény ugyanis bepillantani a helyiek szokásaiba és mindennapjaiba.

Volterra szintén egy gyönyörű, etruszk alapítású városka. Az óváros zegzugos utcáinak évezredes köveit koptatva könnyű belefeledkezni a látványba, és elveszteni az időérzéket. Miután a környező vidék gazdag ásványi anyagokban – főleg timsóban és alabástromban –, az alabástromfaragás a településen ősi mesterség. Számtalan üzlet kínálja portékáit: gyönyörű kerámiákat, alabástromtárgyakat, ízlésesen megmunkált toszkán bőrárut – utóbbi illata a szűk utcán keveredik a toszkán szalámi, sajt és zamatos bor illatával.

A dombra épült San Gimignano 14 égbe törő tornya már messziről kitűnik, bár a valaha létezett 72-höz képest ez elég csekély mennyiség. Ennek ellenére a tornyok városában, a „középkori Manhattan”-ben egy időutazás részesei lehettünk: mintha egy középkori film díszletei tárultak volna elénk az óváros fallal körülvett macskaköves utcáin, sikátorain. Akár a tornyok valamelyikéről, akár az utcákról tekintettünk is a messzeségbe, az ezüstösen csillogó olajültetvények és vibrálóan zöld szőlőskertek tengerét láttuk. 

Puccini szülőhazája, Lucca

Bár a három összefüggő domb tetején elterülő Siena – mely kereskedők és bankok kedvelt székhelye volt egykor – viszonylag nagyobb város (kb. 55 ezer fős), de a régió középpontjában helyezkedik el, így megkerülhetetlennek tartottuk. Elvégre kagyló alakú terének speciális lejtése tényleg az egyik legkülönlegesebb Európában: a Piazza del Campo napsütésben a legszebb, ahogy a fény játszik a barna köves épületeken. A tér nyaranta helyet ad a Paliónak, a világ leghíresebb városi lovasversenyének. Ugyan sok a turista, mégsem éreztük nyomasztónak, talán a tágas terek miatt.

Megcsodáltuk híres szökőkútját, a Fonte Gaiát, és a Városházát, mely Olaszország egyik legszebb gótikus épülete. A pazar kilátás mindenért kárpótolt, miután megmásztuk a Torre del Mangia harangtorony 400 lépcsőjét.

Val d’Orcia és a tengerpart

Sienát elhagyva déli irányban megint a zöldessárga dombok között találtuk magunkat. Ezt a vidéket egyébként belengi valamiféle megfoghatatlan időtlenség, ami együtt hullámzik a lágy esésű dombok fölötti reggeli párával. Bár Val d’Orcia (Valdorcia) nagy része kopár, mégis itt születnek a legszebb fotók, rengeteg festőt megihletett. A tipikus táj nemzeti parkként védett, 2004-ben lett az UNESCO Világörökségi Listájának része. Csodás kis falvak, pazar kastélyok és egyszerű parasztházikók díszítik a tájat. Amúgy sokféle szálláshelyet, az egészen egyszerű kőházaktól az extrákkal felszerelt villákig – pénztárcától függően – lehet találni. Erre a vidékre jellemző a „tanyasi” turizmus, az agriturismo: ezen szállások legtöbbje a mezőgazdaságból nőtte ki magát, sok ilyen szálláshely mellett még mindig folyik a földművelés. Érdemes egy-két faluba is betérni – szinte kedves ismerősként üdvözölnek mindenkit –, és megkóstolni a helyi illatos finomságokat. Kiderült, hogy itt az élet tényleg szép és mézédes…

A régió kb. 300 kilométeres tengerpartján a strandok jellemzően fehérhomokosak, míg délebbre főleg sziklásak. A türkiz színű Tirrén-tengerben jólesett megmártózni, de tegyük hozzá: a jó minőségű, többnyire kék zászlós strandjai ellenére ez a vidék nem a strandolós nyaralásról híres, ezért szerencsére általában tömeg sincs. Viszont a tengerparton a szállásárak borsosak.

Toszkán emberek és napsütötte ízek

Adatok szerint a világ leghosszabb életű népei közé tartoznak a toszkánok: a férfiak születéskor várható élettartama 79,6, a nőké 84,7 év. Ez egyrészt a mediterrán étrendnek, mindenekelőtt az itt bőven termő olívának és a zöldségekben gazdag táplálkozásnak köszönhető. Másrészt alacsony a dohányzók, az elhízottak aránya, és legalább ennyire fontos a tiszta levegő, amely már gyermekkortól magasabb életminőséget biztosít. Harmadik tényezőnek tartják, hogy az idős emberek sokkal kevésbé vannak egyedül, mint a világon általában, jellemzően nagyon erős itt a közösségi szellem. A lakosság töredéke koncentrálódik csak nagyobb városokba, a többség kisebb településeken él, ahol hagyományosan jobban törődnek egymással. 

Val d’Orcia

A toszkánok büszkék a történelmi múltjukra, ugyanakkor folyamatosan elégedetlenek önmagukkal és az őket körülvevő világgal. Van önkritikájuk, de sikerült megőrizniük a gyermeki rácsodálkozás képességét. Kitartónak tartják őket, még az érzelmeikben is, és ezzel együtt erős a szabadságvágyuk. Általában két témában nincs pardon: a futballban és a konyhaművészetben. Mivel itt a természet igen bőkezűen mérte javait, nem véletlen, hogy már az ókori Róma is fő kenyérkosarának tekintette Toszkánát. A lankás dombokat több ezer éve művelik, földje rendkívül termékeny: olajfaligetek, búzamezők, gyümölcsösök és legelők váltakoznak. Gasztronómiájuk ékes példája annak, hogy lehet az egyszerűségből minőséget, a szegénységből erényt, a háztájiból pedig kézművességet kovácsolni. Például a Val d’Orcia pusztáin legelő birkák fűszerezett sajtja, a pecorino mára igen kedvelt és keresett termékké nőtte ki magát világszerte.

Konyhájukat az itt termő növények sokszínű, de sohasem pazarló, alázatos felhasználása jellemzi. Mindennek az alapja az olívaolaj, a kenyér, a gombák (szarvasgomba), a hüvelyesek, a zöldségfélék és a húsok – ezekből a kiváló alapanyagokból készülnek rusztikus, hagyományos ételeik. Ugyanakkor kreatívak, újítanak, variálnak is, ilyen többek között a Pollo al limone, vagyis a citromos csirke. Egyébként desszerteknél vagy italoknál (Limoncello) is nagy szeretettel használják a frissítő citromot.

Toszkána az olasz fagyikészítés egyik fellegvára is. Nem hagyhattuk ki a világbajnok fagylaltmester, Sergio Dondoli több ízben is díjnyertes fagyijait, melyet San Gimignanóban a Gelateria di Piazzában gombócoz. Azért, hogy biztosítsa a megfelelő minőséget, a fagyi legfontosabb alapanyagát, a tejet saját gazdaságából szerzi be – amit 10 boldog tehene biztosít. A kínálat rendkívül széles, több mint 70 féle ízből választhatunk: például a Crema di Santa Fina, ami egy sáfrányos, fenyőmagos fagylalt; a Dolce Amaro: grapefruittal és gyöngyözőborral; de kivételes az olívabogyós is. Az élmény leírhatatlan és viszonylag nem is drága: 4 euróért kapunk 3 hatalmas gombócot. Az árus szerint vannak, akik kimondottan csak ezért a fagylaltért utaznak egészen Toszkánáig… Buon viaggio!

Olvasson tovább: