Kereső toggle

Állatmese felnőtteknek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Riszálom úgyis, úgyis” – ezzel röviden összegeztük is a Madagaszkár című
rajzfilm második részének lényegét. A továbbiakban jöhet a kiegészítés.

Az emberek és az ő gyermekeik kijönnek a moziból, és csalódottan álldogálnak
még egy kicsit, mielőtt végleg elhagynák a helyszínt. Látták egy nagyon jó film
gyenge folytatását: többszálú cselekménye nehezen érthető, és hemzseg az obszcén
poénoktól. Mintha a DreamWorks stábja másfél órát férfiasan elhumorizált volna a
saját szórakoztatására, és készítettek egy jó kis felnőtteknek szóló rajzfilmet,
ügyelve a profi látványvilágra, amelyre mellesleg a gyerekeket is elvárják. A 12
éves korhatár ülne, mivel a kisebbek garantáltan nem értenek belőle sokat. A
transzvesztita mosómaci vagy a bronxi állatkert tánckara egészen másfajta
karaktereket mintáz, mint az előző rész megmosolyogtató állatsereglete, bár a
rezignált pingvinek most is viszik a pálmát.

A történet dióhéjban: az Oroszlánkirály meglehetősen gyenge átiratában az
Afrikából elrabolt oroszlánkölyök állatkerti táncos, „New York Királya” lesz.
Kollégáival, az identitászavaros zebrával, a betegségmániás zsiráffal és a
párkereső vízilóval nyaralni mennek Madagaszkárra, ahonnan hazafelé egy
pingvinek által összetákolt repülőronccsal Afrikában kényszerlandolnak. A
degenerált városi lét után találkoznak természetes környezetben élő társaikkal,
rokonaikkal, és emberszabású ismerőseik is újra feltűnnek szafarizó turisták
képében. Hepiend ide, poéntenger oda, cseppet sem gyermeki a film hangulata: a
rengeteg követhetetlen fordulat, a beszélők „tutkeráj” szlengje, a varázsló
mesterkedései vagy a szexéhes, levakarhatatlan víziló figurája annyira lehet
meseszerű egy hatévesnek, mintha a Jóbarátok című tévésorozatot bámulná este a
tévében. (M. R.)

Olvasson tovább: