hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irány Fiume

2007. 06. 20.
A nyári utazások közeledtével sok magyar turista választja Horvátországot üdülése célpontjául, hiszen a kellemes klímájú és egyben hazánkhoz legközelebb eső tengerparti részt autóval is már 5-6 órányi utazással könnyen el lehet érni.

Nagyon sok hazánkfia azonban nemcsak magát a fürdőzés élményét keresi, hanem
emellett kíváncsi az ország történelmi, kulturális nevezetességeire is. Ráadásul
déli szomszédunk bővelkedik magyar történelmi emlékekben, melyek sokasága között
nehéz a „laikus” utazónak eligazodnia. Őket is segítheti az az új honlap, amely
az elmúlt hetekben került fel a világhálóra (www.fiume.uw.hu).
A weboldal az egykori magyar tengeri kikötőváros, Fiume – azaz a mai Rijeka –
magyar vonatkozású történetét mutatja be gazdagon illusztrált formában.
Megpróbál egy kis rendet tenni az amúgy is fehér foltnak számító témakörben,
hiszen kevesen tudják, hogy

ez a város volt a magyar állam egyetlen hivatalos tengeri kikötője, egy olyan
város, mely 1918-ig, az első világháború végéig ugyanúgy Magyarország szerves
részét képezte, mint mondjuk Szeged vagy Kecskemét.

A legtöbb horvátországi magyar emlék ebben a városban található. Ha Horvátország
ezen részén járnak, és valamiféle sajátos élmény-re vágynak, ne felejtsenek egy
rövid kitérőt tenni a letűnt múlt eme kis világába!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!