Kereső toggle

Sebő Ferenc népzenész:

Értékromboló a magyarkodás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az énekelt vers m?fajának újrafelfedezője, a táncházmozgalom egyik alapítója Sebő Ferenc. Noha építészmérnöknek készült, mégis a népzene egyik legavatottabb hazai művelője lett. Hangszere sem a szokványos fajtából való: leginkább tekerőlanton játszik. Nyár elején, a Hangzó Helikon sorozatban új albumot adott ki, amelyen Nagy László verseit és m?fordításait zenésítette meg. Sebő Ferenccel a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön adott koncertje előtt beszélgettünk.



Fellépés a MűvészetekVölgyében. Középen Sebő Fotó: P. T.

– Hogyan érzi magát ma Sebő Ferenc?

– Nyakig vagyok a munkában. Bartók Béla munkájának, a Magyar népdaloknak
a második kötetét tördelem újra. Ez több mint ezeroldalas anyag, ami hosszan tartó munkát ad nekem. A koncertjeim gyakorlatilag pihenést, felüdülést jelentenek eközben. Egyébként köszönöm, jól vagyok.

– Kifejezhető-e a mai életérzés az irodalmi klasszikusokkal?

– Igen. Nem változott semmi ezen a téren. Ma is ugyanúgy meg kell győzni az embereket – hiszen a technika még rá is segít az elbutulásra – az alapvető dolgokról. Az énekelt versek nem tőlem lesznek elevenek, mert eredeti formájukban is azok. 

– A dalok között gyakran mond összekötő szöveget, amelyben szinte előkészíti, megmagyarázza a verset. Miért?

– Ezzel tulajdonképpen a közönségnek segítek, hogy mit fognak hallani. Mindannyian a jelenlegi beszélt nyelvbe születünk bele, ebben növünk fel. Ezen kell tehát közelebb vinni az emberekhez a több száz éve magyar nyelven leírt, de ma is lényegi gondolatokat. A jól összerakott szavakkal tudjuk artikulálni a művészetet. A magyar néphagyomány öt-hatszáz éves, de a ma élő néphagyományban is négyszáz éves dolgok vannak jelen, ezt érdemes megismerni. Aki ezt megteszi, felvértezheti magát a kevéssé hiteles forrásokkal szemben.

– Mi volt régen és mi ma az énekelt versek üzenete?

– Mindig is személyes emberi dolgokról szólt, nem volt közéleti üzenete. Persze a táncházmozgalom az elszigeteltséget és a kiszolgáltatottságot igyekezett feloldani. Fontos a kisközösségek megszervezése, ezek a magánélet nagyon fontos részei. Már csak azért is, mert valakiknek ma is meg kellene tanítani a gyerekeket kommunikálni, beszélni, énekelni és táncolni. Arra, hogy miként fejezzék ki magukat. Minél árnyaltabban, pontosabban, mert e nélkül nem lesz önismeretük sem. 

– Milyen volt ismét hozzányúlni Nagy László verseihez, és miért balkáni dallamokkal tette ezt?

– Tulajdonképpen soha nem szakadtam el Nagy László írásaitól, ahogy Weöres Sándor vagy József Attila munkáitól sem. A lemezen szereplő dalok egy részét már nagyon régen felvettük, és a kiadónk ezt megvásárolta, hogy ezekkel legyen teljes a zenei anyag. Gyakorlatilag a dalok egy televíziós műsorhoz készültek, amelynek Duna menti költők volt a címe. A bolgár verseket Nagy László fordította. Néhányat át is írt közülük, hogy könnyebben énekelhető legyen. A most megjelent kötet illusztrációi is László hagyatékából valók, amelyek a számomra átadott kéziratain szerepeltek. Néha nem egyezik a rajz és a vers, amiért talán irodalomtörténeti kuriózum is a kötet.

– Némelyek a népzenében végzett kutatásai miatt mint ikonra tekintenek Önre. A színpadon mit tekint produkciója lényegének? 

– Azzal minden koncerten találkozom, hogy a közönség szereti azt, amit csinálok, de semmiképpen sem szeretnék annak a trendnek aláfeküdni, hogy színpadi produkcióvá merevedjen, amit teszünk. Ezen azt értem, hogy a közönség mostanában kezdi elhinni, hogy neki már csak végig kell néznie az előadást. Ez különösen nem működik nálunk, akik nem látványcentrikus, hanem közhasznú muzsikát játszunk. Nem tetszik a trend, hogy a zenész azt mondja a nézőnek: "Nyugi, mi majd elénekeljük helyetted." Szerintem ennél lazábban kell csinálni, mert a közönség azt tudja igazán elfogadni, akkor okoz sokaknak örömöt a koncert. 

– Manapság sokat hallani arról, hogy ki, illetve mi a magyar valójában. Mi a véleménye erről?

– Ettől igazából hányni tudnék, mivel az egész másról sem szól, mint hogy lábbal taposnak az értékeken. 

A lényeg az, hogy ki üljön a másik nyakába. Valaki mondta egyszer: "A hatalom szeretete, az nem a szeretet hatalma." Ez nagyon igaz a mai korra. Miközben ez a hatalmi játék folyik, az emberek egyre kiszolgáltatottabbá és védtelenebbé válnak. Ez különösképpen egy ilyen kor, sajnos.

Olvasson tovább: