Kereső toggle

2005-től kétszintű érettségi

Segítség a sikertelen felvételizőknek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A továbbtanulni szándékozó diákoknak, köztük azoknak is, akiknek idén nem sikerült bejutniuk a választott felsőoktatási intézménybe, jövőre érdemes lesz emelt szint? érettségit tenniük. A jelenlegi érettségi eredmények ugyanis a kétszint? érettségi rendszerében középszint? vizsgának felelnek majd meg. Ismeretes, hogy 2005-től a továbbtanulásnak nem feltétele az emelt szint? érettségi megszerzése, de a pontszámításnál hét többletpont jár érte, ami jelentős lépéselőnyt jelenthet a diákoknak. Középiskolai tankönyvszerzők számítása szerint már 45 százalék feletti emelt szint? érettségi eredmény esetében kizárt, hogy a diák a felvételi pontátszámításnál rosszabbul járjon. 

A Felvételi Információs Szolgálat középiskolások körében végzett országos felmérése szerint az emelt szint? érettségit az orvosi, jogi és bölcsész pályára készülők tervezik a legnagyobb arányban. Az egyetemre készülő diákoknak mindössze 6 százaléka nem kíván egyetlen tárgyból sem emelt szint? érettségit tenni. A megkérdezettek 91 százaléka szükségesnek látja a kétszint? érettségi bevezetésével egyidejűleg az érettségi-előkészítők működését, melyek az emelt szint? érettségire készítenek fel. A tizedik évfolyamosoknak mintegy 73 százaléka tervezi azt, hogy részt is vesz ilyen előkészítő képzésen. 

A Felvételi Információs Szolgálat az idén sikertelenül felvételizett diákoknak biztosítja, hogy ingyenesen megrendelhetik a limitált 70 ezer példányban megjelenő Érettségi Katalógust. A kiadvány ismerteti az érettségi rendszer legfontosabb eljárási és szakmai változásait, valamint a központi érettségi-előkészítő tanfolyamokat. Érdeklődni lehet a 473-0769-es és a 473-0770-es telefonszámokon, illetve az Érettségi Katalógus regisztráció nélkül letölthető a
www.fisz.hu honlapról. (A 2005-től bevezetésre kerülő kétszint? érettségi mibenlétéről a Hetek 2003. május 9-i számában jelent meg Ruff Zsuzsanna tanulmánya
Elfelezett vizsgadrukk címmel.)

Olvasson tovább: