Kereső toggle

Kulcsosházak városfóbia ellen

A túrázás romantikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár az élesedő árversenyben sok család választja az egyre inkább elérhető külföldi utakat, erősen tartja magát az "örökzöld" belföldi üdülés, azon belül is a túrázás. Az aktív pihenés e formája minden korosztály számára adott, hiszen hegyeink kínálatából mindenki a neki megfelelő távot és szintkülönbséget választhatja. 



Az ágasvári turistaház ebédlőjében Fotó: M. J.

A túrázás nem igényel nagy befektetést, elég egy kényelmes cipő és a körülölelő táj szépsége, a jó levegőn való mozgás minden évszakban pompás kikapcsolódás. Sőt, ha mindez baráti társaságok vagy családok együttes élménye, akkor ez még akár hosszú évek távlatából is megmaradó szép emlék. 

Már csak a megfelelő szállás megtalálása a feladat, és akár indulhatunk is. 

Túraútvonalaink tervezésekor a legfontosabb szempont a szállás helye. Nem mindegy, hogy – egy pontról szerteágazó – csillagtúrát vagy pedig vándortúrát szeretnénk tenni, és hány éjszakát töltünk el az adott helyen, hogy autóval vagy kizárólag gyalogosan közelíthető-e meg a szállás. Hiszen az erdő közepén nincs bevásárlóközpont, és ha enni szeretnénk, marad a jó öreg hátizsák az élelmiszer felcipelésére. 

Jó pár éve még a Magyar Természetbarát Szövetség kiadványa jelentette az olcsó szállások gyűjteményét, a turistaszállásokat, kulcsosházakat. Egy évtizede még zömmel turistaházak léteztek, ahol étellel-itallal várta az ott lakó személyzet a megpihenő kirándulókat. A kulcsosházak ellenben olyan szállások, ahol csak akkor van fűtött szoba, meleg étel, ha arról a csoport tagjai gondoskodnak maguknak. Itt a turisták raknak rendet maguk után, és többnyire tisztán, kitakarítva kerül át a következő csoporthoz. 

Napjainkra a klasszikus értelemben vett turistaházak jó része átalakult, a legtöbbnek egyesület helyett ma már magánszemély a tulajdonosa. Egyedülálló módon – rendszeresen frissítve, élő információkkal – ezeket a címeket összegyűjtve legegyszer?bben a
www.kulcsoshaz.hu internetes oldalon találhatjuk meg. Mint a honlap szerkesztőjétől, Virág Dórától megtudtuk, ezen az oldalon szigorú elv, hogy csak olyan szállásajánlatok szerepelhetnek, melyeknek ára nem több, mint 2000 Ft éjszakánként. Jelenleg már több mint háromszáz cím található a hazánk turisztikai helyeit hegységek szerinti csoportosításban felsoroló szálláslehetőségekből, így mindenki igényének megfelelően választhat belőlük.

A cselőtepusztai kulcsosház Vác közelében a "klasszikusok" közé tartozik, itt még ma sincs villanyáram vagy folyóvíz. A legtöbb szállás azonban ezekkel már rendelkezik, a szobák nagysága, a konyha felszereltsége, a fürdőszobák száma, a különböző kiegészítő feltételek (ágynem? stb.) jelentik az eltérő árkategóriákat. A rendszerint többágyas szálláslehetőségek alsó árkategóriás helyei – például 700 forintért fejenként naponta – csak az igazi vadromantika kedvelőinek ajánlhatók, akik élvezik a patakban való fürdést vagy a vízhordást. Ezer forintért fejenként már bizton számíthatunk közeli csapvízre és villanyra – erdei házikóban, kempingbeli faházban, turistaházban egyaránt.

Vannak egész évben üzemelő, fűthető szállások, mint például a Mátrában az ágasvári, ahol életemben először készítettünk el százhúsz tojásból, bográcsban szalonnás tojásrántotta-reggelit.

Az Agusztin tanya a Bakony szívében nyáron, a jó időben fogadja a turistákat. 

A legtöbb szállás lakott területen kívül található, így zavartalanul kipróbálhatja kicsi és nagy a többé-kevésbé nomád életet, az esti tábortűz hangulatát, vagy akár a következő túránkig szánkban érezhetjük a parázson sült szalonna és hagyma egyedülálló ízét.

Azoknak pedig, akiknek a leírtak egy kicsit túl rémisztőnek tűntek: fel a fejjel, előbb-utóbb elkészül a következő, panziókat felsoroló internetes oldal is.

Olvasson tovább: