Kereső toggle

Ízfokozó

Krumplikugli pincér nélkül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha étterembe járunk, bizonyára azért tesszük, mert szeretnénk kényelmesen, nyugodt környezetben, kicsit 

elfelejtve a konyhaműveletekkel járó rutint, valami finomat enni, esetleg olyat, ami otthon nem kerül naponta asztalra. Az étlap átlapozgatása után vagy a nehezebben beszerezhető vadak, halak, vagy az időigényes, rafinált fogások mellett döntenek sokan. Nem mindig járnak jól.

Vannak, akik a már bevált összeállítást kérik kapásból, és vannak, akik engednek a pincér ajánlatának. Mert ha már pincérhez illő módon nem sikerül kiszolgálnia, legalább kínáljon valamit, ami miatt mindent elnézünk neki. Jelen esetben ez az előkelően hangzó burgonyás gnocchi, máshol krumplikugli, magyarul nudli. 

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 25 dkg liszt, 2 tojás, 3 dkg vaj. A megfőzött burgonyát áttörjük, majd összekeverjük a liszttel, a vajjal és a felvert tojásokkal. A gyurmát lisztezett felületen kolbászokká formáljuk, majd 1-1,5 cm-es darabokra szeleteljük. Próbálkozhatunk más formával is, egészen kicsi golyókat is gyúrhatunk. Forró, sós vízben főzzük ki, addig, amíg a vízfelszínre jön a tészta. 

A pincér igazi dicsérete csak most következik – az étteremben felszolgált burgonyás gnocchi ugyanis csak távolról látott krumplit, ellenben megtévesztésig hasonlít az egyszer? galuskára –, viszont a tejszínes-fokhagymás-parajos öntet igazi műremek. Elkészítése pedig nem
kulisszatitok, hiszen mást se teszünk, csak a nevében foglaltakat követjük. Kevés vajon megpárolunk 1 kg megtisztított és csíkokra vágott friss parajt, ezt felengedjük 2 dl tejszínnel, és 2 gerezd zúzott fokhagymával felfőzzük. 

A végeredmény: messze felülmúltuk az éttermi színvonalat, és gazdagodtunk egy kitűnő recepttel is. Az "eredeti" alapján az egyszer? nokedli is megteszi, és mellé könny? csirke- vagy pulykahússzeletet is süthetünk, csak az öntetről ne feledkezzünk meg! (mn)

Olvasson tovább: