Kereső toggle

Mozinéző

Önkontroll nélkül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Budapesti Közlekedési Vállalat jegyellenőrei egytől egyig rosszul öltözött, pszichopata egyének – ez legalábbis biztosan kiderül a Kontroll cím? magyar mozifilmből. Más nemigen. A fiatal, mindössze harmincéves rendező alkotása máig nagy siker. Közönségfilm született, lelkendezhetnénk, mégsem tesszük, és erre jó okunk van. A "magyar filmekkel" szembeni összes előítéletet megerősítő, egyenetlen tempójú, különösebb motivációk nélkül csordogáló mozi először is a trágárkodással hívja fel magára a figyelmet.



Metróhorror a moziban

Mintha a nyolcvanas évek Adj király, katonát! típusú, amatőrszínészeket is foglalkoztató vonulata folytatódna a kapreál, 21. századi Magyarországon: lecsúszott egzisztenciák, torz, extrém személyiségek, és hogy a néző könnyen azonosuljon, káromkodáshegyek kifulladásig. A Kontroll maga sem tudja eldönteni, mivé szeretne alakulni: humoros percei ellenére nyomasztó, thrilleres képei pedig egész egyszerűen nem érintik meg a mozilátogatót. Az operatőri munka igazán ámerikás, szép, videoklipesen megkomponált, de minek? A teljes egészében a metróban játszódó filmet elnézve – már megint! – a Mátrix első részének jelenetei ugranak be: a futás, a papírgalacsinok a földön, az őrült bál, a három ügynök (itt: Öltönyösök), a film végkifejlete, a megoldás; mintha más film nem is létezne, amelyből, ha már feltétlenül muszáj, meríteni lehet. Hogy minden együtt legyen, a zenét a Neo együttes szerezte.

A tanulság, a rejtély nyögvenyelős, a csuklyás rém pedig a Vidocq főrosszára hajaz.

A BKV bolondot csinált magából. Az első képkockákon Aba Botond, a közlekedési részvénytársaság elnöke próbálja menteni a menthetőt, és magyarázkodik, miért adta vállalata nevét és helyszíneit a filmhez. Akármilyen is a PR-szöveg, a BKV-ellenőrök és így az egész cég megítélésén csak ront a film. Lehet pocskondiázni és megvetni a hollywoodi filmeket – adnak rá elég okot –, de el kellene tanulni belőlük, amit lehet: a cselekményvezetést, a pergő párbeszédeket, a morális tartalmat, a profizmus és a könnyedség keverékét. És eredetiséget, ami a tengerentúliaknak sem mindig sikerül. Ez nem pénzkérdés; ízlés és fantázia dolga. 

A hazai film hőn áhított megújulásának másik kétes példája az Apám beájulna cím? alkotás, melynek bevágásait a Kontroll előtt adják, demonstrálandó: a sokat ostorozott külföldi silányságot még silányabb hazai alkotásokkal tromfoljuk. Több évtizedes szünet után a
klasszisokkal is újra fel kellene venni a versenyt.

Olvasson tovább: