Kereső toggle

Ízfokozó

A ratatuj

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miután most van igazán idénye a zsenge tökfélék – cukkini, főzőtök, padlizsán, patisszon stb. – hazai, azaz igen olcsó változatának, érdemes egyből kipróbálnunk a magyarul sorozatlövésnek ható "ratatouille" névre hallgató mediterrán ételt is. Ha elegünk van a habart-rántásos tökfőzelékből, nézzünk ki a piacra, és szerezzünk be egy szép fej új vöröshagymát, négy zsenge, kisebb cukkinit, egy hasonló padlizsánt, két, inkább három közepes paradicsomot, két zöldpaprikát. 

Otthon kevés (olíva)olajon pároljuk meg a vékony karikára szelt hagymát, a tűzről lehúzva kerülhet rá késhegynyi paprikapor (a megszokás kedvéért), majd tegyük rá a feldarabolt zöldségeket (csak a padlizsánt kell megpucolni!), meg még két gerezd kettészelt fokhagymát, no meg egy falatnyi baconszalonnát, és egy csapott teáskanálnyi provanszi zöldfűszert (esetleg oregánót). Sózzuk, majd fedő alatt kis lángon pároljuk mindezt fél órát, esetleg egész kevés – fél deci – vizet tehetünk alá. Aztán hozzá is lehet fogni. Tőlünk délebbre egész hidegen, salátaként vagy előételként is nagy szeretettel fogyasztják. Persze lehet, hogy első alkalommal úgy járunk, hogy párunk, miután az egész lábas ratatujt nagy étvággyal eltüntette, megkérdezi: és mi az ebéd? Ekkor nem marad más hátra, mint legközelebb magyarosítani egy kis hozzáadott tejföllel, vagy adható mellé párolt rizs, esetleg csigatészta is. Készülhet csak cukkiniből is. A fentiekkel megegyező az eljárás, ha nem cukkinivel, padlizsánnal, hanem főzőtökkel vagy akár patisszonnal van dolgunk (úgy egy kilónyi zsenge, meghámozott változattal). (M.R.)

Olvasson tovább: