A hagyományos (álló) muskátlik teleltetése nem okoz gondot, mert ezeket a pincében, vagy valami sötét, fagymentes helyen teleltetni tudjuk, akár cserépben vagy ládikában, akár a talajból kiemelve, szárazon is kitelelnek. Ha a földből kiszedjük, akkor gyökeréről a földet mossuk le, a növény leveleit szedjük le, csak a szívleveleket hagyjuk rajta. Az így előkészített növényeket hármasával-négyesével kössük össze és akasszuk fel a pincében gyökérrel felfelé, újságpapírba csomagolva.
Más a helyzet a közkedvelt futómuskátlival. Ezeket szárazon és sötét helyen nem lehet tárolni, világos, fagymentes helyre van szükségük. (Ugyanez vonatkozik az angol muskátlira is.) Azonban a cserépben vagy ládikában teleltetett növényeink, ha át is telelnek, a következő évben nem lesznek a legszebbek, mert idei szárai a tél folyamán megfásodnak, felkopaszodnak, és csak a csúcsukon hoznak újabb leveleket és virágokat. Sokkal jobb, ha a muskátlikról (vonatkozik ez mind a három félére) erőteljes dugványokat vágunk le, és ezeket gyökereztetjük meg. A dugványnak valót éles késsel vágjuk le (a tompa kés roncsol, és a roncsolt szár nehezen gyökeresedik). A dugvány négy-öt leveles hajtás, amelyről a leveleket távolítsuk el, csupán a szívleveleket hagyjuk rajtuk. A dugványokat a levágás után fél- vagy egész napos pihentetés, szikkadás után a virágfölddel töltött cserepekbe vagy ládikákba három-négy cm mélyen beduggatjuk, és hűvös, félárnyékos helyen tartjuk, ahol néhány nap alatt gyökeresedni kezdenek. Ezeket a dugványokat hűvös helyen teleltetve, tavaszra gyorsan növekvő, gazdagon virágzó muskátlikat kapunk. (Dávid Miklós)
2001. 09. 15. (V/37)
