Tölgyerdők aljnövényzetébe tartozik a húsos som, amiből még biztosan találhatunk kirándulásaink alkalmával. Piros húsú, hosszúkás, csonthéjas termése frissen és befőzve lekvárként is ehető. Fanyarkás ízű, húsokhoz, császármorzsához kiváló. Lekvárnak akkor alkalmas, ha már teljesen megérett és puha a húsa. Egy liter vízhez 50 dkg cukrot adjunk, forraljuk fel, és ebbe a szirupba tegyük a gyümölcsöt, majd egyet rottyantsuk és paszírozzuk át.
A szilvafélék családjába tartozik az országban bárhol megtalálható (erdők-mezők mezsgyéjén fellelhető) kökény. Hamvas kék, csonthéjas termését, ha már puhára csípte a kora novemberi dér, bátran leszedhetjük – szörp, lekvár készülhet belőle. A fanyar ízű, erős aromájú lekvár süteménybe, zserbóba kiváló. Egy kg termést egy kg cukorral főzzünk fel, mikor a gyümölcshús levált a magról, paszírozzuk át, majd kis üvegekbe töltsük. A kökénnyel egyidőben, körülbelül egy hónap múlva érik be a galagonya is, amit ugyanúgy tehetünk el, mint a somot.
A vadrózsa áltermése a csipkebogyó, amely már most érik. Míg a legtöbb gyümölcsben 4-5 mg-os a C-vitamin tartalom, addig a csipkebogyó C-vitamin tartalma 300 mg. Ezért rendkívül alkalmas lekvár, szörp és tea készítéséhez. A csipkebogyóból készült lekvár neve a hecsedli. Teaként a begyűjtött bogyókat ne forraljuk, csupán forrázzuk le, és hagyjuk állni.
Az ősz utolsó eltenni való gyümölcseit már elkezdhetjük begyűjteni. Majd a téli meleg szobában, csipkebogyóteánkat iszogatva jóleső érzésekkel gondolhatunk vissza őszi barangolásainkra.
2001. 09. 15. (V/37)
