hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egészségedre

1998. 12. 19.
Az a tiéd, amit megeszel – a régi mondás soha nem tűnt találóbbnak, mint a legújabb táplálkozással kapcsolatos felfedezések fényében. "Előttünk a jövő – fogalmaz még ennél is sarkítottabban dr. Mitchell Gaynor, a New York-i Strang Rákmegelőző Központ onkológusa – és a jövő az ételben van." Más szóval minél többet sikerül megtudni a természetben megtalálható ételalapanyagok kémiai öszszetételéről, azaz a zöldség-, gyümölcs-, fűszer-, hús- és tejtermékfélékről, annál bizakodóbbá válnak a tudósok: úgy tűnik, segítségükkel fel lehet venni a harcot egészségünk megőrzése, sőt akár helyreállítása érdekében is.

A rák elleni küzdelemben új korszakot nyitott dr. Bob Arnot-nak a Newsweek egyik
novemberi számában tárgyalt nemrég megjelent diétáskönyve. "Nem ígérhetjük,
hogy a rák diétával megelőzhetővé válik. Bizonyos dolgokat azonban nem árt szem előtt
tartani" – szögezi le. Amerikában, ahol mind tudományos szinten, mind anyagilag
igen sokat áldoznak a rákkutatásra, a kutatások beindulása, vagyis a 70-es évek óta
nem csökkent jelentősen a rákbetegek száma. Ami még ennél is érdekesebb, hogy a
kontinens-országban többszöröse a daganatos megbetegedések számaránya, mint például
Thaiföldön vagy Sri Lankán: a mellrákban elhalálozó nők aránya például 100 ezerből
harminc-negyven, míg az előbb említett országokban ez a szám kettő és öt között
mozog.

A tudományos megfigyelések során kiderült, hogy az étkezési szokások jelentősen
befolyásolják a daganatok kialakulását: a helytelen táplálkozás a rákos megbetegedések
mintegy egyharmad részéért tehető felelőssé – vagyis ebből a szempontból éppolyan
káros, mint a dohányzás… Gyermekkorunk intéseit tehát érdemes újra fontolóra
venni: amikor azért rágták a fülünket, hogy együk meg a gyümölcsöt, zöldséget,
főzeléket, nem jártak messze az igazságtól: a legveszélyeztetettebbnek azok az országok
számítanak, ahol a legkevesebb friss gyümölcs és zöldség kerül naponta az
asztalra. Amerika esetében ezt talán éppen a fejlettség akadályozza: a bőség zavarában
leginkább a kényelemszeretet vezet az étkezési szokások kialakításánál. A magyar
lakosságnak azonban éppenséggel javára válhat az egyre bővülő hazai kínálat:
gazdagíthatjuk étrendünket például brokkolival, különféle halakkal, olívaolajjal,
avocadóval, amelyek mind jó hatással vannak szervezetünkre – a már ismert fokhagyma
és zöldtea jótékony hatásáról nem is beszélve. "Az emberek átlag napi egy kilónyi
ételt tömnek magukba" – állítja egy amerikai kutató, tehát nem fölösleges változatosságról
szólni. Csak kimondottan kockázatot kedvelő emberek tarthatnak ki a gyorséttermi táplálkozás
mellett, bízva abban, hogy nem árt meg.

A diéta koncepciójának újszerűsége annak felismerésében rejlik, hogy mivel a
daganatok nem egyik napról a másikra alakulnak ki, megfelelő összetétel? táplálkozás
egyrészt alkalmas a kialakulás meggátolására – szól tehát egészséges embereknek
–, bizonyos ételek pedig a kialakulás fázisát szakítják meg. Hogy csak egy példát
ragadjunk ki: vannak olyan növényi ételek – szója, rozmaring, kurkuma, sárgarépa,
szőlő – amelyeknek egy Cox-2 nev? összetevője képes leállítani újabb véredények
növekedését. Márpedig egy tumor semmire sem megy artériák nélkül. És hogy a
legegyszer?bb példáknál maradjunk: tüdőrák ellen cigaretta helyett rágcsáljunk
inkább sárgarépát; a prosztatarák kockázatát jelentősen csökkenti a főtt
paradicsom, illetve paradicsomszósz fogyasztása (spagettikedvelők előnyben!); a mellrák
elkerüléséhez emeljünk a szója-adagunkon, a vastagbélrák ellenszerei pedig a magas
kalcium- és rosttartalmú tápanyagok. Bár a kutatások eredményeinek végleges
tesztjeire még akár egy emberöltőt is várhatunk, dr. Gabriel Feldman, az Amerikai Ráktársaság
igazgatója bizakodó: "Ha az emberek csak az eddig megismert tényeket alkalmaznák, máris
csökkenne a daganatos megbetegedések száma. Ilyen egyszer? a dolog."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!