Kereső toggle

Akadémiai Kiadó

Szókincstár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Változnak az idők, változnak a szótárak – fogalmazott az Akadémiai
Kiadó ügyvezető igazgatója, Sós Péter János exkluzív hallgatóközönsége előtt
az Operaházban. Itt tartotta a háromnegyed részben holland tulajdonban lévő kiadó a
most megjelenésre váró szótárakkal kapcsolatos sajtótájékoztatóját.

Az Akadémiai Kiadó jóvoltából ugyanis július végétől a jól megszokott
sokkötetes szótárak helyett egy tetszetősebb kivitelű, megújított, és nem
utolsósorban ideológiamentes szótár-sorozatot forgathatnak majd az angol, francia és
német nyelvvel foglalkozók. Hogy kerül az ideológia egy szótárba? Sós Péter János
ezt egy szemléletes anekdotával illusztrálta. Történt ugyanis, hogy Országh László
és szótárkészítő csapata az akkor szokásos cédulázó módszerrel
összegyűjtötték a magyar szókincset. Önhibájukon kívül a szigorúan ábécébe
rendezett szavak között a bolsevik címszó után közvetlenül a bolond szó szerepelt.
A letartóztatással fenyegető helyzetben Országhék igazi nyelvújítók módjára új
szót kreáltak a kettő különválasztására. Így került a bólongat a bolsevik
után. Ennek stiláris tartalma szerencsére már megütötte a mércét…

A szótárak szókincse egyebekben Országh László, Eckhard Sándor és Halász Előd
legendás nagyszótárainak örökségére alapoz, ám a mai kor követelményeihez
szabva, megújított, kibővített formában. Mivel mára az idegen nyelvek ismerete
alapkövetelmény, a modern, jól használható szótár létszükségletté vált. Ennek
az igénynek a kielégítésében az Akadémiai Kiadónak mindig is meghatározó szerepe
volt. A cédulás idők már elmúltak, a jelenlegi kiadványok már Európa, sőt a
világ egyik legfejlettebb technikájú elektronikus rendszerével készülnek a kiadó
világszínvonalú szótárműhelyében. A sajtótájékoztatón részt vett Göncz
Árpád köztársasági elnök, úgy is mint író, fordító, jelenlétével – és
szavakkal is – méltatva a kiadó teljesítményét.

Mivel az időkkel együtt a nyelvek is változnak, az Akadémiai Kiadó igazgatója
megígérte, nem lesz változatlan utánnyomás: folyamatosan felújított kötetekkel
töltik majd fel a boltok készletét. Súlyos gondokat oldott meg tehát a kiadó: a két
kötet most együtt is alig nyom többet öt kilogrammnál.

Olvasson tovább: