Kereső toggle

Rabságban a szabadidőben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szabadidőnket számtalan módon eltölthetjük. Mi a jellemző mégis
leginkább a honpolgárokra: mit kezdenek azzal a kevés szabadidővel, amely
rendelkezésükre áll? A KSH legutóbbi statisztikái szerint a 18 és 70 év közötti
személyek átlagosan napi négy órával rendelkeznek szabadon – ennyi marad fenn a
főállású munkaidőn, egyéb pénzkereső tevékenységen, utazáson, háztartási
teendőkön, gyermekek körüli feladatokon és az evés, alvás, tisztálkodás
szükségének betöltésén túl. Ez az idő hétvégén értelemszerűen több, hét
közben pedig 2-3 órára csökken. A szabadon felhasznált idő mennyisége némileg
függ az iskolázottságtól – a képzettségi szinttel párhuzamosan növekszik – és
a lakóhelytől is. A városiak életében jobban elkülönül a munkahelyen és az otthon
töltött idő, míg a vidékieknél a szabad órák több részletben állnak
rendelkezésre. A fiataloknak és az idősebbeknek általában több szabadidő jut, mint
az aktívan dolgozó harmincas, negyvenes korosztálynak. Az igazán jelentős eltérést
azonban a nemek szerinti különbség adja: a férfiak durván egy órával több
szabadidővel gazdálkodhatnak.

A klasszikus szabadidős tevékenységekre – mint a könyvolvasás, újságolvasás,
testedzés, különféle egyéni hobbik (a kígyászástól a fotózásig) – egyenként
nagyjából napi negyedóra jut. Társas időtöltésre, beszélgetésekre,
vendégeskedésre, telefonokra egy óra. Színház, mozi, könyvtár, múzeum és más
kulturális intézmények látogatása még együttesen is csak napi 2-3 percben
mérhető, akárcsak az aktív hitgyakorlatra fordított idő. A fennmaradó több mint
két órát kizárólag a televízióra szánják az emberek. Ha hihetünk az adatoknak,
ez többszöröse a gyermekeikkel eltöltött időnek. Ez az egyetlen szabadidős
tevékenység, amelyre egyre több időt szánunk. Vezető szerepét legfeljebb a
videóval hajlandó megosztani.

A 80-as évekhez képest az emberek termelőmunkával töltött ideje körülbelül egy
órával csökkent, ez az többletidő azonban egy az egyben a tévénézés idejét
növelte – egészen friss adatok szerint immár napi három és fél órára. A
számítógép, az internet is hasonlóan sok idejét tölti ki annak, akinek van.

Vitányi Iván szerkesztésében A magyar társadalom kulturális állapota címmel tavaly
jelent meg az a kis könyv, amely az MTA Szociológiai Intézetének vezetésével
végzett legfrissebb kutatásokat teszi közzé. A felmérések alapján kiderült, hogy
akik nincsenek munkaviszonyban, négy óránál is többet nézik a tévét. Még a
diákok is – akik összességében a legkevesebbet ülnek a doboz előtt – napi két
és fél órát szánnak rá.

Az emberek egyötöde információt vár a televíziótól: politikai, kulturális és
sport jelleg? híreket. A nézők fele "mindenevő", a maradék pedig kifejezetten a
szórakoztatást tekinti a televízió fő feladatának – ők a filmsorozatok,
akciófilmek kedvelői.

Ez az egyoldalúság a családi költségvetésekben is tetten érhető. Tévéje ugyanis
vagyoni helyzettől függetlenül mindenkinek van, sőt még a szegényebb rétegeknél is
előfordul, hogy egy háztartásban több készülékkel rendelkeznek. A kisebb
jövedelm? családok közül is minden harmadiknál találunk a lakásban videót. Minden
egyéb – kultúrára és szabadidőre áldozott – pénzkiadásban az anyagilag
hátrányos helyzetben lévők messze elmaradnak a jól szituált rétegektől. Utóbbiak
ötször annyit költenek újságokra, húszszor annyit könyvekre, kazettákra,
színházra, tízszer annyit mozira, mint a társadalom legalsó rétegeihez tartozók.
Nekik gyakorlatilag nincs erre módjuk, sportszerekre sem költenek.

Kétségtelen, hogy nagyon megdrágultak a könyvek, a színházjegyek, a különféle
belépők, és bizonyos sportágak gyakorlása is komoly anyagi terhet jelent. Úgy
tűnik, sokak számára a tévé, esetleg a videó marad a legelérhetőbb kulturális és
szórakoztató lehetőség. Mégsem valószínű, hogy ennek az elsivárosodásnak csak
anyagi okai lennének. Hiszen léteznek olyan szabadidős tevékenységek, amelyek nem,
vagy csak alig kerülnek pénzbe. Azonban a lustaság fél egészség… A tévénézés
olyan időtöltés, amihez még felöltözni sem kell, sőt gondolkodni sem feltétlenül
szükséges, passzív befogadóként telhetnek az órák.

Sokkal kisebb azoknak az aránya, akik tudatosan próbálnak maguknak programokat
szervezni, vagy mások által nyújtott programokban vesznek részt. Berek Péter, a
Lágymányosi Közösségi Ház igazgatója szerint intézményük, és a hasonló
létesítmények éppen azokat az embereket célozzák meg, akiknek nem áll túl sok
pénz a rendelkezésükre ahhoz, hogy kulturáltan töltsék a szabadidejüket, igényük
azonban lenne rá. Ez a fajta "kulturális alapszolgáltatás", amely a korábbi
évtizedek terméke, sokat változott az utóbbi években. Most leginkább a diákok és a
nyugdíjasok járnak a művelődési házakba és szabadidő-centrumokba. Berek Péter
szerint az időseknél kifejezetten a hangulati javulás jele az, hogy öntevékenyen is
szerveznek rendezvényeket. A legnépszerűbb rendezvények talán a gyermekprogramok, itt
a negyvenes korosztály is megjelenik – kísérőként. Nagy sikerük van a praktikus
ismereteket nyújtó, közhasznú tanfolyamoknak is, kiváltképp, ha a képzésről
papírt is kapnak a résztvevők. Ilyenek a különféle kézműves foglakozások,
számítástechnikai tanfolyamok.

Az igazgató elmesélte még, hogy a 80-as években jellemző volt a tinédzserek
csoportos téblábolása a művelődési házak folyosóin. Ez mára megszűnt: sajnos a
mai gyerekek sokkal rosszabb helyeken töltik az idejüket, ahol még az a minimális
kontroll sincs meg, amennyi a művelődési házakban megvolt.

Akit jobban vonzanak a sportok, az is találhat(na) pénztárcájának megfelelőt. Hajós
Gyula, valamikori távúszó, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatója úgy
látja, hogy mindez inkább hozzáállás kérdése. "A láb mindig kéznél van" –
azaz még sportközpont sem szükséges ahhoz, hogy valaki elkezdjen például futni.
Náluk egyébként egy uszodajegy sem kerül sokkal többe, mint egy Magnum-jégkrém.

Érdekes, hogy a szabadidősportok között megnőtt az igény az úszásnál,
atlétikánál kalandosabb mozgásfajták iránt. Aki teheti, görkorcsolyát,
gördeszkát, mountain bike-ot vásárol, vízisíre pattan, vagy sárkányrepülőzni
kezd. Másrészt nagy jövő előtt állnak az olyan stresszoldó játékok, mint
például a golf. Fontos szemponttá kezd válni az is, hogy a választott sportban minél
intenzívebb legyen az erőkifejtés, hamar letornázza az ember a napi mozgásadagot.
Így terjedt el a pár éve még ismeretlen squash, azaz a fallabda. Ahhoz viszont, hogy
valaki felnőttként a televíziózás helyett inkább a sportot válassza, a mozgás
iránti igényt minél fiatalabb korában ki kell(ene) alakítani benne. Ez a törekvés
manapság nem jellemző sem a családokra, sem az iskolákra. Felnőttként sokszor már
csak akkor kezdenek az emberek rendszeresen mozogni, ha erre valamilyen egészségügyi
probléma kényszeríti őket. Miként egy bölcs rabbi is mondta egyszer: "Mikor az
ember még tudna sportolni, akkor nincs szüksége erre; amikor pedig már szüksége
lenne rá, akkor eltiltják tőle az orvosok."

A tudatos szabadidő-beosztás, az akarat arra, hogy felöltözzünk, elinduljunk, és
még belépőjegyre is költsünk, mindenképpen nagyobb öszszeszedettséget,
igényességet kíván, mint a passzív sodródás a televízió által felkínált
műsorok dömpingjében. Lehetősége a másra azonban valamilyen formában mindenkinek
megvan. Így aztán, hogy közérzetünk, életkedvünk, egészségünk jobb legyen,
érdemes körülnézni, és elszánni magunkat arra, hogy felálljunk a kényelmesebbnek
tűnő fotelből.

Lehet, hogy csak elindulni lesz nehéz…

Olvasson tovább: