Kereső toggle

A maratoni álom

Eliud Kipchoge rekordjáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elsőként sikerült két órán belül teljesítenie a 42,195 km-es távot. Bámulatos teljesítményével és kitartó személyiségével világszerte sokak számára példaképpé vált.

A z olimpiai és világbajnok kenyai Eliud Kipchoge október 12-én Bécsben – nem versenykörülmények között – 1:59:40-et futott maratoni távon. Az eddig lehetetlennek tűnő teljesítményt a pálya szélén szurkoló több ezer izgatott rajongó mellett a világ minden pontján figyelemmel kísérték a kamerákon keresztül – profi futók mellett sportrajongók és amatőrök milliói. Korábbi időeredményeivel és tizenkét aranyérmével (tizenhárom maratoni versenyéből) már korábban is átlépett több mentális határt, de legutóbbi teljesítménye mindenkit lenyűgözött.

Míg az INEOS 1:59 Challenge névre keresztelt projekt sikerének titkát egyesek a világcsúcstartó különleges futócipőjében vagy frissítőitalának összetételében keresték, abban szinte mindenki egyetért, hogy a Prater parkban végrehajtott őszi kísérlet hátterét helyben és időben jóval távolabbi kezdetek alapozták meg.

Kenya, a legjobb futók bölcsője

Szinte közhelyszámba megy az állítás, hogy Kipchoge szülőhazája több szempontból is a stabilitás szigetének számít Kelet-Afrikában. Kenyát a nyugodt és ingerszegény környezet mellett megfelelő klímája és a magaslati levegő is tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy kiváló futók nőjenek fel földjén. Nem mellesleg abban az országban, ahol a gyerekek többsége gyakran futva jár iskolába, még mindig jelentős kitörési lehetőségnek számít az atlétikai sportágban megcsillanó tehetség.

Részben ezért sem véletlen, hogy Kipchoge világraszóló sikerei ellenére máig szülőhazájában él. Egyesek szerint éppen ez a szerény környezet az, ami lehetővé tette mindeddig számára, hogy töretlen felemelkedése mellett is alázat jellemezze személyiségét. Nem mellesleg Sammy Wanjiru tragédiája a nyugati menedzsereket egyszer már rádöbbentette a múltban, hogy az afrikai futók gyakran kiegyensúlyozottabbak maradhatnak olyan körülmények között, ahol születtek (a szintén kenyai futó 2008-ban szerzett aranyérmet a pekingi olimpián, azonban sokak szerint a felemelkedés adta fényűző életmód is hozzájárult a huszonöt éves sportoló későbbi öngyilkosságához).

Kipchoge rajongói akkor is szerény körülményeket látnak, amikor otthonának és edzőtáborának ajtói megnyílnak a kamerák előtt. A harmincöt éves sportoló idejének nagy részét edzőtársaival tölti, és láthatóan egyenlőként forgolódik közöttük – beszámolók szerint máig nem idegenkedik attól, hogy a padlót felmossa, és a szemetest maga ürítse ki, vagy saját sikerét a feszített csapatmunka eredményeként tüntesse fel. Sőt, sajtóértesülések szerint nemrég az afrikai bajnok a berlini világcsúcs megfutásáért elnyert 100 ezer dollárnál is magasabb díját sem tartotta magánál, hanem szétosztotta környezetében.

Háromgyermekes apukaként akkor is láthattuk, amikor feleségével közös étkezés előtt mondott imát a magát kereszténynek valló sportoló, de a mentális egészség jegyében rendszeresen idézi Paulo Coelho szavait is a „futás filozófusa”. Barátságos és közlékeny személye mellett szerény angol nyelvtudása is alkalmassá teszi arra, hogy a média kellően megbízható és fegyelmezett sportolóként működjön vele együtt – az afrikai futók esetében ugyanis gyakran ennek a tényezőnek a hiánya okoz nehézségeket.

Egyszer már megpróbálta, elbukott

2016 tavaszán Londonban Eliud Kipchoge mindössze pár másodperccel maradt le az addig fennálló világcsúcsról, és a nyári olimpián megmutatkozó fölényes sikere Rio de Janeiróban is azt engedte sejtetni: esetében érdemes szóba hozni a „kétórás álmot”, amihez kapcsolódóan akkor már tíz éve tudományos kísérletek és vizsgálatok folytak.

A helyzetet felismerve addigi legfőbb szponzora, a Nike szakmai csapata is mögé állt, és bevonták a Breaking2 nevű projektbe. Az olaszországi Monzában tartott kísérlet során az etióp származású Lelisa Desisa és az eritreai Zersenay Tadese is rajthoz állt, hogy áttörje a kétórás „űridőt”. Akkor hármuk közül ugyan a kenyai futó teljesített a legjobban, de végül 26 másodperccel lecsúszott a kitűzött időeredményről.

A várakozásoknak tehát 2017 májusában ugyan nem tett eleget, Kipchoge mégis pozitív változást hozott a „lehetetlenről” szóló közfelfogásban. Majd 2018 őszén versenykörülmények között is óriási sikert ért el, és a Berlin Marathonon új világcsúcsot állított fel, amit máig tart (2:01:39 óra). Fantasztikus teljesítménye ismét arra sarkallta, hogy nekifusson a kétórás célidőnek. Az előző kísérlet tapasztalatait feldolgozva, és tanulságait levonva új szakmai csapat állt mögé, és immáron az INEOS nevű vegyipari cég vezetője, Jim Ratcliffe is beszállt a „plafonszakítás” projektjébe.

20 másodperc

A brit multimilliárdos anyagi támogatása mellett az esemény körülményei is tökéletesnek mutatkoztak a próbálkozást megelőzően, ahogy a nagy napon is. Az utcai futás szempontjából kulcsfontosságú időjárás is meglehetősen kedvezett a kísérlet számára: a hőmérséklet nem emelkedett 10 fok fölé, szélcsendes és borús környezetben állhatott starthoz Kipchoge, aki 2017-ben egy meglehetősen rideg és sötét napszakban vágott neki társaival a pályának.

A bécsi helyszínen megjelenő tömeg szintén újdonságnak számított, hiszen míg előzőleg a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárt monzai Forma–1-es pálya oválkörén és csaknem teljesen laboratóriumi körülmények között próbálták meg áttörni az álomhatárt, ezúttal a szurkolók extatikus támogatásából is meríthetett erőt a kenyai futó az osztrák főváros egyik legnépszerűbb parkjában.

A sok helyen fákkal körülölelt, 9,6 kilométeres futópályán Kipchogét 41 „nyúl”, azaz iramfutó kísérte végig egymást váltó, hétfős csapatokban. Arcukon nem egyszer nagyobb fáradtság mutatkozott, mint a bajnokén, de ez nem jelentett újdonságot Kipchoge esetében, akinek a 2018-as világcsúcs felállításakor mindössze 23 kilométerig tudták tartani bámulatos tempóját, majd végleg leszakadtak mögötte segítői.

Az iramfutók forgatókönyvszerű bevetése mellett a csúcstechnológiával felszerelt (pontosan 2:50 perc/km, azaz kb. 21 km/órás sebességet tartó) felvezető autó is kulcsszerepet játszott, ami lézercsíkokat az útra vetítve diktálta számukra az előre kimért sebességet. A mozgó frissítés és a többkörös, döntött kanyarral felszerelt pálya szintén olyan tényezők voltak, amik a megszokott versenykörülményektől eltérő lehetőségeket biztosítottak Kipchoge számára, hogy végül 1:59:40 óra alatt érjen célba – kívülről szemlélve szinte felfoghatatlanul – mosolyogva és szurkolóinak integetve.

Egy hétvége, két rekord

Eliud Kipchoge sikerét látva szakmai és amatőr körökben is megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan milyen következményekkel jár a kétórás célidő átszakítása. Míg egyesek szerint a speciális körülmények okán nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket a jövőre vonatkozóan, a sportágon belül mégis többen elismerik a teljesítmény szimbolikus és szakmai jelentőségét.

A célba érést követően maga Kipchoge is hangsúlyozta, hogy teljesítményével motiválni szeretné rajongóit és sporttársait – aminek eredménye a múlt hétvége fényében máris mutatkozni látszik. Az INEOS kísérletét követően ugyanis másnap Kenya máris újabb kiemelkedő sportolóját ünnepelhettük: Brigid Kosgei 2:14:04 óra alatt teljesítette a chicagói maratont – ezzel megdöntötte a klasszikus táv tizenhat éve fennálló női világcsúcsát.

Olvasson tovább: