Kereső toggle

Meglepetésvébé

Miért vergődnek az európai csapatok?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nagyon belekezdtek a csapatok a vébén, és így, a félidő tájékán sem csökken a játék szenvedélyessége. Aminek persze csak örülünk. Ha leülünk egy meccs elé, hogy csak belenézzünk, biztos ott ragadunk a végéig – kivételek persze mindig vannak. Talán ez lesz az a vébé, amelyre utólag visszatekintve azt fogjuk mondani, hogy az elmúlt húsz év legkomolyabb változását hozta a futball logikájában.

És ebben nagyon sokat köszönhetünk a tiki-takának, amely játékstílusnak díszes temetését a spanyol–chilei meccsen láthattuk. Az elmúlt években, miközben egyre több csapat próbálta alkalmazni, más oldalról komoly kísérletek történtek ennek meghaladására – most már kimondható: sikerrel. Néhány nagyon komoly tanulsággal mégis járt ez a stílus: stabil labdajáratás nélkül egy csapat sem léphet pályára a siker reményével. Védőtaktikában kevés pusztán visszaállni és tolódni, a párharcokban erősnek lenni, több elemet kell kombinálni, hogy sikerrel lezárják a szervező csapat előtti területeket. Érdekes módon az egyik válasz az öt védős rendszer, ami nem a támadásokról való lemondást jelenti, hanem a szélek lezárását.

Ami ennek a játékstílusnak az ellenszere lett, az teszi most izgalmassá a futballt: a csapatok bátrabban vállalják fel a letámadást a pálya különböző zónáiban (ez a tiki-takára is jellemző). Nagyobb sebességű lett az alapjáték, az erőelemek hangsúlyossá váltak, és ismét lényeges a csatárok könyörtelen kapura törekvése. És ami a látványosságot erősíti: támadásokban a területi (stratégikus) szervezési elv dominanciáját ismét átveszi a pillanat felismerésének és gyors kihasználásának (taktikus) logikája. Öröm nézni a csatárokat, akik ismét nagy területeket bejátszva, kevés, gyors húzással hozzák játékba a kapu elé érkezőket. Ahogy látványos játékot hozott a tiki-taka, úgy most annak kimúlása is. Újra él a futball!

Természetesen a játékstílust alapvetően meghatározhatja a rendező ország futballtradíciója. A közönség elvárásai vagy egyszerűen a „hely” hatása is – amely tudjuk, hogy „hozzáad, de el is vesz” – hathat a vébé különlegesen jó játékstílusára.

A dél-amerikai környezet és a brazil futballtradíció lehet az egyik oka a vébé egyik legnagyobb meglepetésének, az európai csapatok látványos szenvedésének: elbukott vagy egyszerűen vergődik Spanyolország, Anglia, Portugália, Olaszország, Görögország. Az is kérdés, hogy a hollandok lendülete meddig tart, és meddig bírják a németek. Még hosszú ideig lehet keresgélni ennek okait. Annyit viszont már most el lehet mondani, hogy az európai topfutball menetrendje egyszerűen kifacsarja ezeket a játékosokat, akik miután egy feszes tempójú, nagy megterheléssel járó éves program után vannak, egyszerűen képtelenek regenerálódni egy olyan magas színvonalú világversenyre, amely számukra extrém időjárási körülmények között zajlik. Az angolok vergődése ezen belül is külön téma. Úgy gondolom, az ő válságuk oka: a Premier League sikere. Olyan játékosokra épül a válogatottjuk, akik saját hazájuk bajnokságában sem tudtak meghatározóvá válni.

Ezzel egyidejűleg váltak olyan „kiscsapatok”, mint Mexikó, Chile és Costa Rica a világverseny meghatározó csapataivá. Ennek oka nemcsak a számukra majdnem otthoni környezet, hanem a rendkívül feszes védekezés, pontos és gyors labdajáratás középpályán és a könyörtelen támadójáték. Igazi futballt játszik ez a három csapat.

Sokak számára csalódás a két fő esélyes Argentína és Brazília szereplése. Az argentínok eddigi győzelmeik ellenére valóban csak szenvedtek, rájuk is ez az Európa-szindróma hathat, mivel meghatározó játékosaik ott játszanak. A brazilok első meccse után sokan fanyalogtak, ami elsősorban Misimura japán játékvezető teljesítményének köszönhető. Mexikó ellen hiába játszottak kiváló meccset, az erős ellenfél elleni 0–0 sokaknak nem volt meggyőző, de a Kamerun elleni kiváló játék talán őket is meggyőzi. Mindkét csapat esetében döntő lehet a formaidőzítés, ami Scolari 2002-es brazil csapatánál már jól működött. Emlékezhetünk, hogy egy meglehetősen színtelen kezdés után szinte csak az elődöntőben és a döntőben játszott jól a csapat, ami elég volt az aranyhoz. Ha ezt sikerül megismételni, Brazília ismét Scolarival futhat be, ahogy sokan várják.

Mexikói recept: a csodakapus és a „tetű”

Új hős született Mexikóban: Guillermo Ochoa, a nemzeti tizenegy fiatal kapusa. Ugyan Pancho Villa hírétől még messze van, viszont az egész világ felkapta a fejét a brazilok ellen bemutatott teljesítménye láttán. A világsztárokat felvonultató házigazda ellen több mint 90 percen keresztül óvta kapuját a góltól. Másnap dalt költöttek róla hazájában.
A 28 éves játékos 18 évesen, 2004-ben mutatkozott be a mexikói Club América első csapatában. A rendkívül tehetségesnek bizonyuló hálóőr egészen 2011-ig hű maradt első profi klubjához, ahol 211-szer öltötte magára a dresszt. Onnan Európába, azon belül is Franciaországba tette át a székhelyét és igazolt az első osztályba abban az évben visszakerülő korzikai AC Ajaccio csapatához. A válogatottban 2005. december 14-én debütált: csapata 2–0-ra győzte le Magyarországot. A 2006-os világbajnokságon nem kapott lehetőséget, ahogy a 2010-esen sem.
A múlt keddi mérkőzésig nem sok embernek mondott valamit a Guillermo Ochoa név, ám szerda reggel már az egész világ és a sajtó az ő nevével volt tele. Összesen hat védést mutatott be, amelyek közül négy volt „emberfeletti”. Az elsőnél olyat nyújtózott, hogy nekiesett a kapufának, míg a másodiknál a négy rátámadó brazil közül egy sem tudta bevenni a kapuját. A harmadik szituációnál takarásból, pár méterről jött Neymar kemény lökete, azonban Ochoa a helyén volt, majd Thiago Silva nagy erejű fejesénél mentett reflexből, a 85. percben. A mérkőzés közben – védéseit látva – az a hír járta, hogy Ochoának hat ujja van, de ezt gyorsan cáfolták. Az összecsapás végén nemzeti hősként ünnepelték és az összes portál a mérkőzés legjobbjának választotta. „Ez volt életem legjobb mérkőzése, semmi kétség. S ez pont a világbajnokságon sikerült, ráadásul a házigazda ellen… Nem volt könnyű kihúzni kapott gól nélkül, de hála Istennek, sikerült” – értékelt a kapus a lefújást követően. Edzője sem ment el szó nélkül teljesítménye mellett: „Rendkívüli mentéseket mutatott be, nem emlékszem, hogy láttam volna valaha mexikói kapust így védeni világbajnokságon.”
Apropó: Miguel Herrera szövetségi kapitány legalább annyibban hozzájárult a mexikói továbbjutáshoz, mint a csodakapus. Az alacsony termete és „levakarhatatlansága” miatt játékosként a „Tetű” becenevet kiérdemlő szakvezető elődjei gyorsan váltották egymást a nemzeti tizenegynél. Októberben őt is „ideiglenesen” nevezték ki edzőnek, ám az Új-Zéland elleni, 9–3-s interkontinentális-selejtező eredménye után véglegesítették szerződését, amely így 2016 nyaráig szól. A 46 éves Herrera óriási tekintélynek örvend a játékosai előtt, ám ez nem „nyomja meg” a kapcsolatukat: a horvátok elleni döntő mérkőzésen gólörömükben a játékosok sorra ugráltak mesterük nyakába, volt aki egyenesen földre vitte.  
Visszatérve Ochoára: legnagyobb sikerét a válogatottal érte el, mikor az Arany Kupa döntőjében 5–0-ra verték az Egyesült Államokat. Az egy évvel későbbi tornán viszont négy társával együtt megbukott a doppingteszten. Érdekesség, hogy pár napon belül lejár a szerződése jelenlegi klubjánál, így szabadon igazolhatóvá válik. S ha továbbra is ilyen egyenletes, extraklasszis teljesítményre lesz képes a világbajnokságon, várható, hogy a nyár végén lecsap rá egy nagy klub. 2010-ben ugyan két együttes is komoly érdeklődést tanúsított iránta, de sem a Manchester United, sem a Fulham nem igazolta le. Azóta lehet, hogy megbánták. (MTT)