hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúcsteljesítményért csúcsgázsi
Mennyit keresnek a legjobban fizetett sportolók?

2011. 04. 29.
Beköszöntött az adóbevallások idszaka, így hát itt az ideje annak is, hogy a vezet magazinok, mint a Forbes vagy a sportban az ESPN hírcsatorna utánanézzen, ki keresett tavaly a legjobban a milliárdosok, illetve a csúcssportolók között. A sportcsatorna 182 ország legjobban keres sportolóit foglalta össze egy listában, amelyet internetes hírportálján tett közzé. A szórás elég nagy, 5 ezer dollártól 32 millió dollárig terjed éves jövedelmekkel büszkélkedhetnek a legjobbak. Hazánkat Gera Zoltán képviseli, aki a 87. helyen áll 2,97 millió dolláros (485 millió forint) éves jövedelmével.

A lista szerint a legjobban a technikai sportok, az autó- és motorversenyzés fizetnek átlagban, viszont egy Fülöp-szigeteki bokszoló, Manny Pacquiao mindössze két meccsel 32 millió dollárt bunyózott össze. Rajta kívül ekkora fizetést egy baseball-játékos, Alex Rodriguez kap, aki a New York Yankees csapatát erősíti. Az első tízbe két autóversenyző került be, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, aki ugyan már nem Forma–1-es, hanem raliautóban ül, viszont úgy tűnik, hogy jól sikerült a váltás, mert egyetlen korábbi ellenfele sem tudott elé kerülni a listán. A legjobban fizetett futballista (nyilván reklámbevételek nélkül), a korábbi aranylabdás Cristiano Ronaldo 19,5 millió dollárral, akit szorosan követ az argentin Carlos Tevez. Ronaldo ezenfelül még 20,5 millió dollárt is bezsebelhetett a reklámbevételekből. A sajtóban nagy meglepetést keltett, hogy nem az idei aranylabdás, Lionel Messi keres a legjobban Argentínában, bár ha a reklámbevételeket is figyelembe vesszük, akkor azért fordul a kocka, Messi ugyanis olyan szponzorokkal rendelkezik, mint az Adidas, a Pepsi vagy a Konami videojáték-gyártó, akik tavaly 44 millió dollárral gazdagították a Barca csatárát.
Mindenesetre úgy tűnik, reklámbevételek ide vagy oda, Tevez csapata, a Manchester City nettóban jobban fizet, mint az FC Barcelona, ugyanis ennek a csapatnak hat másik játékosa is szerepel a listán, mint országa legjobban kereső sportolója, míg a Barcelona egyetlen játékosát sem találjuk a legjobban fizetettek között.
A Premier Liga mindenképpen a legjobban fizető futballbajnokság, a listára 15 csapat játékosai kerültek fel. Úgy tűnik, hogy anyagilag megéri a Közel-Keleten is futballozni, mivel a Bundesliga, a Premier Liga, a spanyol és olasz bajnokság mellett azért itt is össze lehet rúgni potom 2,79 millió dollárt, Szaúd-Arábiában pedig akár 1 milliót. A török Galatasaray albán játékosa, Lorik Cana pedig 2,5 millió dollárt kapott tavaly a klubtól. Úgy tűnik, hiába kereshet jól egy játékos a Premier Ligában, angol focista mégsincs a listán. Angliát ugyanis Lewis Hamilton Forma–1-es pilóta képviseli 18,5 millió dolláros jövedelmével. Ha a reklámokat is figyelembe vették volna, feltehetően még az LA Galaxynál futballozó David Beckham is felkerült volna, aki nem focizással, hanem reklámfotóival hozott össze 40,5 dollárt tavaly.
A braziloknál sem a focisták keresnek a legjobban, hanem egy újabb Forma–1-es autóversenyző, Felipe Massa, aki a Ferrari másodpilótájaként a lista 21. helyén áll 17 millió dollárral. Reklámbevételeivel viszont Kaká simán megelőzi, aki a Georgio Armani és a Nike reklámarcaként 25 millió dollárt zsebelt be tavaly.
A 114 focista, 18 NBA kosárlabda-játékos és 12 baseballjátékos mellett egy szumóbirkózó is felkerült a listára, a mongol Hakuho, aki teljesítményével 400 ezer dollárra tett szert tavaly. Van rajta kívül egy jachtversenyző, öt golfozó és négy krikettjátékos is, de akad kerékpáros, teniszező és futó is.
A Nemzeti Sport a lista nyomán vizsgálódni kezdett az itthoni viszonyokról, hogy ha egy sportolónak nem sikerült a nagy ugrás, és itthon „kénytelen” megélni valahogy, illetve ha valaki nem profi futballjátékos, milyen lehetőségek vannak. Értesüléseik szerint Gera Zoltán mellett az ugyancsak külföldön futballozó Dzsudzsák Balázs keres még 1 millió euró fölött, a hazai mezőny viszont jelentősen kisebb összegekből gazdálkodhat. Szávay Ágnes ugyan nem futballista, ám 400 ezer dolláros éves jövedelmével kiemelkedik a mezőnyből. Nagy László kézilabdázó a spanyol bajnokságban 240 ezer eurós fizetést tehet zsebre, messze elhagyva az itthoniakat. Úgy tűnik, továbbra sem éri meg neki hazajönni.
Itthon a futballisták keresnek a legjobban, előfordul havi 2 milliós fizetés is, ami természetesen nem átlagos. A fizetés mindenkor függ a teljesítménytől, és nemzetközi viszonylatban nem számít soknak, csak a magyar átlagpolgárnak okoz megpróbáltatást elfogadni, hogy a nemzetközi szinten siralmasan teljesítő magyar csapatoknál miért lehet mégis topmenedzseri fizetésekért játszani. Természetesen a legjobb fizetések az élvonalbeli csapatoknál vannak, de itt is van kivétel, a Kaposvár játékosai ugyanis milliós gázsik nélkül is a tabella negyedik helyére focizták fel a csapatot. A nemzetközi szinten kiemelkedően teljesítő többi sportágban is előfordulnak milliós fizetések, a vízilabdázók között a telesport.hu szerint tíz játékos keres ilyen összegeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!